A Hole feloszlását követően ugyan kísérletet tett egy szende szűz punk projekt összetrombitálására, 2004-es szólóalbumát és kisebb filmszerepeit leszámítva többnyire a női Pete Doherty titulus elnyerésén fáradozott. Úgy tűnik, a tavalyi évben hősnőnk végleg ráunt a bíróság és a rehabilitációs intézet közti ingázásra, és úgy döntött, feltámasztja egykori zenekarát. Persze az eredeti tagság - élen Melissa Auf Der Maur basszusgitáros-dalszerzővel - aligha vágyott rá, hogy újra átélje a közös zenélés nyújtotta örömöket, így Love merőben új felállásban vágott neki a Nobody's Daughter munkálatainak. A cserével járó zenei változás már csak azért sem szembetűnő, mert dalszerzésben - Mico Larkin gitáros mellett - ezúttal is a jól bevált Linda Perry és Billy Corgan segédkezett.
 
A címadó dal meglehetősen szürke és lagymatag indítása után a punkos Skinny Little Bitch néhány pillanat alatt életet lehel az albumba. Az ars poeticaként funkcionáló darabot a Honey című lírai track követi, melyet Love különösen meggyőzően itat át a hangjában rejlő kurvás bájjal. A Billy Corgan közreműködésével jegyzett Pacific Coast Highway szintén visszafogott, country-s darab, mégis különösen jólesik hallgatni. A fülbemászó Someone Else's Bed akár egy Smashing Pumpkins-szerzemény is lehetne, jóllehet a Nosferatu fejű frontember nem vett részt a megírásában. Az említett dal mindemellett vízválasztóként funkcionál a lemezen, ettől kezdve ugyanis csak a záró Never Go Hungry bővelkedik kiemelkedő pillanatokban.
 
Borítékolható, hogy a Nobody's Daughter aligha válik a Hole-életmű meghatározó darabjává, ám túlzott elvárások híján így is maximálisan élvezhető, hangulatos album.