2002-ben megjelent első, Local Broadcast című albumukat két évvel később a Szezon-Eastern Sugar filmzene követte, és bár elismerésekben korábban sem volt hiány, eddigi leghangosabb sikerüket mégis a Wings Of Love című számnak köszönhették, ami a 2007-ben megjelent, már Zságer-Varga Ákos basszusgitáros közreműködésével elkészített Cannot Walk Fly Instead című lemezen hallható. Az együttes tízéves születésnapi koncertjére készülve beszélgettünk Zságer Balázzsal. 
 
– Február 12-én a Képek Ideje Fesztivál keretében a Trafóban tartjátok tízéves jubileumi koncerteteket. Kötődik ez az időpont valamihez? 
 
– Igen, körülbelül 2001 februárjában volt az első nagyobb koncertünk, pont a Trafóban. Így amikor felmerült a kérdés, hogy hol tartsuk a szülinapi zsúrt, akkor egyértelmű volt a választás. Egyébként a Trafó aurája valahogy nagyon jól passzol a zenekarhoz. Itt volt a Local Broadcast és a Szezon lemezbemutatója és még számos nagyon jó hangulatú koncert.  
 
– Mivel készültök? Kik lesznek a meglepetésvendégek? 
 
– Annyit talán elárulhatok, hogy az egykori Underground Dívák-csapatból jelen lesznek páran. Nem akartunk túl sok vendéget hívni, úgy gondoltuk, hogy inkább a repertoárra koncentrálunk, hiszen ez egy visszatekintés és egyben egy új korszak kezdete is a zenekar életében. A régi számokat majdnem mind átdolgozva, áthangszerelve játsszuk majd. Rengeteg akusztikus gitáros elem került a számokba, és a lányok szólóban is énekelnek majd néhány olyan dalt, amiket eddig csak Ligeti Gyuri hangján hallhatott a közönség. Emellett adunk egy kis ízelítőt az új lemezre készülő dolgokból is. A vizuális háttérről pedig Kemuri és az Urbanizer csapat gondoskodik. 
 
– Beleszólsz a VJ-k munkájába? 
 
– Igen, szeretem látni előre, hogy milyen képeket, filmeket asszociálnak egy-egy számhoz, de inkább csak a vetítés dramaturgiájába szólok bele. 
 
– Stresszesebb egy ilyen fontosabb koncert?  
 
– Az igazat megvallva, nem igazán szeretem az olyan fellépéseket, amikre sokat próbálunk. Ez azért van, mert a készülés során az ember elképzeli a koncertet, és elvárásai lesznek. Ilyenkor teljesítményt várok el, és ha a koncert nem üti meg azt a színvonalat, amit elképzeltem, akkor hiába tűnik kívülről sikeresnek, én nem úgy élem meg. Bár most már tudatosan próbálok odafigyelni arra, hogy ne feszüljek ilyen dolgokon. De ahogy egyre közeledik a koncert ideje, mindig felmerülnek szervezési, technikai kérdések, és folyamatosan döntéseket kell hozni. Időnként emlékeztetnem kell magam arra, hogy miért is vagyok itt. Azért, hogy zongorázzak a színpadon, és hogy egy jó hangulatú bulit csináljunk. Ettől függetlenül, most nagyon sokat próbálunk, főleg azért, mert Gyurival át kellett néznünk a gitártémákat. 
 
– Igen, hiszen ő tölti be Kovács Andor gitáros helyét, aki tavaly októberben kiszállt a Zagarból. Lehet tudni, hogy miért? 
 
– Ez Andor döntése volt. Ő szakmai okokkal indokolta, mondván, hogy szeretne más vonalon elindulni, de szerintem nagyon sok emberi feszültség is volt már mögötte, ami az utóbbi fél évben a zenekaron belül és a színpadon is érezhető volt. Ilyen szempontból tulajdonképpen jó döntés volt, hogy még a lemezkészítés előtt kilépett, hiszen ez a feszültség megmérgezhette volna az új lemez kreatív munkáit. Gyuri hihetetlenül gyorsan megtanulta a gitáros számokat, sőt már az új számokon is dolgozunk, és látjuk, hogy mennyire kreatívan működünk együtt. Azóta újra helyreállt a kémia és sokkal több pozitív energia lett a zenekarban, ami fontos, hiszen a zenélés egy kollektív dolog, ahol minden résztvevőnek jól kell éreznie magát. 
 
– Hogy álltok az új számokkal? 
 
– Rengeteg vázlat van, és egy-két szám már kezdi kiadni a végleges formáját, de azok sincsenek még rögzítve. 
 
– Mi az, amit már most elárulhatsz a készülő lemezről? 

