– Műsorvezetőként, tévés személyiségként, hogyan kerültél kapcsolatba a Budapest Art Fairrel?
  
– Ez az év egyik legizgalmasabb kulturális eseménye, amin a Kultúrház többször forgatott korábban. A szervezők idén felkértek, hogy segítsek a kulturális programok, a vásár kulturális arculatának kialakításában. 
 
– Közismert történet, hogy árverésvezetőként te ütötted le mindenidők legdrágább magyar festményét, Csontváry Kosztka Tivadar A szerelmesek találkozása című képét 2006-ban. Milyen érzés ilyen eszmei és valós értékű műalkotások közelébe kerülni? 
 
– Közelről nézni a képeket, hozzáolvasni tanulmányokat, megtudni róla mindenféle történetet, én ezt mind nagyon élvezem. Maga az árverés pedig akkora adrenalin, mint az extrém sport, csak közben azért iszonyatosan figyelni is kell. Az a 230 milliós leütés egészen filmszerű volt, néma csendben ült több száz ember, senki se hitte el és mi se vártuk, hogy ennyire felmegy. Kicsit olyan, mint interjút csinálni egy világsztárral – amíg tart a dolog, próbálsz arra koncentrálni, és csak később fogod fel, hogy „te jó ég!”.
 
– Vannak kedvenc művészeid, akinek munkáit el tudnád képzelni a saját nappalidban?  
 
– Vannak kedvenc kortárs festőim, és már egy kisebb gyűjteményem is. Egy személyes, az életem mindenféle fontos pillanatáról, találkozásáról, érzéséről szóló képcsoport, amit nagyon szeretek.
  
– És kedvenc galériád? 
 
– Kortársban nagyon szeretem a Kistermet, a Deák Erikát, az acb-t, a Knollt, de hosszan sorolhatnám, rengeteg galériához kötődnek jó élményeim. 
 
– Gondolom, több hasonló külföldi vásáron jártál már. Melyik volt számodra a legnagyobb élmény? 
 
– Az Artbasel a csúcsa a kortárs műkereskedelemnek, minőségben, vásárlóerőben, méretben, kiegészítő programokban, de a londoni Frieze-en sem lehet unatkozni.  
 
– Szerinted miért jó, hogy itthon is van egy ilyen vásár?  
 
– Egy ilyen művészeti vásár pont annyira evidens, mint a Sziget vagy a Filmszemle vagy egy színházi fesztivál. Egy ekkora nagyvároshoz, mint amilyen Budapest, és amelynek a külföldiek a csodájára járnak, hogy milyen gazdag kulturális élet van, szerintem dukál egy ilyen színvonalú művészeti vásár is. Az a jó benne, hogy mindenki egy helyen együtt van. Jönnek-mennek az emberek, képeket nézegetnek, beszélgetnek – szeretem a nyüzsgését. 
 
– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, a Budapest Art Fair inkább a szakmát és a potenciális vásárlóközönséget vonzza vagy a laikus, művészetek iránt érdeklődőket egyaránt? 
 
– Mindkettőt, tényleg. Például egy vidéki városban dolgozó múzeumigazgató ilyenkor koncentráltan nézheti meg a galériák kínálatát, a gyűjtők is szeretik, hogy átlátják, mi van éppen a piacon, de aki csak szeret élni, kíváncsi, olvas, utazik, igényes, azok számára is egy jó program. Megismerhet festőket, galeristákat, ehet-ihat, filmeket nézhet, előadásokba hallgathat bele, ajándékokat vehet.
 
– Tavaly a legtöbb ember a kortárs sátrat hiányolta. Ez idén sem lesz? 
 
– Idén mindenki beköltözik, hisz a Műcsarnok összes termében csak modern és kortárs galériák lesznek. 
 
– Azt tudod, hogy tavaly mely galériák voltak a legsikeresebbek? 
 
– Tavaly a Makláry Fine Arts szinte a teljes standot eladta, az Erdész–Menshikoff páros közös galériájában is alig maradt áru zárásra, az egyik legjobb kortárs galéria, a Knoll is nagyon sikeresen zárt tavaly. A londoni Gildor Arts is szokásosan hozta a jó formáját. Velük történt meg tavaly, hogy megrendeltek egy szállító céget, de le kellett mondaniuk, mert nem maradt mit elvinni. Összesen három képük maradt a vásár végére, amit nagy boldogságukban, elfelejtettek hazavinni, majd egy hét múlva kénytelenek voltak visszajönni értük. 
 
– Több külföldi galéria is visszatérő vendége a BAF-nak. Mennyire nehéz a külföldi galériákat idecsalogatni? Ők is látnak lehetőséget a magyar piacban? 
 
– Van egy stabil külföldi galeristakör, akik már ötödik éve járnak vissza a vásárra. Idén a Heroes Corner válogatásban pedig jön még 25 galéria a regióból. A magyar galériák, melyek vannak olyan jók, hogy bekerülhetnek nagy világvásárokra, azt tapasztalják, hogy igenis van érdeklődés a művészeik iránt, gyűjtőktől, vevőktől, galeristáktól. Ugyanezt tapasztalják a régió más galeristái is. Szóval van egy közös szándék, hogy legyen itt egy nagy regionális vásár, ahova eljönnének ezek a külföldi vevők, gyűjtők, szakemberek. 
 
– Mennyiben szerepe egy ilyen vásárnak, hogy tehetséges fiatal művészek munkáit is megismertesse, bemutassa? 
 
– Szerintem nagyon fontos. Ilyenkor négy napon át koncentráltan figyeli ezt a terepet több ezer ember. Ismeretlen fiataloknak megadni a bemutatkozás lehetőségét, ez egy kulturális missziós feladat, amit nem kötelező csinálni, de szimpatikus, hogy a BAF ezt felkarolja.  
 
– Rengeteg kísérő programja van a vásárnak. Ez miért fontos egy művészeti vásáron? 
 
– Mert ez nagyon jó lehetőség, hogy a kevésbé elkötelezett közönség is megtapasztalja, hogy milyen érdekes, színes, izgalmas és szórakoztató ez a világ. 
 
– A vásár kísérő kiállítása Alexander Rodchenko és kortársainak fotókiállítása, aminek különlegessége, hogy eredeti negatívokról készített nagyításai lesznek majd láthatók. Miért pont ez? 
 
– Nagyobb vásárok rendre szerveznek saját kiállítást is. Szerintünk ez izgalmas válogatás, ami egy olyan korszakról szól, amikor megváltozott a fotózás formanyelve. A kortárs művészet is pont ilyen, vagyis folyton ezt a változását éled meg benne. 
 
– Réz András és Lévai Balázs mellett a szombati napon te is tartasz majd egy személyes, szubjektív tárlatvezetést. Készülsz rá vagy rögtönözni fogsz? 
 
– Biztos, hogy fejben összeállítom, hogy mi lesz a menete az én vezetésemnek. Laza inkább attól lesz, hogy nem egy művészettörténeti mélységű dologra készülök, hanem inkább személyes, érzelmesebb, sztorisabb valamire, mert amúgy abban hiszek, hogy így lehet közel kerülni a munkákhoz. 
 
– Lesz egy filmbemutató is. Az Untitled című film a New York-i galériások kapcsolatairól, szerelmi gabalyodásairól szól. Itthon is ennyire izgalmas a galériások élete? 
 
– Hú, hát ha megkérdezed őket, vannak történeteik! Ebben a galériás dologban az nagyon érdekes, hogy egyik oldalon vannak a művészek, és az egy szabadabb, lazább közeg, a másikon pedig a kicsit szabályosabb, a gyűjtőkből, múzeumvezetőkből álló kör. Egy galeristának e kettő között kell jól lavíroznia, és persze vannak ebben fordulatok! A vásár filmes vonalának azért is örülök, mert szeptember óta egy filmes műsort, a Szélesvásznat vezetem az m1-en. 
 
– Idén is folytatódik a tavaly megkezdett Bátor Táborral közös, krónikus betegségekben szenvedő gyerekek számára létrehozott „alkotótábor” és jótékonysági aukció is. Ez miért volt fontos számotokra?  
 
– Bátor Táborral én is jóban vagyok, mert a jótékonysági aukcióit vezetem. Nagyon nagy élmény ez a művész-gyerek közös festés. És tényleg mindkét félnek! Tavaly a vásáron közel hárommillió forintot adakoztak a látogatók, reméljük idén is lesz sikere. 
 
– És mi az a „hálózsákos buli”? Ott is alhatnak a gyerekek? 
 
– Igen, idén a gyerekek ott alhatnak a múzeumban péntek este, miután körbejárták, megfestették, megrajzolták, vagy kedvük szerint kreatívan feldolgozták az élményt. Ez a hálózsákos múzeumozás szerintem nagy élmény lesz!