Palace Klasszikusok: itt a 3. évad
Augusztus 27-től sok-sok élő közvetítéssel jön a Palace Klasszikusok 2010/2011-es, azaz immár a harmadik évada. A komolyzenei mozis program évadnyitó eseménye a Berlini Filharmonikusok (komolyzenei) koncertje lesz, egyenesen Berlinből.
Pénteken, este 3/4 7-től élő közvetítés keretében Simon Rattle angol karmester bevezetőjét hallhatjuk, majd 7-től kerül sor a koncertre, melynek során egy Mahler-mű mellett Beethoven IV. szimfóniáját is eljátsszák. A nyitóeseményt követően is számos opera-, balett- és koncertkülönlegesség vár a komolyzene szerelmeseire: megnézhetik és -hallgathatják Bizet Carmenjét, Puccini Pillangókisasszonyát, Csajkovszkij Diótörőjét, Wagner Valkűrjét, Beethoven népszerű IX. szimfóniáját vagy az Orfeuszt Monteverditől. Ezenkívül lesznek kevésbé ismert, de nem kevésbé nagyszerű darabok is: A reimsi utazás (Rossini) és a Mahagonny városának felemelkedése és bukása (Bertolt Brecht – Kurt Weill).
A felsoroltak közül egyedül A reimsi utazás, a IX. szimfónia, a Pillangókisasszony és a Diótörő megy majd felvételről, a többi előadás mind élő közvetítés lesz. Az előadók közt pedig olyan művészeket találunk, mint a milánói Scala, a San Franciscó-i Opera vagy a Kirov Balett társulata. A felsorolt világhírű helyszínek mellett Daniel Barenboim zongoraművész-dirigens neve is garanciát jelenthet a zenerajongók számára.
A műholdas rendszernek és a hozzá kapcsolódó speciális digitális vetítőgépnek köszönhetően a nagyszerű előadásokhoz továbbra is minőségi technika társul, HD minőségű képpel és Dolby Surround 5.1-es hangzással, a mozivásznak pedig természetesen óriásiak. A normál jegyár 3 ezer forint, de Palace Mozikártyával 2.700 forintért válthatunk belépőt. Jegyet vásárolni online, a www.palacecinemas.hu honlapon is lehet. Itt található az előadások részletes vetítési listája is.
(palacecinemas.hu)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek