Fellépők

Kedvenc helyek

The Future Sound Of London: Environments 3
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
10/10 (3)
[ ambient / electronica / psychedelic ] A világon semmit nem kell bizonyítaniuk, mégis odateszik magukat. Garry Cobain and Brian Dougans azon kevés (fordított) elektronikus zenei előadó közé tartozik, akiknek régen még - úgy, ahogy - lehetett követni a munkásságukat, most már azonban szinte lehetetlen.
A srácok még tizenöt évvel pályájuk csúcsa után is válogatásokat, gyűjteményeket és mixeket jelentetnek meg, és ami ennél is fontosabb: nem alibiből. Elég, ha csak a Monstrous Psychedelic Bubble Exploding In Your Mind című (eddig kétrészes) mixsorozatukra gondolunk, mely olyan tökéletesen tükrözi a srácok ízlését ill. mutatja be pszichedelikus zenék iránti rajongásukat, hogy az már-már felháborító.
  
Az Environments sorozat 2007-ben indult azzal a célzattal, hogy a fiúk megjelentessék korábbi, kiadatlan műveiket. Az első epizód például eredetileg 1994-ben jelent volna meg Amorphous Androgynous alteregójuk nevével fémjelezve. Az idén kiadott harmadik rész ennek megfelelően elsősorban régi, exkluzív számokat tartalmaz, de mégis egy klasszikus stúdióalbum benyomását kelti. Az Environments 3 hozza a már megszokott pszichedelikus, ünnepélyes elektronikát, ám kiegészül a Dead Cities című album tételeihoz hasonló, sötétebb tónusú opuszokkal, úgyhogy a régi rajongók biztosan nem fognak csalódni.
 
A kezdés természetesen ambientes, sőt a Viewed From An Obscure Angle-ben még autechre-es idm-jegyeket is felfedezhetünk. Később inkább field recordingok, csodálatos vonósok, billentyűsök, lúdbőrt kiváltó harmóniák váltják fel ezeket: a Summer Dreamben felsejlik az a hang, amely oly sok korabeli acid számban visszaköszön, az Empty Land már majdnem psy chill, melyet egy Vangelis-féle Blade Runneres női vokál tesz még emlékezetesebbé, az Accompanimentben pedig a Kings Of Convenience-re emlékezetető egyszerű gitárszólamok is előkerülnek. Az Absolution visszatérés a már említett sötét Dead Cities hangulatához, az End Of The Worldben pedig a keleties hatások érvényesülnek, szinte már egy kígyóbűvölő is megelevenedik előttünk.
 
A Future Sound Of Londont szeretni és tisztelni kell. Bár nem tudjuk, hogy az anyagból pontosan mennyi régi és mennyi új, ez a muzsika tényleg kortalan, és képes csodálatos pillanatokat okozni - úgy '94-ben egy negyvenévesnek, mint 2010-ben egy jó ízlésű tininek.
vikipop
2010.07.04
|
1 komment|Szólj hozzá!
gyönyörű anyag lett. az Empty Land egyébként úgy tűnik, hogy a My Kingdom valamiféle remixe
csaba
|
2010-07-07 12:21:34
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex
Tagok: túl az 1 millión