Alaposan elmaradtam, fogjuk ezt rá a sertésinfluenzára, és a kommunistákra, oszt’ jónapot. A sorozatot viszont figyelemmel kísértem, csak a betűvetésre maradt elégtelen idő. Elmondhatom a cselekményt illetően, hogy adott egyaránt a jónak és a baljós felületnek is.
Mivel hetek óta nem találkoztam Valterral, azt gyanítom, ő kilépett a sorozatból, éppen mikor elaludtam egy kicsit. Vagy csak pihen. Egy új szereplőnk mindenképpen lesz viszont, az érkezése már előkészítve. Megdöbbenve olvastam viszont egy közleményben, miszerint a bájos Linda távozik a sorozatból, de szerepe megmarad, így belép a Tilda-Noémi vonal horizontjába, és egyből háromszöget alkot. Remélem, találnak ugyanilyen melleket helyette!
Izgalmas epizódnál jelent meg a klubtárs a múltkor, ezért onnan folytatom. Valter tehát leleplezi Zsoltiék beépített ügyvédjét, és az egész, hosszadalmas csalássorozatot, melynek maga is tevőleges egysége volt. Klaudia reakciója kiszámítható, de Valter reméli, hogy őszintesége még bent tartja a sorozatban. No, ekörül tűnt el valójában! Klaudia persze duplán csalódott, hisz az áhított cégvezetői szék elvesztése is oly közeli élmény még, s most élete új szerelmében is csalódnia kellett! Igen, hűen lefestettem egy átlag panelélőlény érzelmi reakciótengelyét. Természetesen a csalás többi résztvevőjének menteni kell a menthetőt, kivéve Miklóst, aki bármit csinálhat elkönyvelt gonoszsága okán, ám Zsoltnak adni kell a látszatra, különösen Zsófia miatt. Ezért elébe megy a várhatóságnak, és önként elmondja élettársának a történteket, jelentős finomításokat eszközölve azon. Zsófia, meglepetésre, most nem szedi a holmiját, ám megtorlatlanul sem hagyja a történteket, így csak abban az esetben marad, ha Zsolt befizet Klaudia jótékonysági számlájára ötmillió készpénzt!
Klaudia is eltekint a pletykálkodástól – különös tekintettel Lindára – további ötmillió fejében, ezért Zsoltnak tízmilliónyi oka van a pénzteremtésre. Ez jó. Izgalmakat ígér. Akárcsak a Pétert fenyegető telefonáló, akit immár ketten várnak Imréék lakásában Andrással. Közben a férfi puhatolózik Péter színjátszó szakköréről, ami hirtelen lemondatott a gyermekfelügyelet miatt. Mivel Peti csak a Rómeó és Júliát tudja előcitálni színdarabként, Andris gyanakodni kezd, ami jó időtöltés, amíg megjön a fenyegető. No, az hamar megjelenik, és kiderül, hogy csak egy elcseszett életű fiatalember, aki meggondolatlanul kölcsönadta Nikolettnek parádés konyhafelszerelését (parasztoknak fondue-készlet), amit máig nem kapott vissza. Ideges vibrálását szép szóval nyugtatják, majd ígértet tesznek a készlet mihamarabbi visszaszolgáltatására. Ez meg is történik, de fontosabb, hogy Péter számíthat a markáns főmérnök segítségére, még ha sokat faggatózik is. Márpedig András igen.
A következő héten még többször érdeklődik a drámacsoport iránt, főleg, miután Lindától megtudja, hogy nem is létezik ilyen, az érdeklődés hiánya miatt. Géza már itthon szomorkodik elhagyatottsága mián, mert felesége már csak pakolni jött vissza a fővárosba, iszákos apjával egyetemben. A békülés kizárva. Azonban Frigyes és Vili összekapnak egy eltűnt üveg pálinka miatt, aminek a vége az lesz, hogy Vilmos zálogba veszi Frici kocsi kulcsát, amit csak hiánytalan itókájának pótlásával ad vissza tulajdonosának. Géza és Kinga együtt próbálják meg kibékíteni az öregeket, sok napig hiába, de végül érvényesül a poros forgatókönyv-elem, a pálinka is megkerül, s a fiatalok is kibékülnek.
Mint a mesében, nincs több nézői levél a postaládában! Közben Vanda összehozza első randiját Szabival, aki a végén nem csókolja meg őt, mert vidéki. A következő randevú szerényebb lesz, mert Szabolcs anyagi helyzete azt követeli, ezért az alkalom a fiatalokat egy közepesen koszos parkban találja, ahol közelebbi ismeretség erősödik. Legalább is ezt szeretné a lány, aki az első szendvics után ráveti magát az ártatlan vidékire, aki alig győzi eltolni magától a fővárosi paráznát. Szabi mentegetőzik, de Vanda úgy gondolja, nem tetszik a fiúnak, és szégyenében az udvarig bujdosik, találkozni pedig többet a fiúval nem szeretne. Ez még Linda szerint is hülyeség, de Vanda nem tágít. Nem szexuális értelemben. Amikor mégis bemerészkednek a kávéházba - pechjükre - Szabolcs is ott van, ráadásul rosszul ad nekik vissza a nagypénzből, mert vidéki. Vanda a bosszú mindenhatóságát véli ebben, és esze ágában sincs visszaadni a talált pénzt, de Linda megsajnálja a fiút, és úgy szolgáltatja vissza az összeget, hogy Vandát hazudja becsületesnek, hátha evvel segít barátnőjén. Szabolcs díjazza a számára nagy összeg visszatérítését, ezért nem zárkózik el egy újabb találkozás elől.
Miután mindenki előtt kitudódik Miklósék aljas húzása, átrendeződik a ház. A sorozatot észrevétlen elhagyó Valter lakásába Miklósnak kell költöznie, mivel András kiebrudalja őt a lakásból, de nem áll módjában segíteni Zsolton, akinek a történetét már ismerjük. Zsoltinak egyéb miatt is fáj a feje. Lánya kezdi kinőni a nadrágokat, és a savanyúra is rákapott, ezért megkéri Zsófit, érdeklődjön már a baszás felől. Hogy, a Botonddal-e? Zsófia igenlő válasszal rukkol elő, amiben a védekezés kérdése homályburokba vész, és Linda – újabb bosszúlehetőséget látva a helyzetben – rá is játszik még egy kicsit apja ijedelmére. Persze, pusztán pedagógiai célzattal.
Pár nap múlva azonban már mindenki jót nevet a történteken. Ám, hogy mégse legyen unalmas, telefonál Dániel, aki hazalátogat a zárt intézményből, mégpedig egy meglepetéssel. András a biztonság kedvéért kimenekíti maradék családját a lakásból, és feszült örömmel várja fiát. Az egy csinos meglepivel érkezik, aki a Fruzsina, és szintén elmebeteg versenyző. Persze, gyógyszerek által kordában tartva a normalitás illúziója tapintható, így csak András félelmei okoznak zavart, és mindjárt az elején összetűzést. Dani a Rózsába menekül barátnőjével, ahol Miklóssal találkoznak, aki feltűnően megértő velük. Persze, hiszen jó pontot akar gyűjteni bátyjánál, aki viszont éppen azt hiszi, öccse éppen ellene sáfárkodik befolyásolható gyermekén keresztül. Bár, végül Dani és ő kibékülnek, Miklós nem ússza meg fejmosás nélkül. Az igazságtalanság aztán elnyeri méltó büntetését, és kiderül, így aztán András kérheti a bocsánatot. Nem is tudom, miért fontos ez, talán Miki meghurcoltatott jellemét árnyalandó. Aztán vidáman él a kicsi család, a bolondok doszt kúrhatnak hajnalig, a családfő meg örül, hogy hozzátartozói alig lógnak ki a magyar normalitás átlagából.
Az intézménybe visszavezető búcsú már örömkönnyektől terhes. Pedig eztán kezd el akciózni Bandika, aki jó komaságba keveredik Kamillával. Meghívja magukhoz iskolás buliba, ami nem várt gyorsasággal csap át üvegezésbe, persze, kistini módra, szájcsók tétekkel. Az érdekfeszítő műsort Imre és András állítják le, akik felelős szülőként eltiltják egymástól a biológiát kutató fiatalokat. Őket ez nem zavarja, és közös programot beszélnek meg, ami egy vidámparki séta lesz, legott. Kísérő nélkül azonban nem mehetnek, így pártatlan Orsira jut a hálátlan szerepkör. Jól viselkednek, nem történik semmi, csak aranyosak, nem is tudom, miért írtam ezt le. Úgy látszik, szentimentális érzelmekkel töltődök, ha karaktereim száma átlép egy kritikus határt. Érzelmekről jut eszembe!
Nóra igencsak megharagszik Attilára, amiért az egyre inkább hasonul Miklóshoz, legalább is cselszövésben nem marad alul. A napokig tartó zsörtölődést a férfi egy gyémánt nyakékkel oldja fel, újabb gondolkodnivalót adva evvel Lacinak és Miklósnak a rejtélyes vagyon eredetét illetően, mely a megvásárolt üzletrészt, és most a drága szénatomokat is jelenti. Súlyozva az eddig leírtak, és a még reám várók nagyságrendbeli tételét, azt hiszem, középtávon járhatok, így berekesztem a történetontást mára. Azt hiszem, megint egy érdekes szakasznál hagyom abba, hiszen Zsoltnak pénz kell, Miklós gyanakszik, és András nem különben (emlékszünk, dráma szakkör), míg Orsolya testvérnővéréről még nem is beszéltünk! Jó lesz ez, ha nem, majd úgy írom.

1 komment|Szólj hozzá!
én nem olvastam el a teljes szöveget,de a képek nagyon tetszenek.szeretnék még több képet,és izgalmasabb részeket a barátok köztbe.szerintem így egy kicsit uncsi.szereintetek nem? szóljatok hozzá please.na csá.lépek
becku
|
2009-12-07 18:48:01
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek