Mától látható az RTL Klubon az a jelentkezésre felhívó kisfilm, amelyben Delhusa Gjon, a romantikus vadmotoros keresi életre szóló szerelmét. A korábbi hírekkel szemben tehát mégsem Edit asszony, hanem Delhusa Gjon lesz Benkő Dániel utódja.
A Benkő feleséget keres című valóságshow tavaly nagy visszhangot kavart a tévénézők körében, az RTL Klub tehát már akkor eldöntötte, lesz folytatás. Sokáig úgy volt, hogy a műsor második helyezettje, az araságról épp lecsúszó Edit asszony főszereplésével indul majd el a második széria, ám a csatorna inkább Delhusa Gjont választotta címszereplőül, így tehát ezúttal az I love Gjoni elnevezésű produkcióba várják a vállalkozó kedvű hölgyek jelentkezését.
Gjoni és felesége hosszú ideig igyekeztek haldokló házasságukat feléleszteni, ám be kellett látniuk, hogy kapcsolatuknak vége. A páros úgy döntött, hogy megadják egymásnak a lehetőséget, hogy újra megtalálják a szerelmet. Delhusa, aki a 'Sai Baba' eszméit követi, a nehezen meghozott döntés után elvonult, hogy lelkileg is felkészüljön a változásra. Szíve nyitott és várja a vállalkozó kedvű hölgyek jelentkezését.
A szenvedélyes dalnok életük legnagyobb élményét szeretné adni a kiválasztottaknak és megmutatni, hogy milyen az élet egy igazi férfi oldalán. Sir Delhusa Gjon az énekes, zeneszerző igyekszik tabuk nélkül, személyisége minden árnyalatát megmutatni és bízik benne, hogy a műsor keretében sikerül társra találnia.
- Hiszek a lélek erejében és a sorsban. Hosszú évek óta vágyom az igazi társra, a mindent elsöprő szerelemre. Idáig vártam rá, de most kézbe veszem a saját sorsom és én keresem meg a nagy Őt. Tudom, hogy valahol létezel, csak rád kell találnom! Várom leveled, hátha Te leszel az igazi… - mondta lelkesen Delhusa Gjon.
A hölgyek jelentkezését a http://www.rtlklub.hu/delhusa weboldalon várja.
(RTL Klub)

2 komment|Szólj hozzá!
szerintem a gjon egy érző szívű romantikus és őszinte érzéseket tápláló férfi és remélhetőleg e műsor segítségével rátalál nagy Ő-re?!
judit
|
2010-07-19 21:53:48
Szarom le ezt a köcsög delhusát,Editet kellett volna őt akarta sok ember látni,nem ezt a majmot.Edit ezerszer jobb nő hiába nem sztár,de nagyon jó csaj,jobb nézettsége lenne garantálom.
kálmán
|
2010-07-07 17:56:00
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek