...és asszociáltak a történet kapcsán. Egyszerre komoly és komolytalan mű, teli szokásos feldmári humorral és eszmefuttatással. A szerzőkkel beszélgettünk. 
 
- Miért pont ezt a népmesét választottátok a könyv alapjául? 
 
F. A.: Megmagyarázhatatlan, csak úgy jött. Valahogy úgy történt, hogy régóta beszélgettünk Dorkával – akivel korábbi könyveimen már dolgoztunk együtt – arról, hogy szeretném megtalálni a gyökereimet a magyar nyelvben és kultúrában. A népmese egy nyelv, egy kultúra esszenciája. Tizenhat éves voltam, amikor elmentem Magyarországról ’56-ban, de kicsi gyerekkoromban sem volt ideális a környezet. Amikor a mesékkel kellett volna ismerkednem, bombák zuhantak körülöttünk, az anyámat, apámat, nagyanyámat elhurcolták. Oscar Wilde meséire emlékeztem, amiket az anyám olvasott nekem, amiktől mindig nagyon sírtam. Dorka most elkezdett felolvasni nekem régi magyar népmeséket. Igazi utazás volt ez számomra. Szerintem a mesék olyanok, mint az álmok, nagyon sok mindent meg lehet érteni, meg lehet tanulni a segítségükkel. Elkezdtünk Dorkával úgy beszélgetni a mesékről, mintha álmokról beszélgetnénk, aztán ő elkezdte leírni a beszélgetéseinket. Így került elénk A barna tehén fia, ami egy különösen borzongató táltos mese, sok csodával, anyagyilkossággal, próbatétellel, fantasztikus hősökkel, akikben mind magunkra ismertünk.  
 
B. D.: Olyan mesegyűjteményekből olvastunk, amelyek nem gyerekek számára készült átiratokat tartalmaznak. Amikor rátaláltunk A barna tehén fiára, azonnal annyi kérdés fogalmazódott meg, annyi megbeszélnivaló, megvitatnivaló került elő, hogy nem tudtunk továbblépni. Például, hogy csak egyet mondjak, sokat vitatkoztunk azon, hogy a főszereplő, a táltos barna tehén, férfi-e, vagy nő. Én különleges, nagyon erős, vonzó, majdnem felsőbbrendű nőalaknak éreztem, András férfinak, mesternek, tanítónak látta. Bizonygattuk pszichológiailag, kultúrantropológiailag az igazunkat, utánanéztünk Diószegi Vilmos sámánokról írt könyveiben, hogy mi ez az egész. Végül aztán megegyeztünk, de hogy miben, azt nem mondom el, ez az egész vita belekerült a könyvbe, el lehet olvasni  
 
- Miután megvolt a mese, hogyan keletkezett a részekhez kapcsolódó beszélgetés?  
 
B. D.: Skype-on beszélgettünk. Márciustól menetrendszerűen mindennap egy órát Skype-on töltöttünk. Ez egy kísérlet is volt egyben számunkra, hogy lehet-e folyamatos, közös szellemi munkát végezni így, hogy két embert pont egy világ választ el. A 21. században ilyesmi már könnyedén, ráadásul teljesen ingyen lehetséges. Hát tényleg vagy minden csoda, vagy semmi sem az, nem? 
 
- Nagyon fegyelmezetten kellett ezt csinálnotok, hiszen még az időeltolódással is számolni kellett. 
 
B. D.: Igen, reggel András bejelentkezett hétkor, ami itt délután négy óra. Akkor volt egy óránk, addig, míg megérkezett az első páciense. 
 
- Még mindig teljes állásban praktizálsz is? 
 
F. A.: Igen, teljes prakszisom van Vancouverben, napi tíz-tizenegy páciens jön hozzám. 
 
- Rengeteg dolgot építettetek a könyv köré, készült hozzá egy honlap is (www.barnatehen.com), ahol a fejezetekhez kapcsolódva találhatók különböző gyakorlatok is. Ezek hogy keletkeztek?
 
F. A.: Három dologról kell beszélnünk A barna tehén fia kapcsán mindig. A könyv, a gyakorlatok, amelyek a barnatehen.com-on keresztül érhetőek el és az ezekre felépített Mesekör összetartozik, ez a három elem együtt adja a teljes munkánkat. Én a gondolataimat, a tudásomat, a tapasztalataimat vittem bele a dologba, Dorka nagyon gyakorlatias, azonnal kitalálja, hogyan lehet mások számára is használhatóvá tenni mindezt. Nagy kísérlet ez az egész, egy ősi, mélységes mélyre visszanyúló sámánmese és a legmodernebb technika együtt, könyv és internet együtt. 
 
- Pont most jelent meg egy meseterápiáról szóló könyv is itthon.

Nagyítás

 
 
F. A.: Szerintem nincs olyan, hogy meseterápia, ugyanúgy, ahogy nincsen zeneterápia és nincsen művészetterápia sem. Ezek csak szavak, címkék. Vagy zene van, vagy terápia, vagy művészet van, vagy terápia. 
 
- Milyen terápia van? Pontosabban milyen egy Feldmár András-féle terápia? Annyi ebből a könyvből is kiderül, hogy nem akarsz a pácienseiden segíteni, mert mint írod, „a segíteni akarás viszi az embereket a pokolba”. 
 
F. A.: A terápia görög szóból ered, ami azt jelenti, odafigyelni. A terápia az együttlét és az odafigyelés tudománya vagy művészete. Ha felcímkézzük, azzal csak leszűkítjük önmagunk számára a kereteket. Ha azt mondom, hogy meseterápia, akkor elvárják tőlem, hogy mesékkel dolgozzam. A terapeutának nem szabad semmivel dolgoznia, egyetlen feladata van, hogy mindig 100%-osan jelen legyen a páciens számára, itt és most, a teljes figyelmével. Nem jó, ha egy szisztémához való ragaszkodás, vagy bármi egyéb elvonja a figyelmét a pácienséről. Ha módszerünk van, könnyen előfordulhat, hogy a módszer, a protokoll lesz az első, a fontos, és a páciens a második. Ennek soha nem szabad előfordulnia. Persze lehet használni a terápiában bármit, mesét, zenét, táncot, én csak a címkéket nem szeretem. 
 
- Mégis a könyvhöz kapcsolódva létrehoztátok a Barna tehén-mesekört, ami, ugye, szintén nem terápia?  
 
F. A.: Nem bizony! A Mesekör az élményekről, próbatételekről szól. Olyanoknak van kitalálva, akik szeretnék önmagukat biztonságos környezetben, alaposan kipróbálni, akik élvezik a kihívásokat, akik keresik a kérdéseikre a válaszokat, de már rájöttek, hogy az önmagukkal kapcsolatos igazán fontos kérdések pusztán intellektuálisan nem válaszolhatóak meg. Dorka önismereti csoportként hirdeti, de szerintem az önismeret is egy marhaság, vagyis az is csak egy szó. Csoportos és személyre szabott egyéni gyakorlatokon, próbatételeken keresztül jut el a résztvevő addig, ameddig veszi magának a bátorságot alászállni önmagába. A Mesekörben részt venni olyasmi, mint amikor a halász a hálóját kidobja, aztán egy idő múlva behúzza és megnézi, mi akadt fent benne. 
 
- Lesz mesemondótok is? 
 
B. D.: Jó lenne, ha a jelentkezők közt feltűnne olyan is, aki ebben tehetséges. A mesemondásnak, a meséknek nagyon fontos funkciója volt az archaikus közösségekben. Sokan írtak arról, hogy a gyermeki személyiség kialakulásában, formálódásában mekkora szerepe van a meséknek, de hogy a felnőttek számára jelent-e valamit a mesei motívumok szimbolikája, az izgalmas kérdés szerintem, ahogy az is, hogy képes-e a mese a 21. században közösséget formálni. Egyszóval él-e a mese, ez a kérdés. Ha igen, akkor sikeres lesz a Mesekör. Ebben, akárcsak a könyv megírásban, az internetre támaszkodunk. András ide is a Skype segítségével kapcsolódik be, googlegroupot hozunk létre, és persze lesznek személyes találkozások is, csoportos összejövetelek. Sokan aggódnak, hogy az internet megöli a könyveket, a személyes kapcsolatokat és a tényleges közösségeket, mi ezt egyáltalán nem így gondoljuk, használjuk az internetet, amennyire csak lehetséges, hirdetjük vele a könyvet, személyes kapcsolatokat építünk, és közösséget teremtünk a segítségével. Egyébként, ha valaki önmagának kreatív, terapikus elfoglaltságot keres, én nagyon tudom ajánlani a flash website tervezést, zéró technikai tudással neki lehet kezdeni és hihetetlen élményt adó munka. Ez is az internet csodája. A barnatehen.com-ot én terveztem és kiviteleztem, kiegészíti a könyvet, ahogy a könyv kiegészíti a website-ot. 
 
