Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Tranzit filmklub 2010-ben is
|
Budapest, Tranzit Art Café, 2010. január 15. - március 27.
2010-ben is folytatja vetítéseit a budai Tranzit Art Café filmklubja a Bukarest és Ulászló utca sarkán, a XI. kerületben. A Tranzit filmklub 2009. nyarán indult, akkor még kertmoziként, majd ősszel is folytatódtak a vetítések.
Az elmúlt hónapokban a filmklub olyan alkotásokat vetített, mint a Persepolis, A faun labirintusa vagy az 1931-es magyar klasszikus, a Hyppolit, a lakáj. A nagy sikerre való tekintettel pedig januártól továbbra is szerepelnek filmek a kávézó étlapján. 
 
A Tranzit Art Café hetente két alkalommal, pénteken és szombaton 19 órától várja mindazokat, akik egy pohár forró csoki mellé szívesen megnéznének egy filmet is. A pénteki vetítéseken a nemzetközi filmtermés népszerű alkotásait, szombatonként pedig a hazai filmgyártás kiemelkedő darabjait tekinthetjük meg. 
 
A legújabb, tavaszi kínálatban olyan filmek szerepelnek, mint A pityergő teve története, a Volver vagy a Csak szex és más semmi, de találnak kedvükre valót a dokumentumfilmek (A magya-rock halottai – Radics Béla, Budapest retró 1-2., Balaton retró), természetfilmek (Állati szerelmek) és animációs művek (Nyócker) szerelmesei is. A Tranzit vetítéseinek különlegessége továbbra is az, hogy a kivetítőn pergő filmek hangsávját fülhallgatón keresztül követhetjük a kellemes budai környezetben. 
 
 
Program: 
 
Január 15.: A pityergő teve története 
Január 16.: A Nap utcai fiúk 
Január 22.: Karamell 
Január 23.: A barátkozás lehetőségei 
Január 29.: Candy 
Január 30.: Nyócker 
Február 5.: Broken Flowers – Hervadó virágok 
Február 6.: A magya-rock halottai – Radics Béla 
Február 12.: Facér Jimmy 
Február 13.: A hét nyolcadik napja 
Február 19.: Állati szerelmek 
 
Február 20.: Csak szex és más semmi 
Február 26.: Szkafander és pillangó 
Február 27.: Fehér tenyér 
Március 5.: Volver 
Március 6.: A másik ember iránti féltés diadala 
Március 12.: Vicky Cristina Barcelona 
Március 13.: Budapest retró 1. 
Március 19.: Őfelsége pincére voltam 
Március 20.: Budapest retró 2. 
Március 26.: A könyvek hercege 
Március 27.: Balaton retró 
 
 
 
(Tranzit Art Café) 
 
 
fürkész
2010.01.15
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.