Tény, ami tény, eléggé példátlan, hogy valaki húszéves kora előtt verseskötettel debütáljon a magyar irodalom irányadó intézményénél, de a kötetet olvasva azt kell mondanunk, nem véletlenül adták ki, és nem tizenkilencre húztak lapot vele.
  
Merthogy addig oké, hogy a szerző hamvas korának reklámértéke van, de a versek enélkül is megállják a helyüket, sőt. Nyilván látható, hogy fiatal szerzőről van szó, de mégis kompakt, ütős kötet lett a Csupasz oltalom. Még érezni a nagyot mondani akaró szófordulatokat, és azt, hogy bár világot már teremtett, a nyelvet még keresi hozzá a szerző, de egészében véve, a maga visszafogottságával szépen szól a kötet mindarról, amiről érzéseim szerint egy mai költőnek beszélni kell: a magányról, az elidegenedésről, a fásultságról és a bezártságról, vagyis mindenről, ami Pilinszky János és Lovasi András szövegvilága közti térben fontos.
 
És ötletekben sincs hiány a rövidke prózaversekben, amelyek stílusát dicséretes módon leginkább „a kevesebb több” elve határozza meg. Az erősen egybeszerkesztett ciklusokat ráadásul hatásos rajzok színesítik, amik szintén a szerző munkái, és adnak a szövegnek valami elválaszthatatlan többletet.  
 
Egy szó, mint száz, az első kötettől elvárt követelményeket teljesíti a Csupasz oltalom: egyéni hangon szól, lendületes, és megvan benne egy szép pálya ígérete. Az első lépés mindenesetre jó nagyra sikerült. 

Magvető; 2490 Ft