Szín, fény, ragyogás
Márffy Ödön gyűjteményes kiállítása
Budapest, Kogart Ház, 2010. április 2. - augusztus 1.
A KOGART az elkövetkezendő évekre nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy mélyebben megismerteti a művészetbarátokkal a huszadik század első harmadának legfontosabb életműveit, kiemelkedő alkotásait.
A sorozat első tagjaként Márffy Ödön (1878-1959) festőművész munkásságáról kapunk átfogó képet a kiállított kilencven olajkép és húsz grafika segítségével. Márffy a Nyolcak festőcsoport tagjaként és az avantgárd törekvések egyik hazai meghonosítójaként meghatározó szerepet játszott az 1900-as évek művészetében.
Teljes életmű-kiállítása utoljára életében, 1958-ban volt, s e mostani tárlaton is számos olyan festményt is megtekinthetünk, amelyekkel a közönség mindeddig nem, vagy csak reprodukciókon találkozhatott.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek