...és kisebb európai körút után kap egy kóstolót abból, merről fújnak a szelek honunkban a háború vége felé. (Annyit spoilerként azért elárulok, hogy a kommerek már igencsak a spájzban vannak).
Aki viszont nem olvasott még tőle, az tegye meg gyorsan, mert a Budapest-sorozat a magyar könnyűirodalom izgalmas új tüneménye. Philip Marlowe és Sam Spade magyar mutációja, a kőkemény és beretvaeszű újságíró-detektív, Gordon Zsigmond a harmincas-negyvenes évek Budapestjén keveredik sötétebbnél sötétebb ügyekbe, a zsidó milliomos lányának halálától a nácik működtette kártyabarlangokig, miközben olyan alakok tűntek fel mellette, mint Gerő Ernő vagy éppen Tábori Kornél. A kötetek egyszerre jól megszerkesztett krimik, kiváló korrajzok és történelmi regények, ráadásul még letehetetlenek is. A szerző krimijei esetében a hitelesség alapkövetelmény, a korfestésből pedig, mint korábbi könyveitől megszoktuk, ismét csak eminens, ezúttal pedig budapesti melegbárok, nemzetközi kémek, garottos orgyilkosok, náci verőlegények és több külhoni utazás is bonyolítja a nyomozást.
Tegye fel a kezét, aki még nem ábrándozott el azon, hogy visszamegy a múltba egy időgéppel, és megváltoztatja a dolgok menetét. Nos, ha valaki éppen a negyvenes évek Magyarországán akarná megfordítani a történelem kerekét, akkor mindenképpen vigye magával Kondor Vilmos legújabb kötetét, mert nemcsak gyakorlati kémkedési ismereteket szerezhet, de pontosan megismerheti a háborúba sodródó ország titokszervezeteinek működését és viszonyait is. És még remekül is fog szórakozni.
Agave; 2980 Ft

Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek