A tetszhalott System Of A Down frontembere az Aucklandi Szimfonikusok közreműködésével Új-Zélandon rögzítette az anyagot, mely az Elect The Dead dalainak átiratai mellett - a Metallica S/M című lemezéhez hasonlóan - két kiadatlan darabot is tartalmaz. Tény, hogy Tankian merőben másképp közelítette meg a feladatot, mint Hetfield vagy Simmons urak: míg utóbbiak jobbára színező jelleggel használtak szimfonikus betéteket, Serj nemes egyszerűséggel száműzte a hagyományos rock elemeket, és - az akusztikus gitár kivételével - kizárólag nagyzenekari hangszerekre komponálta át szerzeményeit.
Így némely dalok amellett, hogy merőben új karaktert kaptak, óhatatlanul veszítettek lendületükből is. Míg mindez a Blue- vagy a Sky Is Over-kaliberű daloknál kevésbé, a Beethoven's Cunt vagy a Lie Lie Lie esetében annál inkább zavaró. Ez utóbbi mellesleg Serj nazális vokáltémáival leginkább egy harmincas évekbeli amerikai rajzfilm musicalbetétjére hajaz.
Külön említést érdemel továbbá a Gate 21 című vadonatúj lírai szerzemény, melynek zongorabetétjeire Tankian egy komplett, igen fülbemászó operaáriát énekel. A néhol már-már Mr. Bungle-ba hajló The Charade ezzel szemben inkább csak érdekes, mint igazán emlékezetes darab.
Mint egyszeri kuriózum, az Elect The Dead Symphony maximálisan megállja a helyét, ám a második sorlemez iránti várakozásunkat aligha lesz képes enyhíteni.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek