Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

„Közösen rúgjunk ki a hámból˝ - Magna Cum Laude
|
A Magna Cum Laude idei karácsonyi koncertje december 28-án lesz a Syma csarnokban. A tavalyihoz hasonlóan a fiúk idén is készülnek egy kis pálinkázással megfűszerezett dínomdánommal, illetve egyéb finomságok sem maradhatnak ki a tarsolyból. Hogy mire is számíthattok pontosan, azt megtudhatjátok a zenekar frontemberétől, Mező Misitől. Mi ott leszünk!
- Mivel készültök, mire számíthatunk?
  
- Koncert szempontjából nem átlagos, kb. 2 órás komoly muzsikálással készülünk, koncert előtt, után tartalmas közös mulatozással. Számítunk minden barátunkra, partnerünkre, hogy közösen rúgjunk ki a hámból, ránk fér egy ilyen feszes, dolgos év után. 
 
- A dátumon túl mennyiben lesz karácsonyi a buli? 
 
- A Magna-rajongótábort már egy ideje Magna Családként is aposztrofáljuk. Ez már a 4. Magna Karácsony, és mindig pont úgy sikerül, mint egy igazi közös ünnep az egész évben hűséges rajongókkal, barátokkal. Zenekarként a dalokra koncentrálunk, de azokon túl is tervezünk meglepetéseket, nyereményeket, sőt még egy karácsonyfát is, amit a Magna Club tagjaival közösen díszítünk majd fel, és talán olyanoknak is sikerül ünnepi hangulatot varázsolnunk, akiknek nem vagy nem olyan lenne az ünnep. 
 
- Milyen számokból fogtok válogatni? Várható esetleg meglepetés, új szám?
 
- A slágerek mellett lesz vadonatúj dalunk is, amely a buli napjáig reményeink szerint sokak új kedvence lehet, illetve jó néhány olyan, amit nem vagy nagyon ritkán hallhatnak a sokat próbált rajongók is. Lesz unplugged betét is a hagyományos pop-rock hangzás mellett, amelyekben majd ezen az estén billentyűvel és harmonikával is kiegészülünk. Mint már mondhatni, hagyományosan, idén is elfogadta meghívásunkat egy rock-legenda, Pataky Attila, akivel a rá jellemző lehengerlő lendülettel közösen adunk majd elő Magna- és Edda-dalokat.  
 
- Készültök különleges látványelemekkel?  
 
- A meglepetéseket és a hatásokat azért titokban tartanánk, de például igen hatásos lesz majd a nagyszínpad akusztikus koncerthelyszínné alakulása pár dal erejéig, majd vissza a nagy buliba, persze sok lámpával, vetítéssel, hangerővel! 
 
- Ahogy hallottam, a koncert „vidéki hangulatú, családias mulatság“ lesz. Ezek szerint idén is sem halunk szomjan...? 
 
- A tavaly már hatalmas sikerű eseményt gondoltuk idén tovább, csak nagyobb, szebb helyen, a Syma csarnokban. A klasszikus kaja-pia-mulatozáshoz segítségül hívunk némi hurkát, kolbászt, toroskáposztát és pálinkastandot. Akár 17 órától lehet majd a ház oldalához erősített sátorban beszerezni a finomságokat, és cigányzenekari kíséret mellett hangolódni az estére, vagy akár a közös fánk díszítésén fáradozni. Hogy teljes legyen a program, és melegen tartsuk a táncos lábakat, a Magna-koncert után Radnai Péter barátunk azonnal belevág a legnagyobb slágereket felvonultató diszkójába. 
 
- Nektek mi a kedvencetek a felsorolt finomságok közül?  
 
- Alapvetően vidéki srácok vagyunk. Imádunk enni, inni, nagyokat mulatni. Ha igazán éhes a csapat, egy-egy fellépés előtt vagy után elképesztő mennyiségű élelmiszer el tud tűnni. A pálinkakérdésben szinte bármi jöhet, ami igazi, eredeti, minőségi termék, bár néha kínálnak bennünket körömlakklemosóval is... 
 
- Szerintetek mennyiben más a fővárosban zenélni, mint vidéken?  
 
- Immár pár éve kötelező jelleggel tartunk 1 vagy 2 saját kivitelezésű, nagy fővárosi koncertet. Bizony ezek a legnagyobbak, és a számunkra is igazán mérföldkövek. Szerencsére az ország bármely részén komoly eseménynek számít már egy Magna- koncert, és a közönség szeretetében fürdőzhetünk, amiért roppant hálásak vagyunk. A legnagyobb slágerek, a Vidéki sanzon, a Színezd újra még mindig igazi népkedvencek, de tavaly és idén nyáron a Pálinka dalt szinte egységesen követelik az ország minden pontján. Érdekes hogy például a Visszhang Erdélyben is egy rengeteget játszott sláger lett. 
 
- Ti hogyan töltitek a karácsonyt, illetve a szilvesztert? 
 
- A koncert célegyenese próbákkal, sajtóval épp az ünnepekkor tetőzik majd, de megszoktuk már, hogy nem hétköznapi életet élünk. Persze lesz pár nap karácsonykor, amit mindenki a saját meghitt közegével, szeretteivel tölt majd. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára szabad, önfeledt szilveszterünk, amit ne az országúton, majd egy színpadon töltöttünk volna. Ebben a pillanatban még kinéz végre egy privát, szabad évzárás. Ránk fér egy kis pihenés, hogy gyűjthessük az erőt és az ötleteket, amikkel a jövőben készülünk. 
 
- Egy ilyen nagyszabású koncert – főleg év végén – mindig egyfajta összegzés is, afféle visszatekintés az elmúlt időszakra. Van valami, amit esetleg másképp csinálnátok, vagy épp ellenkezőleg, semmiképp sem csinálnátok máshogy? 
 
- A Magna ereje épp az ösztönösség. Ha vissza is nézünk, esetleg tanulni az esetleges hibáinkból, és újra örülni a sikereknek. Feltehetően radikális változtatásokat nem eszközölnénk. Mennénk tovább előre örömben, bánatban, tanulságban. 

Magna Cum Laude, december 28., Syma csarnok
2010.12.15
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.