Az eredetileg grafikus szakon végzett, Stúdió- és Barcsay-díjas művész jelenleg az egri Vizuális Művészeti Tanszék vezetője, akinek a közeljövőben jelenik meg könyve a természetművészetről. Na de mi is az? 
 
- Évtizedek óta elismert képzőművész vagy, rengeteg kiállítással a hátad mögött. Mégis, mintha az elmúlt években sokkal inkább vonzana a természet, mint a műtermek. 
 
- Tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy már amikor grafikákat készítettem, akkor is úgy éreztem, hogy ez így nem elég, valami hiányzik. A véletlen folytán a jugoszláv háború alatt meghívtak egy művésztelepre – ahova egyébként keveseknek volt bátorsága elmenni –, ahol egy bánya mélyén kellett munkákat készíteni. A depresszív hangulat, ami a föld fölött és a föld alatt egyaránt tapasztalható volt, erősen hatott az itt készült installációmra. Tulajdonképpen itt éreztem rá a helyspecifikusság ízére. Később meghívást kaptam a Távol-Keletre, ahol a tengerparton dolgoztunk, itt meg az uszadékfa volt adott. Egymásra épültek a dolgok. Az elején az volt a lényeg, hogy az adott környezetben jelenlévő anyagokat, az adott hangulatot használjam fel, mára eljutottam oda, hogy már akár anyagot sem használok, és adott esetben a saját testem a hordozófelület. Részt vehettem Indiában egy olyan művésztelepen, ahol az volt az elvárás, hogy senki ne érkezzen konkrét tervvel. 
 
- Ebből lett a Naptetoválás, ami a hennafesték lemosása, lekopása után a „bőrödbe égetett”

Nagyítás

mintákból keletkezett? 
 
- Igen, ez az indiai út tulajdonképpen egyfajta időutazás volt. Egy tradicionális, isten háta mögötti faluban laktunk, ahol arról is gondoskodtak, hogy kapcsolatba kerüljünk a helyiekkel. Voltunk esküvőkön, szertartásokon, halotti ceremónián, és egy kicsit belerázódtunk a falu életébe. Egy idő után azon kaptam magam, hogy nem is kell gondolkodnom, hanem maguktól jönnek az ötletek. Ami a Naptetoválást illeti, utólag én is megpróbáltam rekonstruálni, hogy is állt össze bennem ez az egész. Nagyon egyszerű, mert a hennás testfestés az esküvőkön mindig jelen van, emellett pedig óriási hőség volt, és szinte magától értetődően jött a gondolat, hogy egy teljes napot töltsek hennatetoválással a napon. 
 
- Nemrég visszatértél a fához, a Farkas báránybőrben (2009) alkotás kapcsán. 
 
- Mindig is nagyon izgatott a fa. Ennek a wiesbadeni kiállításnak a címe az volt, hogy A kert, ami azért leszűkítette a mozgásteret. De a környezet is meghatározó volt, nem lehetett piciben gondolkozni, így a környező fák méreteihez viszonyítva próbáltam meg kitalálni valamit. Szerencsémre volt ott is egy kiszáradt fa, aminek másfél méter magasságban meghagyták a törzsét, és kaptam egy másik kiszáradt fát a városból, és ebből a két fából építettem össze ezt a formát. Tehát ez egy épített szobor. De ennél a munkánál talán érdekesebb a báránybőr eredete, amivel bevontam ezt a faszobrot. Erdélyben minden húsvétkor, minden háznál bárányt esznek. Elkezdtem felvásárolni a bőröket, és összegyűjtöttem 100 darabot, majd kikészíttettem őket egy mesterrel, és aztán megfesttettem.  
 
- Ha már ennyit beszéltünk róla, hogyan definiálhatnánk azt, hogy természetművészet? 
 
- Mivel még mindig elég képlékeny dologról van szó, a könyvemben megpróbáltam én is egy definíciót találni rá. A természetművészet legfontosabb jellemzője talán az, hogy távol a galéria- és múzeumi rendszertől, a művek egy adott környezetben készülnek, és a mögöttes tartalom elérése nem az átalakításban, a feldolgozásban rejlik, hanem az adott környezettel való kooperációban. A helyszínen fellelhető anyagok használata mellett fontos még a gépi megmunkálás és mesterséges anyagok kerülése. A természetművészetben bármilyen művészeti irányzat tapasztalata felhasználható, amint a példák mutatják, akár még a bodyart is része lehet. A természetművészetben számomra az a szép, hogy a keleti kultúrákból ismert alázattal közelít a természethez, a környezethez, és az egész művészethez. 
 
- A rengeteg utazás mellet tanítasz is, és a közeljövőben jelenik meg könyved a természetművészetről. Hogy tudsz ennyi mindent összeegyeztetni? 
 
- Nemcsak tanítok, de egy tanszéket is vezetek az egri főiskolán, ami egy másfajta, de éppoly nagy kihívás. Nagyon izgalmas feladat kollégáimmal együtt irányt szabni egy művészeti tanszéknek. Nagyon jó tanári csapat van, és reméljük, hogy jövőre el tudunk indítani egy új, a természetművészetet fókuszba helyező szakot. Az Eger mellett található noszvaji barlanglakások szinte kínálják magukat erre a célra. Ez egyedülálló lenne Európában, reméljük, életképes lesz a tervünk.