DJ Kentaro nem tartozik a válogatós emberek közé, legalábbis ha műfajokról van szó biztosan nem. Fellépései során a pihenős dubtól a szilánkosra daráló technóig tulajdonképpen az elektronikus zenei oldalágak minden hajtásával találkozhatunk.
A hiphop felől közelítő Kentaro az A38 Rising Sound névre keresztelt programsorozatának keretein belül lép a lemezjátszók mögé, hogy végtelenül változatos szettjeivel mélyítse szakmája megbecsültségét és öregbítse saját hírnevét. A Rising Sound az A38 japán előadókra koncentráló sorozata, amely eddig olyan előadókat hozott a Dunára, mint a Mono, a Soil & 'Pimp' Sessions, vagy a Zeni Geva.
Bár sokan hasonlították már Kentarot DJ Krush-hoz, a párhuzamok vonogatása ellen mind a ketten tiltakozni szoktak, hiszen amíg Krush inkább a downtempo felé kötelezte el magát, addig fiatal kollégája - a skatulyákon taposva - a csapatós elektrótól, a technón és tört ritmusokon keresztül a hangmintákig az elektromos világok minden ágyújával egyszerre támad. Kentaro szettje mellett Suhaid, Cadik és Mango dolgoznak még az éjszaka folyamán.

3 komment|Szólj hozzá!
a második értelmes hozzászóláshoz csak annyit fűznék, hogy dj kentaronak köze sincs a technohoz, és hihetetlenül nagy tehetség a dj-k közt. hip-hop és drum and bass közt mozog stílusban. csak egy kis intelligenciát kérnék, köszönöm.
|
2010-08-01 16:42:29
A techno és hasonló elkorcsosulásokat ne a zene rovatban hozzátok, mert nem az!!!
A zenét hangszereken játszák és élőben előadható!!!! Ezek a szarok pedig nem, csak butítás az amúgy is primitív barmoknak..hagy fogyjon jól a pia és a kábítószer...másképp úgysem tudják még ők sem elviselni...

2010-08-01 11:09:09
Új hozzászólás
Egy sokoldalú művész (festő, író, költő, filmes, filozófus) végre megkaphatja az őt megillető figyelmet a szakmától és a műkedvelőktől.
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.