2007-es Drastic Fantastic album után, idén szeptemberben jelentkezett új anyaggal, a korábbiakhoz képest dance-es Tiger Suittal. A 35 éves aktív környezetvédő skót folk-blues énekesnővel telefonon beszélgettünk új lemezéről, furcsa álmairól és a dance zene újra felfedezéséről. 
 
– Mindig izgalmas címeket adsz a lemezeidnek. Honnan jött most a Tiger Suit? 
 
– Egy visszatérő álmomból, ami arról szól, hogy kimegyek a kertembe, és ott van egy tigris. Megsimogatom a fejét, ő pedig meg sem mozdul. Visszamegyek a házba, és csak amikor az ablakon kinézek, akkor tör rám a félelem, hogy akár meg is ölhetett volna, és hogy micsoda őrültséget csináltam. Az évek alatt, hogy újra és újra előjött ez az álom, arra a következtetésre jutottam, hogy ez a tigris, akár én magam is lehetek, mondjuk tigrisjelmezben – hát, innen jött a cím. 
 
– Hihetetlen, hogy ennyire pontosan emlékszel az álmaidra. Melyik volt a legkülönösebb? 
 
– A legfurcsább és leginkább zavarba ejtő álmom az volt, amikor egyszer farkasszemet néztem egy szamuráj harcossal, akinek emberfeje volt, de hatalmas kutyateste, és mandarin vagy valamilyen kínai nyelven beszélt hozzám. Értettem, hogy mit mond, azt mondta, „vigyázz a tűzijátékkal!” 
 
– Használtad már az álmaidat inspirációként mondjuk dalszövegek írásához? 
 
– Nem, általában nem használom fel az álmaimat a dalok narratívjához, mert szinte mindig teljesen értelmetlenek. Nagyon vizuális álmaim vannak, amik stimulálóan hatnak, de érzelmileg sokszor furcsa hatást váltanak ki belőlem, ami gyakran elég zavaró is. 
 
– Az új lemezed a korábbiakhoz képest elég dance-es lett, nem? 

Nagyítás

 
– Igen, újra felfedeztem a dance zenéket. Nagy rajongója vagyok DJ Shadow-nak, a Lambnek, a Ninja Tune-os előadóknak. A kedvenc lemezem a ’90-es évekből a Leftfield Leftism című albuma volt. Az volt a célom ezzel a lemezzel, hogy megpróbáltam összeházasítani a bluesos gyökereket, amik nagyon fontosak számomra, az elektronikával. Olyan hangzást akartam elérni, mintha Eddie Cochran bluesgitáros a Leftfielddel zenélt volna. 
 
– Ezért váltottál producert is? Milyen volt együtt dolgozni Jim Abbiss-szel? 
 
– Azt hiszem, már ideje volt váltanom. Nagyon jó volt a kapcsolatom Steve Osborne-nel, de amikor elkezdtünk együtt dolgozni, fogalmam sem volt arról, mi hogy működik a stúdióban. Ilyen értelemben egy fajta apafigura volt számomra, most pedig szükségem volt valaki másra, hogy egy kicsit előreléphessek, és ne érezzem magam többé a kislánynak, akinek fogalma sincs arról, hogy mi is történik körülötte. Egyébként is azt gondolom, hogy a zenészeknek jót tesz, ha különböző emberekkel dolgoznak, és én nagyon élveztem a közös munkát Jimmel. Rengeteg nagyon izgalmas dolgot csinált már korábban is, például dolgozott az UNKLE-lel, de ami miatt nekem nagyon bejött, az Kasabian és Adéle lemezei voltak, és persze az Arctic Monkeys- és az Editors-lemezek is nagyon jók lettek. 
 
– A második lemezed, a Drastic Fantastic 2007-ben jelent meg. Mit csináltál azóta? 
 
– 2008 októberében lett vége a lemez turnéjának, utána kivettem néhány hónapot és utazgattam. Hihetetlen helyekre jutottam el: Chilébe, Ecuadorba, Peruba, Indiába, Új-Zélandra…
 

Nagyítás

– Közben pedig férjhez is mentél… (Luke Bullenhez, együttese dobosához) 
 
– Igen, de valójában azért volt szükségem erre a szünetre, hogy „kiürítsem” a fejemet, és elölről tudjam kezdeni. Körülbelül egy évig írtam az új számokat, ez alatt az idő alatt összesen 75 új dal született. 
 
– Abból kellett válogatnod? 
 
– Meglepő módon egészen könnyen ment ebből a hatalmas anyagból kiválogatni azokat a számokat, amik valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz. Közben pedig elkezdett izgatni a dance zene, részben azért, mert olyan előadókat hallgattam, mint az LCD Soundsytem és még egy csomó feltörekvő zenekart is.  
 
– Miért pont Berlinben vettétek fel az új lemezt? 
 
– Először is, mert Berlin az elektronikus zene magja, a legjobb elektronikus zenék itt születnek. Másrészt egy csomó ismerősöm mondta, hogy mennyire progresszív és lendületes hely, ahol rengeteg művész él. Harmadrészt pedig ott van az a fantasztikus, historikus fontosságú Hansa stúdió, ahol David Bowie, Iggy Pop és a U2 is vett fel lemezeket, ami szintén hihetetlen érzés volt. A város energiája is fantasztikus volt, mindenhol rengeteg kis furcsa üzlet és iszonyú jó kis klubok.
  
– Jól sejtem, hogy van valami új pedálod? 
 
– Igen, a régi jó „wee” (kis) pedál mellett, elkezdtem használni egy elektronikus pedált, amivel szuper dolgokat lehet csinálni. 
 
– Melyik a kedvenc számod a lemezről? 
 
– Ha választanom kéne, azt mondanám, a Push That Knot Away, ami az interneten jött ki, és egy teljesen őrült szám. A (Still a) Weirdo egy elég érzelmes szám, amiből talán mostanában kicsit hiány van, a Fade Like a Shadow-t pedig nagyon szeretem élőben játszani.