Egy évnyi gondolkodás után a Skins készítői úgy döntöttek, hogy a nagy népszerűségnek örvendő, brit tinidrámából filmet készítenek. A producerek, a támogatók és a sorozatot gyártó cégek már megállapodtak az egész estés mozi elkészítéséről.
Kapcsolódó cikkek
Az eddigi négy évadból várhatóan jópár karakter visszaköszön majd a filmben, amit a mindenkori rendező, Charles Martin vesz gondozásba. Annyit már tudni lehet, hogy 2011 nyarára szeretnék időzíteni a filmet, melyet Bristolban és a Man szigeten fognak forgatni. A forgatókönyvet az eddig is jól bevált Jack Thorne írja, állítólag már csak pár apró mozzanat hiányzik és kész a sztori.
A bristoli fiatalok züllött milliőjét bemutató BAFTA-díjas sorozat a legutóbbi negyedik évadjában már másfél millió nézőt kötött le, sikert ráadásul nem csak a nézettségben könyvelhettek el, elég komoly ’ugródeszkává’ vállt a Skins a fiatal színészek számára. Többek Nicholas Hoult (Tony) és Dev Patel(Anwar) is sokat köszönhet a brit szériának, Patel például az Oscar-díjat besöprő Gettómilliomosban kapott főszerepet miután a rendező Danny Boyle lánya kiszúrta őt a Skins-ben. Nicholas Hoult sem járt rosszul azzal, hogy elvállalta Tony szerepét a sorozatban, ahonnan az A Single Man vagy éppen a nemrég bemutatott high-tech kivitelezésű eposzban, A titánok harcában játszhatott, Kaya Scodelairóval (Effy) egyetemben.
A Skins készítői úgy gondolják abszolút megérett a sorozat egy mozira, a producer annyit leszögezett, hogy semmiképpen nem szeretnének egy kilencven perces epizódot forgatni, a film ettől különbözni fog.
„Mivel a sorozatnak ennyi rajongója van, akik hatalmas támogatás jelentenek nekünk, úgy érezzük sokkal messzebb mehetünk, ezzel létrehozva egy új Skins élményt" – mondta a sorozatot gyártó cég igazgatója.
A sorozat második generációjából ismert Luke Pasqualino (Fred) egyébként június 12-én érkezik Budapestre, ahol egy DJ-set erejéig megmutatja, hogyan buliznak a brit fiatalok.
(Forrás: Cool TV)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek