Azt már az elején eláruljuk, hogy a címbéli törékeny kínai lány a hatalmas ország metaforája, amely egyre jobban kezdi megismerni a nagyvilágot, egyre több külső hatás éri, és megpróbálja ezeket a saját ízlésének megfelelően szortírozni.
Kína nagy, Li Mei kicsi! Hősnőnk csinos falusi lány, aki kicsit többre vágyik, mint a rizsföldön dolgozni vagy átutazó teherautósofőröket kiszolgálni, így pár kellemetlen élmény hatására fogja magát és beköltözik a nagyvárosba, ott egy rövid textilgyári kitérő után pedig összebútorozik egy jó érzésű gengszterrel, és minden jól menne, ha az illetőt nem szúrnák hátba egy hosszúra nyúlt estén. Ezek után Mei egy falinaptárnak köszönhetően hirtelen fordulattal Londonban találja magát, és egyre újabb benyomásokat szerez – persze most is különböző férfiak révén.
A kínai születésű, de jó ideje Angliában élő rendezőnő Locarnóban fődíjjal jutalmazott filmjében eltérő korú, állagú és vonzerejű férfiak képviselnek mindent, ami csak az elmúlt években Kínára hatással volt: az elszegényedő vidéket, a régi rendszer maradványait és a vadkapitalizmust, a nyugattal szembeni kisebbségi érzést, a rácsodálkozást a muszlim kultúrára és a másik feltörekvő nagy országra, Indiára. Bár maga Mei akkor se mosolyodna el, ha az egész ország léte múlna rajta, a film a púpozott adag drámaiság mellett szórakoztató betétekkel, vicces fejezetcímekkel és remek zenével oldja a feszültséget, miközben mi egy szemernyivel se tudunk meg többet arról, hogyan is gondolkodnak, mit is éreznek legbelül a kínai lányok.

She, a Chinese
angol-francia-német filmdráma, 98 perc, 2009
Egy kínai munkáslány Londonba menekül, ahol pár idősebb férfi karjaiban újabb börtönre lel.
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2010. április 29.
Bemutató: 2010. április 29.
1 komment|Szólj hozzá!
Itt megjelent egy egészen jó cikk a filmről.
http://www.olvassbele.hu/index.php/film/446-kinai-lany--az-otthontalansag-otthon
http://www.olvassbele.hu/index.php/film/446-kinai-lany--az-otthontalansag-otthon
bibliophil
|
2010-03-19 08:19:13
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek