Napjaink egyik legsikeresebb metal zenekara egyelőre nem döntötte el, hogy folytatja-e a zenélést Paul Gray halála után. Legalább kétéves szünet mindenképpen várható.
Paul Gray, a Slipknot basszistája májusban vesztette életét, a boncolás kiderítette, hogy kábítószer-túladagolás okozta a halálát. A nyolctagúra fogyatkozott zenekar többi zenésze azóta sem tudta feldolgozni Gray elvesztését, és egyelőre az sem biztos, hogy a basszusgitáros nélkül tovább folytatják a közös munkát.
Jim Root, az együttes gitáros szerint egy nagyon hosszú "gyógyulási folyamat" kezdődött el, és csak ennek a végén derül ki a Slipknot sorsa.
"Egy nagyon hosszú felépülési folyamat kezdetén vagyunk, és csak azt követően gondolkozunk majd el az együttes jövőjén, hogy túltettük magunkat a történteken. Egyelőre nem lehet megmondani, folytatjuk-e, de jelenleg a legkevésbé sem foglalkoztat bennünket ez a kérdés. Most gyászolunk, vagy próbálunk időt szakítani a gyászra, és feldolgozni, hogy eltávozott az egyik testvérünk. Furcsa dolog ez, mert vannak napok, amikor azt hiszem, ez nem is történt meg valójában. Jó ideig nem tudunk ésszerűen gondolkozni a jövőről" - mondta a gitáros.
Root hozzátette: Corey Taylor frontember jelenleg a Stone Sour szeptemberben megjelenő lemezével foglalatoskodik, ezért legkevesebb két évig semmiképpen sem várható, hogy a Slipknot bármilyen formában munkához lásson.

1 komment|Szólj hozzá!
Jajjj...a Slipknot,a szép emlékek,a zene kiváló.
(L)Szeretlek téged Slipknot.(L)
Remélem,a történteket sikerül feldolgozni,és a Slipknot még ad ki albumokat.

Erik
|
2010-09-20 21:33:32
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek