Budapesti Mahler-ünnep
|
Az NDR Szimfonikus Zenekar hangversenye
Budapest, Művészetek Palotája, 2010. szeptember 9. 19:30
Az Észak-Német Rádió Szimfonikus Zenekarának ünnepi műsorán többek között a Nemzeti Filharmonikusokkal már többször fellépő klarinétművész-zeneszerző, Jörg Widmann Con brio című merész és mozgalmas zenei kísérletét is hallhatja a közönség.
Ezt a tizenkét perces, szórakoztató, izgalmas és életerős nyitányt a Bajor Rádió Zenekara rendelte, majd mutatta be 2008-ban, Mariss Jansons vezényletével. A szerzőnek Beethoven VII. és VIII. szimfóniájához illeszkedő művet kellett írnia, a cím is e két opus tempóutasításaira utal.
 
A harminchét éves művészt ma már az egyik legjobb klarinétosként tartják számon - csak nagyon kevesen vannak, akik Mozart örökbecsű alkotását, a klarinétirodalom csúcsát olyan sziporkázóan képesek megszólaltatni, mint Jörg Widmann.  
 
Az est másik sztárvendége Christiane Oelze, aki 2006 decemberében mutatkozott be a Művészetek Palotájában a linzi Bruckner Zenekarral, legutóbb pedig a szintén osztrák Tonkünstler Zenekar szólistájaként ünnepelhette a közönség.  
 
Oelze a világ nagy operaszínpadain és patinás koncerttermeiben egyaránt gyakori vendég. Fellépett már többek közt Claudio Abbado, Simon Rattle, John Eliot Gardiner vezényletével, Mahler II. szimfóniáját a New York-i Filharmonikusokkal, IV. szimfóniáját pedig a Daniel Gatti vezette Müncheni Filharmonikusokkal adta elő.  
 
Mahler 1901-ben befejezett műve a legrövidebb és talán a legkevésbé súlyos a kilenc szimfónia közül; főtémája egy 1892-ben komponált dal A fiú csodakürtje című gyűjteményből: a mennyország gyermeki víziója, amely az utolsó tételben szöveggel is felcsendül. Az NDR Szimfonikus Zenekart ezen az esten Michael Gielen vezényli. 
 
Műsoron: Jörg Widmann: Con brio – koncertnyitány; Mozart: A-dúr klarinétverseny, K. 622; Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia 
 
 
Közreműködik: Jörg Widmann – klarinét, Christiane Oelze – szoprán 
Vezényel: Michael Gielen 
 
 
2010.08.31
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex
Tagok: túl az 1 millión