Traktoristanőktől a panelkismamákig - Tóth Eszter Zsófia, történész
|
A szocializmus kismamáiról, politikusnőkről szóló könyv, a Kádár leányai új megközelítésből láttatja az akkori életet; nőtörténetekről, a lakótelepek és a szocialista fogyasztás világáról olvashatunk.Tóth Eszter Zsófia, a kötet szerzője válaszolt kérdéseinkre.
- Elképzeltél-e a könyved mögé úgynevezett nosztalgiaolvasókat is, akiket esetleg nem az újszerű megközelítés érdekel, hanem csak annyi, hogy ők akkor voltak fiatalok?
 
- Nem, de természetesen nagyon örülök annak, hogy az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, mind az idősebb, mind a fiatalabb generációnak tartogat érdekességeket a könyv. Amikor a szocialista időszakkal foglalkozni kezdtem, azért is kezdett érdekelni, mert beszélgethettem azokkal, akik átélték a korszakot, élményeik vannak a diktatúráról. 
 
- Az első, ami eszembe jut erről a könyvről, hogy másképp: másról és másképp próbál szólni. Mennyire tudatosan gondoltad ezt így előre vagy csupán magától értetődően ez így alakult? 
 
- Igen, ez tudatos volt, olyan forrásokat vontam be a kutatásba, amelyek máshogy jelenítik meg a kort, mint a „hagyományos források”: ilyenek az életútinterjúk, vagy például a filmek elemzései is.
 
- Ez a másképp a fiatalabb történészgenerációkra is vonatkozhat? 
 
- Igen, 1995-ben Horváth Sándorral és Majtényi Györggyel sztahanovista kutatócsoportot alakítottunk, és a közelmúlt történetéből bennünket elsősorban nem a politikatörténet érdekelt, hanem a társadalom története, az, hogy az emberek hogyan élték meg a diktatúra mindennapjait, milyen taktikákat és stratégiákat alakítottak ki a gondoskodó, de egyúttal szankcionáló állammal szemben. 
 
- … mikro- és attitűdtörténelem, kulturális antropológia…
 
- Az ELTE Gazdaság- és Társadalomtörténet Doktori Iskolában ismerkedtem meg alaposabban azokkal az új történeti irányzatokkal, többek között a mikrotörténettel is, amelyek új szempontból közelítenek a történeti forrásokhoz, például alaposan, minden szempontból elemeznek egy komplett peranyagot vagy egy mikroközösség életét. 
 
- Te hol találtál rá a munkásnőből lett politikusnőkre? Miért pont őket választottad? 
 
- A kisfiamat sétáltattam babakocsiban a lakótelepünkön, amikor az egyik anyuka elmesélte, hogy jó barátnője egy egykori országgyűlési képviselő. Az első találkozásunkat ő hozta össze. A másik országgyűlési képviselővel Piliscséven találkoztam, a Budapesti Harisnyagyárban, az egykori dolgozók találkozóján. Érdekesnek találtam azt a problémát, hogyan élték meg: a hatalom kiemelte őket munkatársnőik közül, s képviselőként olyan funkciót tölthettek be, amelyet munkatársnőik nem. 
 
- Szerinted a megközelítés mögül kirajzolódhat egy nőtörténészi szemlélet, továbbá a harmincas generációé is, akik már más habitussal, hozzáállással néznek erre a történelmileg közeli korszakra? Vagy még azért nem ennyire jó a helyzet? 
 
- Is-is. Egységes generációs tudatról nem beszélhetünk, inkább hasonló módszerrel dolgozó, hasonló nyelvet beszélő történészkollégákról. Könyvem témája alapján megszólítja a nőtörténet iránt érdeklődőket, de azokat is, akiket a lakótelepek vagy a szocialista fogyasztás világa érdekel, szívesen nézegetnek képeket Zaporozsecről vagy a balatoni nyaralásokról. 
almás
2011.02.04
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.