Száraz Dénes 2003-ban végzett a Színművészeti Egyetemen, majd két évig szabadúszókét dolgozott többek között a Thália Színházban és a József Attila Színházban.
Ezután négy évig Székesfehérváron láthatta a közönség, olyan darabokban, mint a Csongor és Tünde (Csongor), Egy hónap falun (Beljajev), III. Richárd (Dorset márki), és a Kolpert úr (Ralf Droht). Száraz Dénes korunk egyik legkiválóbb színésze, akit már nemcsak színházakban, de a tévében is viszontláthatunk. Már csak annak örülnénk, ha egy nagyjátékfilmben főszerepben láthatnánk. Megérdemelné.
- Coelho 11 perc című könyvéből készült Új Színház és Thália Színház közös produkciójában is láthatunk téged. Annak idején elkapott a Coelho-mánia?
- Egyáltalán nem. Egyedül az Alkimista című könyvét olvastam. Cohelo alapvetően jót tett, mert olyan dolgokról ír nagyon egyszerűen, érthetően, nagy adag hatásvadászattal, amiről az emberek addig nem gondolkodtak vagy esetleg eltoltak maguktól. És ő ezeket a gondolatokat így eljuttatja hozzájuk. De kb. egy mondatban össze lehetne foglalni egy-egy regényét. És az írás művészete ennél azért egy kicsit több.
- Egyik nyilatkozatodban azt mondtad, hogy „olyan, mint egy bevásárlóközpont, mindenkit kiszolgál”.
- Valljuk be, így is van.
- Egyébként milyen könyveket szeretsz? Kedvenc íród?
- Kedvelem a kortárs írók műveit, leginkább azokat olvasom. Viszont számomra a legkedvesebb írás Szerb Antal tollából született, az Utas és holdvilág.
- A színház mellett a TV2 Jóban Rosszban sorozatában is feltűnsz Tamás atya szerepében. Tervezted valaha, hogy sorozatszínész leszel?
- Háromféle színész van, aki megveti a sorozatszínészeket, akik elfogadják, és akik benne vannak. Engem soha nem zavart, ha egy színész a színház mellett egy tévés sorozatban is szerepet vállalt, de bevallom, korábban nem is gondoltam erre. Jólesett a megkeresés, és a karakterem is elnyerte a tetszésemet. Mindemellett egy nagyon jó gyakorlás, hiszen kamera előtti rutinnal annyira még nem rendelkeztem.
- Pedig túl vagy már egy-két reklámfilmforgatáson. A legutóbbi elég szép visszhangot váltott ki.
- Bevallom, kaptam érte hideget-meleget egyaránt, de ez benne volt a pakliban.
- Színészként mennyire esik rosszul, hogy a legtöbben egy reklámfilmmel azonosítanak a színházi szerepeid helyett?
- Erre mit mondhatnék, számítottam rá. Színészként ma megélni nem annyira könnyű. Persze meg lehet, de így azért könnyebb. Természetesen nem vállalok el akármit, sokáig mérlegelek, és eddig szerintem egyáltalán nem nyúltam mellé.
- A színházi vagy a tévés munka a nehezebb, fárasztóbb?
- Egy darabot egy-két hónapig próbálunk, ezzel szemben egy jelenetet leforgatunk mondjuk fél óra alatt, attól függ. Igazából össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
- Vissza szoktad nézni magad?
- Vannak jelenetek, amiket igen, mert kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerült megoldanom őket. Persze csak interneten, hiszen esténként én a színházban vagyok.
- Egyébként milyen típusú sorozatokat nézel.
- Pár éve mutatta az egyik barátom a 24 című sorozatot, azóta is nagy rajongója vagyok.
- Van olyan színházi szerep, amire még nem került sor, de szívesen eljátszanád. Úgymond szerepálom?
- Ez nehéz kérdés, mert nagyon sok olyan szerepet sikerült eljátszanom már, ami fontos volt a számomra. Talán a Machbeth az a darab, ami még kimaradt.
1979-ben született Szlovákiában, Érsekújváron.
1999-ben felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre.
2003-ban diplomázott.
Fontosabb szerepei:
Platonov: Vojnyicev
Kabaré: Ernst Ludwig
Shopping and fucking: Gary
Játék a kastélyban: Ádám
Sok hűhó semmiért: Claudio
Vőlegény: Rudi
Malom a pokolban: Flandera János
Revizor: Hlesztakov
Stuart Mária: Mortimer
Chioggiai csetepaté: Jegyző

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek