A Yeasayer nem csupán brooklyni gyökerei miatt titulálható az indie-mezőny egyik legegyénibb színfoltjának. A pszichedelikus és világzenei hatásokat egyaránt felvonultató zenekarból Anand Wilder énekes-gitáros állt az Exit rendelkezésére.
- Az Odd Blood album jóval poposabbra és befogadhatóbbra sikeredett elődjénél. Mennyiben folyt másképpen a dalszerzés és a lemezfelvétel, mint az All Hour Cymbals idején?
- A legjelentősebb különbség az volt a két időszak között, hogy ezúttal sokkal több idő és pénz állt rendelkezésünkre. Ennél fogva kidolgozottabb, kerekebb dalok születtek, ugyanakkor a hangzással is elégedettebbek vagyunk. Mellesleg korábban semmiféle előzetes elgondolásunk nem volt az irányvonalat illetően. Egyet tudtunk csupán biztosan: semmiképpen nem az All Hour Cymbals második részét szeretnénk felvenni. Majdnem egy egész éven át turnéztunk azzal az anyaggal, így új inspirációra volt szükségünk. Úgy döntöttünk, inkább kockáztatunk, és rátérünk egy járatlan útra.
- Igaz, hogy az új dalokat Woodstockban rögzítettétek?
- Így van, méghozzá Peter Gabriel egykori dobosának lakhelyén. Valóságos múzeum volt az a ház tele réges-régi dobszerkókkal, 70-es, 80-as évekbeli szalagos magnókkal és szintetizátorokkal.
- Egykori dobosotok, Luke Fasano miért szállt ki a zenekarból? Az új anyagot még vele együtt írtátok?
- Luke-kal kapcsolatban semmi izgalmas sztorival nem tudok szolgálni, egyszerűen nem találtuk meg vele a közös hangot. Ami a fix tagságot illeti, úgy tűnik, egyelőre megmaradunk trió felállásban. Az Odd Blood már egy az egyben nélküle született, a lemezen nagyrészt a turnédobosok játéka hallható.
- Chris (Keating frontember) mellett te is rendszeresen énekelsz. Mi szerint osztjátok fel egymás közt az énektémákat?
- Chrisnek és nekem totálisan eltérő karakterű hangunk van: az övé jóval nyersebb és karcosabb, míg az enyém sokkal inkább lágy. A dalaink meglehetősen változatosak, és általában mindig ráérzünk, hogy egy-egy szerzeményhez melyikünk orgánuma passzolna inkább. 2008 környékén bezzeg ezzel sem kellett bajlódnunk. Átestem ugyanis egy hangszálműtéten, melynek következtében hónapokig képtelen voltam bármit is elénekelni. Így tehát a meló egésze Chrisre maradt.
- Az Ambling Alp című dalotokra egy meglehetősen bizarr klip készült. Kinek az agyából pattant ki ez a videó?
- A klip szellemi atyja Radical Friend volt, aki egy zseniálisan egyéni animátor. Miután végignéztük néhány munkáját, tudtuk, hogy rá van szükségünk. Egyébként érdemes ellátogatni a honlapjára is.
- Ha jól tudom, a Bat For Lashes Two Suns című lemezén is közreműködtetek. Pontosan mikor került erre sor?
- Csupán Chris és Ira (Wolf Tuton basszusgitáros) vett részt a stúdiómunkálatokban közvetlenül azután, hogy az All Hour Cymbals album turnéja éppen véget ért. Mellesleg nagyon lelkesek voltak, hogy egy olyan tehetséges dalszerzővel dolgozhattak, mint Bat.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek