Ha valaki éppen a negyvenes évek Magyarországán akarná megfordítani a történelem kerekét, akkor mindenképpen vigye magával Kondor Vilmos legújabb kötetét! Beszélgetés a Gordon-történetek szerzőjével.
Kapcsolódó cikkek
- Az eddigi Gordon-kötetekben, ahogy korábban elmondta, mindig valamely valós epizód indította be a fantáziáját. Ez esetben mi volt a kezdőlökés?
- Több kezdőlökés is volt. Az első Kállay Miklós miniszterelnök lebilincselő visszaemlékezése volt. A második Kim Philby iránti, régóta meglévő csillapíthatatlan érdeklődésem. A harmadik Mály Tivadar élete, akiről pont egy Philby-életrajzban olvastam. A negyedik pedig az Ujszászy István életét és emlékiratait tiszteletet parancsoló módon feldolgozó Vallomások a holtak a házából című kötet.
- A műfaji meghatározottság Önnek is mindig fontos volt, ezért is kérdezem: az eddigi krimiirányból most elindult a kémregények felé, John Le Carré irányába? Ez már így marad, vagy a következő könyvekben visszatér a hard-boiled krimik zsáneréhez? Nem lesz nehéz úgy, hogy Gordon utolsó kalandjával már fontos politikai tényezővé is vált?
- Mondjuk úgy, hogy ez egy kirándulás volt. Le Carré egyike azon kevés szerzőknek, akitől mindent elolvastam, és nagyon érdekelt, miképpen működhet egy kémregény magyar helyszínen. A sorozat hátralévő két kötete is a hard-boiled zsáner keretein belül marad, bár mindegyiknél tervezem, hogy egy kicsit tologatom a műfaji határokat. Igyekszem elkerülni, hogy a regények akár tematikájukban, akár formájukban kötöttek legyenek. Gordon meg talán „politikai tényezővé” vált, de 1945 májusától kezdve ennek már nem sok jelentősége volt. Akkor minden megváltozott, minden.
- És az előbbi kérdéssel párhuzamosan: Gordon ez idáig „privát kopó” volt, magánzó kalandor, most viszont a magánügyeken és az ügy megoldásán túl mégiscsak valamiféle hazaszeretet, közügyek iránti elkötelezettség is motiválja. E felvett tulajdonságát már nyilván a következő regényekben sem mellőzheti.
- Gordonnak 1943-ban lehetősége nyílt arra, hogy tegyen valamit Magyarországért. Megtette. Részéről az ügy le van zárva. A közügyekért pedig nyilván elkötelezett, lévén újságíró. Hogy ez merre viszi el őt, a következő regényben kiderül.
- Ebben a kötetben éreztem legerősebben, hogy könyveivel nem pusztán az adott történetről, hanem a korról is el akar mondani valamit.
- Minden regényemben fontos a korfestés. A kor szerves része a történetnek és viszont. Az első két regényben a kor elég egyértelmű nagyjából mindenkinek, ám a német megszállás előtti időszak számomra magát az állandósult rettegést jelentette. Többször leírtam A budapesti kémben: máshol már szinte mindenen túl voltak az emberek, ránk azonban a pokol várt, és ezzel mindenkinek tisztában kellett lennie. Igyekeztem elképzelni, hogy milyen lehetett akkor élni, pláne úgy, hogy Gordon látta azokat, akiket a háború minimálisan érintett, vagy tudták, hogy a nehezén túl vannak. Szinte tudathasadásos állapot lehetett.
- Annak minden szörnyűsége ellenére érez-e bármilyen nosztalgiát a harmincas évek Magyarországa iránt? (Úgy gyanítom, igen.) Ha választhatna, élne-e inkább akkor?
- Nem. 2010-ben élek, itt van a családom, itt vannak a lányaim. Ha kedvem támad a harmincas évekhez, fogok egy regényt vagy néhány régi újságot. A mát ismerem (bár nem feltétlenül szeretem), a múltat a legjobb esetben is csak elképzelni tudom.
- Engedje meg, hogy műhelytitkokra is rákérdezzek: az eddigi kötetekbe sok vendégszöveget épített be. Így történt ez most is? Merrefelé keresgélhetnek a filológusok?
