Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Szegedixie
|
Szeged, Újszegedi Szabadtéri Színpad, 2010. augusztus 6. 19:00
Nyáresti fülledt New Orleans-i hangulatot idéző jazz, swing, dixie neves vendégzenészekkel – az elmaradhatatlan Szegedixie gálát idén is megrendezik a Szegedi Szabadtéri Játékok társrendezvényeként, most már hagyományosan Újszegeden.
A Szabadtéri Színpadon a megszokott házigazdákkal találkozhat a közönség: a Storyville Jazz Band-del – akik a hegedű-szólista Frankie Látó vezérletével szívesen ötvözik a chicagói swing- és jazz-zenét a gipsy világával – és a Molnár Dixieland Band-del – a műfaj legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi együttese Magyarországon. Az ő szervezésükben idén Veszely Ernővel, a vak tangóharmonika-virtuózzal ismerkedhet meg a közönség, aki New Orleans-ban Ray Charles-szal is zenélt együtt.
 
A másik nagyágyú szintén harmonikával érkezik – bár ő saját hangszerét akkordeonnak nevezi –, és még Kodály is úgy nyilatkozott róla egyszer: „Ha ő játszik tangóharmonikán, akkor az nagyon jó”; Tabányi Mihály, aki a '40-50-es évek legnépszerűbb harmonikaművésze volt, több hangszeren is kiválóan játszik, 2006-ban Magyar Köztársasági Érdemrend keresztjével tüntették ki. A gálára együttesével érkezik, akikkel már számtalan ország közönségét hozták lázba az elmúlt évtizedekben. 
 
 
hédi
2010.07.30
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 8., szerda

Aranka

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

XLIX. Természetbarát Hét (Debrecen, 2012) Debrecen, 2012. február 5 - 12.

VÉKA Filmklub Veszprém, 2012. február 8., szerda

Audiovizuális Művészeti Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 10 - 12.

Tagok: túl az 1 millión