- A Nők Iskolájában szintén együtt dolgoztatok. Ez most nem folytatódik? 
 
B. D.: Komoly terveink vannak a Nők Iskolájával, de most a barna tehénre és a Mesekörre koncentrálunk. A Nők Iskolájában szerzett tapasztalatokat tudjuk itt hasznosítani, nem csak nőknek. Sok egyéb tervünk is van, már gondolkodunk a következő közös könyvünkön is.  
 
- Komoly munkát fektettetek ebbe a projektbe. Ez eleve ilyen nagy volumenű dolognak terveztétek? 
 
F. A.: Valahogy úgy történt, mint Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című darabjában. Ez a mese, A barna tehén fia, akarta, hogy megjelenjen, talán félt, hogy elfelejtődik. Először és utoljára egy 1960-ban kiadott népmesegyűjteményben szerepelt ebben az őseredeti változatában. Most megtalált minket, mi pedig odaadtuk magunkat neki, és ez lett belőle. A gyakorlatok, a honlap, a Mesekör mind a táltos barna tehén műve. 
 
- Sok egyéb dolog mellett, ebben a könyvben is újra előjön az anya–gyermek-viszony, ami kétségtelenül nagyon fontos, de mintha az apák szerepének jelentőségét teljesen redukálnád, pedig manapság egyértelmű, hogy mivel a legtöbb nő viszonylag hamar visszamegy dolgozni, az apák is jobban kiveszik a részüket a gyerekek, sőt a kisbabák életében. 
 
F. A.: Volt a 20. század második felében egy feminista trend, amely úgy vélte, az a gondolat, hogy egy gyereknek nagyobb szüksége van az anyjára, mint az apjára, csak arra jó, hogy leigázzák a nőket. Szerintem ez hülyeség, ma egyébként már a feministák sem így gondolkodnak. A gyerek nem az apja hasában nő, nem az apja szívverését hallja kilenc hónapon keresztül, hanem az anyjáét. Az anyából jön táplálék, először a köldökzsinóron keresztül, majd az anyja mellén keresztül, a gyereket ez mind az anyjához köti rettenetesen erősen.  
 
- Már biztos sokan ismerik azt a vallomásodat, hogy „az én anyám engem nem szeretett”, vagy „nem szeretett úgy, ahogy az nekem jó lett volna.” Véleményed szerint létezik tökéletes anyai szeretet, ami pont annyi, mint amennyire a gyereknek szüksége van. Nem is kevesebb, de nem is fojtogató? 
 
F. A.: R. D. Laing, skót pszichiáter, a tanítómesterem, gyakran mondta, hogy aki a legjobban kételkedik a szeretetében, az szeret legjobban. A szeretetnek az egyik lényege, hogy az ember soha nem szerethet eléggé. Mindig lehet jobban szeretni, ami nem azt jelenti, hogy ostoroznunk kellene magunkat azért, ahogyan itt és most képesek vagyunk erre. De fontos, hogy akarjuk jól és egyre jobban szeretni a gyerekeinket, a szeretet gyakorolható és megtanulható. 
 
- A történet végén meghal a barna tehén, miután beteljesítette feladatát, és Laciból férfi lett. Ez azért egy kicsit szomorú, nem? 
 
B. D.: Nem szomorúbb, mint az élet maga valamennyiünk számára. Minden anya odaadja önmagát a gyerekéért, amikor megfogan benne, a barna tehén csak megmutatja, hogy ez az odaadás életre-halálra szól. 
 
- Jelenleg dolgozol valamin? 
 
F.A.: Dorkával már tervezzük az új, izgalmas közös könyvünket, de 2011 tavaszán megjelenik a tavalyi előadásaimat feldolgozó, Szabadíts meg a gonosztól című könyv is. Foglalkoztunk más mesékkel is, meglátjuk, hogy mi lesz még ebből. Nem unatkozunk, az biztos.