– Nem volt nehéz számodra, hogy német állampolgárként Jamaicában elfogadtasd magad reggae-zenészként?
 
– Azért zenélek, mert ez tesz boldoggá. A zene nem rólam vagy rólad szól, hanem az üzenetről. A jamaicai művészek nagyon érzékenyek és spirituálisak. Nem az a lényeg, hogy honnan jössz, vagy hogy milyen színű a bőröd, ha valaki vevő az üzenetedre, akkor működik a dolog. Európában jóval több problémám volt, mint Jamaicában. Németországban például mindig azt kérdezik, hogy miért nem németül énekelek. 
 
– Hozzáértők azt mondják, hogy jamaicai angollal énekelsz. 
 
– Hát, nem tudom. Igyekszem, amennyire lehet a legérthetőbb angolsággal énekelni, hogy az emberek megértsék a szövegeimet, de valamennyire nyilván befolyásol, hogy rengeteg időt töltök Jamaicában. 
 
– Gyakran említed, hogy Jamaicát tartod második otthonodnak.

Nagyítás

 
 
– Ezt a sajtó írja le, én sosem nevezném Jamaicát a második otthonomnak. Persze minden egyes alkalommal, ahogy leszáll a gépem Kingstonban, tényleg úgy érzem, hogy otthon vagyok, mert rengeteg barátom, ismerősöm, rokonom él ott, és én is sok időt töltök ott, de számomra az otthon sokkal inkább egy tudatállapot, mint egy hely. Egy művész számára, aki rengeteget utazik, iszonyú nehéz azt mondani, hogy itt vagy ott van az otthonom. Ez valahogy egy más szinten van. Néha a turnébusz az otthonom, néha a szállodák. Eredetileg Kölnből származom, ott él a családom, a feleségem, ott jár iskolába a fiam, ott van a stúdióm, de a telet gyakran töltöm Jamaicában, mert Németországban nagyon hideg van. 
 
– Soha nem is akartál Jamaicába költözni? 
 
– Nem, valahogy sosem vetődött fel, mert amúgy is rengeteg időt töltök ott. 
 
– 2002-ben, amikor elkezdted, a Far East Band volt az élőzenekarod, most pedig az Evolution nevű formációval lépsz fel. Miért váltottál? 
 
– Az egyetlen állandó dolog az életben a változás. Tulajdonképpen szinte ugyanaz a csapat, leszámítva a dobost. Az előző dobosom adta a nevet a csapatnak, ezért kellett azt megváltoztatni. 
 
– 2010-ben jelent meg ötödik albumod, Diversity címmel. Hogyan kezdesz hozzá egy új lemezhez? 
 
– Minden alkalommal, hogy új lemezen kezdek el dolgozni, a nulláról kezdem el. Olyan, mint a fociban. Minden egyes meccs egy új meccs. Néha nagyobb sikere lesz egy lemeznek, máskor kevesebb. Mindig elég nagy a nyomás, amikor az embernek új lemeze jelenik meg, és egy csomó álmatlan éjszakával jár. 
 

Nagyítás

– Mit gondolsz a reggae-zenéről 2010-ben? 
 
– A reggae-zene a legvertikálisabb, legtágabb spektrumú zene: a hagyományos reggae-től a dancehallig. A hagyományos reggae nagy része nem változik, főleg a szövegek állandóak, spirituális, vallásos témákkal. Míg a dancehall a mindennapi életről szól: lányokról, fegyverekről, pénzről. Ezt sem ítélem el, mert életünk részei ezek a dolgok is. De a reggae-zene üzenete, amit Bob Marley vagy Peter Tosh megalkotott, az örökérvényű. 
 
– A te szövegeid is elég spirituálisak, már-már vallásosak… 
 
– Én személy szerint nem hiszek a vallásban. Egyre jobban hiszek Istenben, ami sokkal inkább egyfajta tudás, mint hit. Nem hiszem, hogy van Isten, tudom, hogy van, és az én Istenem nem tartozik semmilyen valláshoz. Vallás nélkül – ha most csak a legrosszabbat említjük – nem lennének terrortámadások, nem repdesnének őrült emberek bombákkal, nem lenne izraeli–palesztin konfliktus, nem lenne ez, nem lenne az. A világ sokkal békésebb hely lenne. Apám lelkész volt, de én nem hiszek az egyházban, ettől függetlenül rengeteg dolgot tanultam tőle az emberek közötti kommunikációról. Nekünk, művészeknek igenis van felelősségünk, mert az emberek hallgatnak a szövegeinkre. 
 
– Szerinted a zenével lehet változtatni a világon? 
 
– Azt nem tudom, hogy lehet-e a zenével változtatni a világon, de határozottan édesebbé lehet tenni vele. A zene gyógyító erejű, egy pillanatnyi dolog. Amikor zenét hallgatsz, akkor abban a pillanatban minden más megszűnik, és csak az létezik.