A K&H Csoport közel két éve útjára indított művészeti programja keretében – kortárs képzőművészeti gyűjteményének folyamatos fejlesztése mellett – újabb alkotói ösztöndíj pályázatot írt ki fiatal hazai képzőművészek számára.
Linkek
Az ösztöndíj program keretében eddig olyan kiemelkedő tehetségű művészek kaptak támogatást alkotói tevékenységükhöz, mint Sándor Krisztián, Födő Gábor és Kovács Budha Tamás. A K&H a program eddigi sikerére alapozva úgy döntött, hogy a korábbi feltételekkel újra meghirdeti az ösztöndíjat. A program keretében a majdani nyertes fiatal képzőművész havi 125 000 forintos alkotói támogatásban részesül. A támogatási időszak alatt a K&H figyelemmel kíséri a művész alkotótevékenységét, és annak elismeréséül az időszak végén a művész egy alkotását befogadja jelenleg épülő kortárs gyűjteményébe.
Az alkotói ösztöndíj program keretében – a most kiírt új pályázatnak is megfelelően – az elmúlt 5 évben diplomát szerzett fiatal képzőművészek jelentkezhetnek, a pályázati anyagok leadására egy hónap áll rendelkezésre. A K&H művészeti tanácsadó testületének javaslata alapján a K&H Csoport által nyertesnek választott fiatal alkotó fél éven keresztül havi bruttó 125 000 Ft alkotói támogatást kap.
A pályázatok értékelését a K&H Csoport kortárs képzőművészeti gyűjteményének építésében is meghatározó szerepet játszó művészeti tanácsadó testület végzi. A szakmai grémium biztosítja egyebek mellett azt is, hogy a kiválasztásra kerülő képzőművész munkássága illetve a K&H gyűjteménybe kerülő műtárgy illeszkedjen a "művészet egy jobb, teljesebb világért" elnevezésű gyűjtemény koncepciójába, tehát megfeleljen az abban megfogalmazott olyan alapértékeknek, mint a dinamizmus, a megújulni tudás és a legújabb kor jelenségeire való érzékeny reflektálás.
Az ösztöndíj pályázat kiírása hozzáférhető a K&H honlapján, illetve valamennyi jelentős művészeti- és szakoktatási intézményhez eljuttatták a szervezők.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek