- Kezdettől fogva egységes kötetben gondolkoztál? Meg sem fordult a fejedben, hogy mielőtt betámadsz egy kiadót, elnyomj néhány verset itt-ott?
 
- Nem az forgott a fejemben, hogy „na, vajon hogy lehetne betörni a magyar irodalomba?”, hanem – még tizenhét évesen – egy szuszra megírtam a Csupasz oltalmat, de el is raktam a fiókba, gondolván érthetetlen. Egy évre rá vettem újra elő, átgyúrtam a szöveget, rávilágítottam a történetbeli összefüggésekre, beletettem még egy-két gondolatot, és újra illusztráltam. (Kezdetben minden ciklushoz csak egy rajz tartozott.) Semmiképpen nem szerettem volna részletekben publikálni, mivel nagyon egyben van. 
 
- Elmesélnéd, hogy kerültél a kiadódhoz, és miért pont oda? Hogyan érintett, hogy többek szabályosan kiakadtak azon, hogy pont a Magvető adta ki az első köteted? 
 
- Mikor elkészültem a kipofozott változattal, akkor gondoltam rá, hogy felvállalható a mű, ezért összeírtam azokat a magyar kiadókat, akik foglalkoznak kortárs irodalom kiadásával. Legelőször a Magvetőnek küldtem, addig másoknak nem is akartam, míg ők nem válaszolnak. Az, hogy egyesek gyakorlatilag bűnösnek tartanak abban, hogy ilyen fiatalon ad ki a Magvető, kellemetlen meglepetésként ért. Nem gondoltam rá, hogy bárkiből is rossz érzéseket válthat ki egy új könyv megjelenése. Anélkül bírálják, hogy elolvasták volna, meg persze protekciót emlegetnek…  
 
- Nem megsérteni akarlak, sőt, épp ellenkezőleg, amikor azt mondom, a verseket olvasva

Nagyítás

sokszor eszembe jutott egy klasszikus válogatás, az Ami a szívedet nyomja c. svéd gyerekvers-antológia. Te olvastad azt a kötetet?  
 
- Nem, de mindenképpen el fogom! Köszönöm az észrevételt! Gyakran az ismerőseimnek is eszükbe jutott valamilyen könyv a Csupasz oltalomról, például Konrád – A látogató, Krasznahorkai – Sátántangó, Vian – Venyigeszú és a plankton. Örülök, hogy ilyen jó könyvekre tud emlékeztetni a kötetem. 
 
- Gyakori a kötetben, hogy egy sokkal idősebb megszólaló nevében beszélsz. A versekben megszólaló én felnőtt szerepekben mutatkozik: őszül, gyereket nevel, dolgozik, stb. Miért érezted fontosnak, hogy ilyen nézőpontot válassz? 
 
- Annyit pontosítanék, hogy nemcsak gyakori, hanem az elejétől a végéig idősebb az elbeszélő. Ez egy olyan verseskötet, ami egyetlen egybefüggő történetet mesél el, ennél fogva egy pillanatra sem léptem ki a főszereplő bőréből. 
 
- A versekből kibomló világban szinte minden állandó, lezárt, örökké olyan, amilyen, kevés a lehetőség a változtatásra. Nem egész húsz évesen ennyire késznek látod a világot?  
 
- A versek kevésbé az én világnézetemet mutatják be, mint a névtelen főhősét. Persze néhol ott vagyok én is, de nem mondanám, hogy megegyezik a véleményünk. 
 
- Azt szokták mondani, az induló költőket akkora indulat feszíti, hogy minimum a világot akarják felrobbantani, tőled azonban távol áll minden radikalizmus. Semmilyen gyűlöletet, vagy dühöt nem érzel a világ iránt?  
 
- Mint az imént említettem, nem rólam szól, a főhős pedig inkább az a belenyugvó fajta, megváltoztathatatlan életében nézelődő, tehetetlenül cselekvő. 
 
- Az én és a magány a kulcsszavak, ugyanakkor mégsem vagy teljesen pesszimista. Mi az, amitől mégiscsak van valami fény az alagút végén? 
 
- Ez részben a naivitásának tudható be, részben viszont nagyon is valóságos boldogsághullámok érik, mikor megszületik a gyermeke, s nevelgeti, szeretgeti. Persze az alagút végén lévő fény is kialszik, mikor a lány kirepül a fészekből, ő pedig ismét egyedül találja magát egy ablakok nélküli szobában. Az itt következő fordulat teszi mégis elviselhetővé ezt az állapotot, megmutatja a körforgás elkerülhetetlenségét és a kilátástalanság szépségét. 
 
- Te készítetted a könyv illusztrációit is. Elmeséled, hogy működik a folyamat? Először a kép van vagy a szöveg? 
 
- Először írtam a szöveget, aztán készítettem a rajzokat, mégis inkább együtt születtek: ami megjelent a fejemben, azt először a verbális oldaláról próbáltam megfogni, azután vizuálisan is ábrázolni. Ezért nem illusztrálja egyik sem a másikat; szorosan összetartoznak.