- Ha már nincs jobb dolga a filológusoknak, mint vendégszöveget keresgélni a regényeimben, jó munkát és kitartást kívánok nekik, és eszem ágában sincs megkönnyíteni a munkájukat semmilyen formában.
- Eltelt már némi idő azóta, hogy a Budapest noir elindult a nemzetközi sikerek és a film irányába. Hogy áll a film, illetve milyen külföldi visszhangot kapott a kötet?
- A filmről semmit sem tudok, a stúdiót kellene megkérdeznie. A filmhez semmi közöm, a stúdió megvette a jogokat, az már az ő dolguk, mit csinálnak vele, engem nem érint, de nem is érdekel. A kötet külföldi visszhangja nagyon pozitív. Kiváló kritikákat kapott a francia, a lengyel, az olasz és a német kiadás is. És most már egészen biztos, hogy a Budapest noir jövő ilyenkor már Amerikában is olvasható lesz, hiszen végre aláírtuk a szerződést a HarperCollinsszal.
- Lehet-e tudni valamit a folytatásról? A Bűnös Budapest után, úgy emlékszem, még két kötetet tervezett, egyet ’46-ról, egyet pedig ’56-ról. Ez viszont ’43-ban játszódik.
- Eredetileg négy kötetet terveztem, aztán az amerikai kiadóm megkérdezte, írok-e 56-ról. Miért is ne? – mondtam magamban, aztán igennel válaszoltam a HarperCollinsnak. Azóta már nemcsak a 46-os, hanem az 56-os regény sztorija is összeállt a fejemben. Ez utóbbi pontos időpontja adja magát, a 46-os regény pedig nyáron fog játszódni, amikor sorra ítélték el a háborús bűnösöket, és Budapest nagyjából úgy nézett ki, mint Casablanca a háború elején. Akkoriban szokatlanul izgalmas volt errefelé az élet, mert tényleg nem tudhatta az ember, másnap reggel mire ébred.
- Ahogy egymás után olvassa az ember a köteteket, egyre fojtóbb és nyomasztóbb az atmoszféra, egyre sötétebb a világkép. Véletlenül alakult így, vagy már ilyen ívet képzelt el a legelején?
- A sztoriban ezt az ívet képzeltem, és azt is írom meg, de a hangulat adta magát. A sötét atmoszféra a műfaj sajátja, ezért szeretik olvasni a hard-boiled krimiket – és én ezért szeretem írni azokat.
- Több kezdőlökés is volt. Az első Kállay Miklós miniszterelnök lebilincselő visszaemlékezése volt. A második Kim Philby iránti, régóta meglévő csillapíthatatlan érdeklődésem. A harmadik Mály Tivadar élete, akiről pont egy Philby-életrajzban olvastam. A negyedik pedig az Ujszászy István életét és emlékiratait tiszteletet parancsoló módon feldolgozó Vallomások a holtak a házából című kötet.
- A műfaji meghatározottság Önnek is mindig fontos volt, ezért is kérdezem: az eddigi krimiirányból most elindult a kémregények felé, John Le Carré irányába? Ez már így marad, vagy a következő könyvekben visszatér a hard-boiled krimik zsáneréhez? Nem lesz nehéz úgy, hogy Gordon utolsó kalandjával már fontos politikai tényezővé is vált?
- Mondjuk úgy, hogy ez egy kirándulás volt. Le Carré egyike azon kevés szerzőknek, akitől mindent elolvastam, és nagyon érdekelt, miképpen működhet egy kémregény magyar helyszínen. A sorozat hátralévő két kötete is a hard-boiled zsáner keretein belül marad, bár mindegyiknél tervezem, hogy egy kicsit tologatom a műfaji határokat. Igyekszem elkerülni, hogy a regények akár tematikájukban, akár formájukban kötöttek legyenek. Gordon meg talán „politikai tényezővé” vált, de 1945 májusától kezdve ennek már nem sok jelentősége volt. Akkor minden megváltozott, minden.
- És az előbbi kérdéssel párhuzamosan: Gordon ez idáig „privát kopó” volt, magánzó kalandor, most viszont a magánügyeken és az ügy megoldásán túl mégiscsak valamiféle hazaszeretet, közügyek iránti elkötelezettség is motiválja. E felvett tulajdonságát már nyilván a következő regényekben sem mellőzheti.
- Gordonnak 1943-ban lehetősége nyílt arra, hogy tegyen valamit Magyarországért. Megtette. Részéről az ügy le van zárva. A közügyekért pedig nyilván elkötelezett, lévén újságíró. Hogy ez merre viszi el őt, a következő regényben kiderül.
- Ebben a kötetben éreztem legerősebben, hogy könyveivel nem pusztán az adott történetről, hanem a korról is el akar mondani valamit.
- Minden regényemben fontos a korfestés. A kor szerves része a történetnek és viszont. Az első két regényben a kor elég egyértelmű nagyjából mindenkinek, ám a német megszállás előtti időszak számomra magát az állandósult rettegést jelentette. Többször leírtam A budapesti kémben: máshol már szinte mindenen túl voltak az emberek, ránk azonban a pokol várt, és ezzel mindenkinek tisztában kellett lennie. Igyekeztem elképzelni, hogy milyen lehetett akkor élni, pláne úgy, hogy Gordon látta azokat, akiket a háború minimálisan érintett, vagy tudták, hogy a nehezén túl vannak. Szinte tudathasadásos állapot lehetett.
- Annak minden szörnyűsége ellenére érez-e bármilyen nosztalgiát a harmincas évek Magyarországa iránt? (Úgy gyanítom, igen.) Ha választhatna, élne-e inkább akkor?
- Nem. 2010-ben élek, itt van a családom, itt vannak a lányaim. Ha kedvem támad a harmincas évekhez, fogok egy regényt vagy néhány régi újságot. A mát ismerem (bár nem feltétlenül szeretem), a múltat a legjobb esetben is csak elképzelni tudom.
- Engedje meg, hogy műhelytitkokra is rákérdezzek: az eddigi kötetekbe sok vendégszöveget épített be. Így történt ez most is? Merrefelé keresgélhetnek a filológusok?
- Ha már nincs jobb dolga a filológusoknak, mint vendégszöveget keresgélni a regényeimben, jó munkát és kitartást kívánok nekik, és eszem ágában sincs megkönnyíteni a munkájukat semmilyen formában.
- Eltelt már némi idő azóta, hogy a Budapest noir elindult a nemzetközi sikerek és a film irányába. Hogy áll a film, illetve milyen külföldi visszhangot kapott a kötet?
- A filmről semmit sem tudok, a stúdiót kellene megkérdeznie. A filmhez semmi közöm, a stúdió megvette a jogokat, az már az ő dolguk, mit csinálnak vele, engem nem érint, de nem is érdekel. A kötet külföldi visszhangja nagyon pozitív. Kiváló kritikákat kapott a francia, a lengyel, az olasz és a német kiadás is. És most már egészen biztos, hogy a Budapest noir jövő ilyenkor már Amerikában is olvasható lesz, hiszen végre aláírtuk a szerződést a HarperCollinsszal.
- Lehet-e tudni valamit a folytatásról? A Bűnös Budapest után, úgy emlékszem, még két kötetet tervezett, egyet ’46-ról, egyet pedig ’56-ról. Ez viszont ’43-ban játszódik.
- Eredetileg négy kötetet terveztem, aztán az amerikai kiadóm megkérdezte, írok-e 56-ról. Miért is ne? – mondtam magamban, aztán igennel válaszoltam a HarperCollinsnak. Azóta már nemcsak a 46-os, hanem az 56-os regény sztorija is összeállt a fejemben. Ez utóbbi pontos időpontja adja magát, a 46-os regény pedig nyáron fog játszódni, amikor sorra ítélték el a háborús bűnösöket, és Budapest nagyjából úgy nézett ki, mint Casablanca a háború elején. Akkoriban szokatlanul izgalmas volt errefelé az élet, mert tényleg nem tudhatta az ember, másnap reggel mire ébred.
- Ahogy egymás után olvassa az ember a köteteket, egyre fojtóbb és nyomasztóbb az atmoszféra, egyre sötétebb a világkép. Véletlenül alakult így, vagy már ilyen ívet képzelt el a legelején?
- A sztoriban ezt az ívet képzeltem, és azt is írom meg, de a hangulat adta magát. A sötét atmoszféra a műfaj sajátja, ezért szeretik olvasni a hard-boiled krimiket – és én ezért szeretem írni azokat.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek