A komoly nemzetközi sikereket elért artistával beszélgettünk a műsorról, a világ leghíresebb cirkuszáról, és azt is megtudtuk, a sminkelésben legalább annyira magabiztosan kell mozogniuk, mint a halálkeréken. 
 
– Július óta te vagy a Saltimbanco felújított arénashow-jának vezetőedzője. Ez pontosan mit jelent?
 
– Ez azt jelenti, hogy egy szinten a művészeti vezetővel, aki a színházi rész főnöke, én vagyok az akrobatikai rész vezetője. Három edző és ötven artista dolgozik az irányításom alatt. 
 
– Emellett pedig még mindig szerepelsz az előadásban? 
 
– Januárig szól az artistaszerződésem, de egyre kevesebbet vagyok már színpadon. Ha szükség van rá, akkor természetesen felmegyek, de most már előnyt élvez nálam a vezetőedzői feladat. Budapesten felmegyek még a színpadra, ha már onnan indultam, még szép, hogy fellépek! De mindig is azt mondtam, hogy harmincéves koromig akarom ezt csinálni. Az artistaszerződésemet jövőre már nem újítom meg, de az edzői szerződésem csak akkor jár le, amikor én azt mondom, hogy köszönöm szépen.  
 
– De feltételezem, ezen még nem gondolkozol.
 
– Kívülről-belülről vagy alulról-felülről ismerem ezt a műsort és nagyon élvezem. Ez egy új kihívás számomra, és nagyon jók a visszhangok, cégen belül is. Nagyon leköt a vezetőedzői feladat, amiben még simán van tíz évem. Szerencsére a feleségem is itt van velem; ő a kosztümökkel dolgozik.
 
– Összesen hányan utaztok ezzel az előadással? 

Nagyítás

 
– Körülbelül százan. 
 
– Meddig fut még szerinted a Saltimbanco? 
 
– Két-három évig még biztosan, de már elég idős darab. 2012. áprilisban lesz húszéves. Utána meg engem egyből áttesznek egy másik műsorba, amit ez a „gyár” Montrealban csinál. 
 
– Ez az egyik legrégebbi produkciója a Cirque du Soleilnek, aminek 2007 óta megy ez a felújított arénashow-ja. Mennyiben különbözik a jelenlegi az eredeti produkciótól? 
 
– A műsor tartalmilag megmaradt, ugyanazok a számok, illetve csak egy szám cserélődött le. Volt egy drótkötéltáncos lány, helyette lett egy hajlékony, „kézen állós” lány, és erre a cserére is csak azért volt szükség, mert az arénába nem lehetett felszerelni a dupla drótkötelet. Viszont teljesen felújították a hangtechnikát és a fényeket, de egyébként minden maradt a régi: ugyanaz a zene, a kosztümök, a koreográfia. 
 
– Te melyik karakter vagy a műsorban? 
 
– Az egyik barokk, úgy hívják, hogy Fier a Bras, ami franciául azt jelenti, hogy „büszke a kezére”. Hosszú haja van, nyitott mellű zöld felsője, lila vagy rózsaszín nadrágja és nyakkendője.  
 

Nagyítás

– Melyik számot tartod a legnehezebbnek, a legveszélyesebbnek? 
 
– Ami fizikailag nehéz, az a kínai rúd, amikor mászunk a rúdon, mint a majmok. Iszonyatosan sok energia kell hozzá, borzasztóan lefárasztja az embert. Azt nem is lehet félóránál tovább próbálni. A hintaszám a legveszélyesebb, ez a második rész első száma, amiben nyolc méterre ugrálnak fel az emberek és esnek bele egy apró szivacsba. Abban rengeteg akrobatika van. Az utolsó szám, a bungee jumping, pedig nagyon sok kardiót vesz igénybe. Abban azért fárad el az ember, mert ott nincs megállás. Tíz percig egyfolytában ugrál az a négy ember, aki fönt van. Ezt én például sosem csináltam, mert túl magas vagyok hozzá. Én igazából „nyomó” vagyok és karakter. Nyolc hónapig voltam Ringmaster is, aki a főkarakter, tulajdonképpen főszereplő a show-ban. Egy nagydarab, sárga ember, aki a botjával sétálgat. Az is egy hatalmas előrelépés volt számomra.  
 
– A Ringmaster szerepe inkább színészkedésből áll, nem? 
 
– Pont azért szeretem annyira ezt a műsort, mert nagyon sok színészkedés van benne a tradicionális cirkusszal szemben. Olyan ez, mint a Broadway egy színésznek. 
 
– Ezt gondolom, tanították is nektek. 
 
– Igen, az alapoktól tanultuk a színészkedést. Négy hónapig voltam Montrealban egy edzőtáborban, ami kimondottan erre ment rá, amellett, hogy nyolc óra akrobatikaedzés volt minden nap. Elég kemény kiképzőtábor volt, de amikor az ember bekerül a műsorba, akkor egyből megérti, hogy miért is volt rá szükség. 
 
– Elmesélnéd, hogyan is kerültél a világ leglátványosabb cirkuszi produkciójába. 

Nagyítás

 
– A 2004-es budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyertem egy különdíjat a Négy delta című halálkerék-produkcióval. Ez utána meghívtak egy válogatásra, amin megfeleltem, és ezt követően vehettem részt a már említett montreali tréningprogramon. Ott van a Cirque du Soleil bázisa, ami pillanatnyilag akkora, mint a Margitsziget. 
 
– Mennyiben különbözik a Cirque du Soleil más produkcióktól, amikben korábban dolgoztál? 
 
– Nagyon meg kell felelni, és ez mindenre vonatkozik. Reggel felkelek, és az első dolgom, hogy lemegyek kondizni, csak azért, hogy meg ne sérüljek az aznapi próbán. Annyira kemények az elvárások, hogy profi szemlélet nélkül nem megy.  
 
– Mennyit gyakoroltok? 
 
– Van olyan nap, amikor öt órát, máskor hármat, négyet. Az edzőtáborban napi nyolc-kilenc órát edzettünk keményen és utána még gyakorolhattuk a sminkelést. 
 
– Magatoknak csináljátok a sminkeket? 
 
– Így van. Van egy kis könyvecske, amiben le van írva lépésről lépésre, hogy a szemednél így húzd a vonalat, a szádnál úgy. Vannak fényképek hozzá, és mindenki megcsinálja magának. Az első sminkem három és fél óráig tartott, most már kész van másfél óra alatt, néha akár ötven perc alatt is, ha egy kicsit csalok.  
 
– A Cirque du Soleil már nem is egy cirkusz, hanem, ahogy te mondtad, egy „gyár”. Összesen hány produkció fut most egyszerre? 
 
– Húsz előadás megy a világ különböző pontjain, és jelenleg készül még kettő. Los Angelesben is most csinálják a színházat, a Kodak Színházban, ahol az Oscar-gálákat rendezik. 
 

Nagyítás

– Meg tudod nézni az összes futó előadást? 
 
– Már láttam az összes amerikai műsort és az összes utazóst, csak Makaóban és Tokióban nem voltam még. Rengeteg ismerősöm van, majdnem mindegyik előadásban. Olyan ez, mint egy óriási (4000 fős) család. 
 
– Fantasztikus élmény lehet. 
 
– Nagyon élvezem, egy igazi álomvilág. Mindenünk megvan, ötcsillagos szállodákban lakunk, chartergépekkel visznek minket mindenhova. A Soleil huszadik születésnapján Montrealban Forma–1-es versenyzőkkel, Lenny Kravitzel és rengeteg sztárral találkoztam. Mel Gibson pedig meghívott reggelizni Mexikóvárosban. 
 
– Akkor végleg kint is akarsz maradni? 
 
– Tervezem, hogy öt évre letelepedek majd Las Vegasban, de nem akarok végleg kint maradni az Egyesült Államokban. Öt évet töltöttem már ott, és tudom, hogy milyen. Még nincs gyerekünk, de tervezzük, és nem szeretném, hogy a gyerekem Amerikában járjon iskolába. 
 
– Amikor itthon vagy, elmész a Fővárosi Nagycirkuszba?
 
– Persze hogy elmegyek, ott nőttem fel, ott tanultam meg mindent. Nagyon jóban vagyok az igazgatóval és a fiával. A sógora, Deltai Károly volt az, akitől én gyerekfejjel mindent megtanultam. Mindig megnézem a műsort. Most is hazarepültem egy napra azért, hogy megnézhessem a Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Nagyon sok ismerősöm van, akikkel tartom a kapcsolatot, de nem mennék már vissza abba a világba. Nem azért, mert nem szerettem, hanem mert nagyon nehéz a túlélés egy magyar artistának. 

CIRQUE DU SOLEIL: SALTIMBANCO 

2010. december 8–12. 
Papp László Budapest Sportaréna