Nagyítás

 
– Erről a készítés során nem nagyon szeretek beszélni, szeretem megtartani magamnak a misztériumot, magam előtt is nyitott kapukat hagyva a kreatív munka során. Mindenesetre egy átfogóbb koncepcióban gondolkodunk, így a témaválasztás és a hangzás sem lesz annyira szerteágazó. Amit már szintén tudok, hogy Gyurival sokkal több akusztikus gitáros elemet szeretnénk használni, én pedig újra felfedeztem magamnak az analóg szintihangzásokat, ebből biztosan több kerül majd a lemezre is. 
 
– Nem veszélyes, hogy négy éve nem jelent meg lemezetek? 
 
– Nekünk szükségünk van egy nagylemez megjelenése után egy-két évre, hogy valós inspirációk alapján készítsünk új anyagot, mert különben csak az előző munka klónját vagy lineáris folytatását tudnánk összehozni. Emellett azért relatíve sokat koncertezünk, és az olyan egyéb alkalmazott munkáinkon keresztül, mint a színház és a film is találkozhat velünk a közönség. 
 
– Utolsó lemezetek, a Cannot Walk Fly Instead 2007-ben jelent meg, és bár már dolgoztok az új anyagon, azt olvastam, hogy a lemezről két kislemez (a Never The Same és a The Prophet Is A Fool) is kijön még idén. 
 
– Miután kijött Magyarországon a lemez, szerettünk volna egy jó külföldi kiadót is találni, ami egy kicsit elhúzódott. Így 2009-ben a német Mole Listening Pearls kiadónál jelent meg egy exkluzív, dupla lemezes kiadásban, 12 Wings of Love remixszel. Azt vettük észre, hogy megváltoztak az emberek zenehallgatási szokásai. Az előző lemezünket szinte mindenki a Wings of Love-val azonosítja. Manapság kevesen hallgatnak végig egész albumokat. Az emberek többsége inkább csak a rádiókból és persze az internetes platformokról hallgat zenét. Ezért is jelenik meg az év első felében a német kiadónknál még két single az előző lemezről, amire olyan producerek készítettek remixeket, mint a Moonbootica, Terry Lee Brown Jr., Eriq Johnson és az angol dubstepper, Cottonmouth, de Bootsie-val és a Demon Superiorral is csináltunk rá egy-egy átiratot. Azt hiszem, ez lesz a stratégia a következő lemeznél is, hogy bár megjelenik majd egészben, de nagyon sok single-t szeretnénk majd kihozni róla. 
 
– Gondoltad volna, hogy a Wings Of Love ilyen, mondhatjuk, mainstream sikereket ér el? 
 
– Én a lemez megjelenése előtt borítékoltam volna, hogy a Never The Same lesz a sláger. De nagyon szerettem a Prophet is a Fool című számunkat is. Ezért is örülök most annak, hogy ez a két szám most megjelenik kislemezen is, így talán megkaphatják azt a figyelmet, amit eddig nem. Visszatérve a Wings of Love-ra, mikor elkezdték játszani a rádiók, akkor persze már mi is éreztük a potenciált a dalban. Azt hiszem, 2008-ban a második legtöbbet játszott magyar szám volt az összesített rádiós játszási listán. Azóta elindult világ körüli útjára, az egyik legnagyobb német rádió, a Radioeins például rotációban játssza. A számhoz kapcsolódó legutóbbi élményünk egy szentpétervári koncertünkön történt nemrégiben, ahol a StereoLeto nevű fesztiválon játszottunk, olyan nevek között, mint Matthew Herbert, Erik Trufazz. A szervezők a benti nagyszínpadra szántak minket, de csak nagyon későn, hajnalban léphettünk volna színpadra, így mi inkább a kinti kisszínpadot választottuk, ahol főidőben játszhattunk. A koncertünk alatt aztán elkezdtek egyre többen gyülekezni, és szinte már nagyobb tömeg volt, mint a nagyszínpad előtt az óriáscsarnokban. De az igazi meglepetés csak akkor következett, amikor a Wings of Love-ot játszottuk; a refrént kórusban énekelték velünk az emberek. Megdöbbentő volt hallani, hogy ott is ismerik ezt a számunkat, ahol lemezen meg sem jelent.  
 
– Talán kevesen tudják, hogy a Wings Of Love egy viszonylag régi szerzeményed. 
 
– Körülbelül kétéves sztorija van a számnak. Eredetileg egy filmes vizsgamunkájához készült egy instrumentális szám, de a rendezőnek nem tetszett benne a vonós, ezért kicseréltem zongorára, és így is került be a filmbe. Néhány hónappal később újra elővettem és visszatettem a vonósokat, akkor megjelent instrumentális változatban Németországban, egy Mercedes-Benz mixtape-válogatáson. Aztán elkezdtük játszani élőben, a nyitó szám volt a koncerteken, akkor még My Own Dub címmel. Amikor a lemezre került a sor, gondoltam, tegyük fel ezt a számot is. Amikor végleges formáját kezdte kiadni az album, akkor jött az ötlet, hogy kéne bele egy finálészerű gospelkórus. Még aznap éjszaka megírtam az énekdallamot. Így született meg az Underground Dívák (Sena, Németh Juci, Judie Jay, Péterfy Bori, Hodosi Enikő és Kutzora Edina) előadásában a Wings Of Love. 
 
– A második lemezetek, a Szezon – Eastern Sugar, egy soundtrack lemez, ami Török Ferenc filmjéhez készült. Ha jól tudom, azóta is dolgoztatok együtt. 
 
– Igen, tavaly Bereményi Géza – Apacsok című színdarabjához írtam zenét a Radnóti Színházban, amit Feri rendezett. Pár hónapja készült belőle egy tévéfilm is, amelyre átdolgoztam egy kicsit a soundtracket. Egyébként a filmzenék mellett viszonylag rendszeresen dolgozunk színházi előadásokban is. Az öcsém, Ákos (Zságer-Varga Ákos a Cannot Fly Walk Instead idején csatlakozott a Zagarhoz – a szerk.) például rengeteg színházban csinált már zenét. Most a Nemzeti Színházban dolgozik Mohácsi János most készülő új darabjában.  
 
– Eredetileg, ugye, ő volt a zenész a családban… 
 
– Igen, én rajzolni készültem, ő meg zeneiskolába járt, zongoraszakra. Aztán később Commodore64-en kezdtem zenét programozni, de mivel volt otthon egy pianínó, néha azon is pötyögtem kicsit. Így indult ez az egész, akkor még én sem gondoltam, hogy ebből fogok megélni. Aztán Ákos a vizuális dolgok felé fordult, kezdetben például ő és a csapata vetített a koncertjeinken. Aztán elhívtuk basszerozni az előző lemezre, és azóta a zenekar tagja. 
 
– Ha már a megélhetés szóba jött, csináltál mostanában reklámzenéket is? 
 
– Tavaly nyáron Gyurival a T-Mobile-kampányhoz készítettünk egy számot. Először csak 30 mp-ben létezett, aztán az ügynökségnek és a T-Mobile-nak annyira megtetszett, hogy szerettek volna belőle egy egész számot. Pár rádió talán még játssza is, Be Where You Belong címmel. 
 

Nagyítás

– Az egy nagyon jó kis szám lett, de ezek szerint van olyan, ami nem publikus? Volt már olyan is, amit nem is tartasz vállalhatónak? 
 
– Ezt így nem mondanám, de nagyon sokszor olyan a brief, ami nem biztos, hogy illeszkedik a miáltalunk képviselt műfajba, de néha pont az ilyen munkák visznek el olyan irányba, amerre magamtól nem biztos, hogy elindulnék, és ez tágítja az ember látókörét. Ugyanez a helyzet a filmeknél is. A rendező elképzelései rányomják a bélyeget a zenére, de ezzel nincs baj, mert olyan irányba terelik az embert, amit lehet, hogy nem lépne meg magától, de ha mindeközben a saját stílusát is képes megtartani, akkor nagyon jó dolog is kisülhet belőle. A filmes munkákra mindig nyitott vagyok, sőt el tudom képzelni, hogy x év múlva, amikor már nem lesz kedvem a színpadon bólogatni, szívesebben csinálok majd soundtrackeket vagy vállalok el produceri munkákat. 
 
– Van valami, amiben még szeretnétek fejlődni? 
 
– Szeretnénk szervesebb koncepcióban gondolkodni. Például, hogy a vizuális elemek, az album artwork, a weboldal, a videoklip vagy a vetítések jobban összefüggjenek, és még inkább erősítsék egymást. Aztán jó lenne egy olyan európai klubzenekar státuszt elérni, amit itthon sikerült megugrani, de ezen még sokat kell dolgozni. Azt vettük észre, hogy sajnos nem elég, hogy Európa-szerte terjesztik a lemezeinket vagy játsszák a rádiók a számainkat, a külföldi koncertszervezés így is baromi nehéz. A kreatív célok nem nagyon változtak, jelenleg is próbáljuk feszegetni a zenei határainkat. 
 
– Azt mondod, hogy nagyon nehéz a koncertszervezés, de hazai viszonylatban ti mégis sok helyre eljutottatok, és elég izgalmas rendezvényeken is felléphettetek. Mik ezek közül a legemlékezetesebbek? 
 
– Most, hogy rengeteg próbánk van a jubileumi koncert kapcsán, folyamatosan eszünkbe jutnak régi sztorik. Az együttessel eljutottunk olyan helyekre, ahova magunktól lehet, hogy még turistaként sem vetődtünk volna. Például néhány éve Szibériában léptünk fel egy filmfesztiválon Hanti-Mansiban, ami a magyar őshazaként is ismert. Az egész hely teljesen szürreális volt, egy nagy hóbirodalom, az utcákon mindenütt jégszobrok – belülről megvilágítva, a koncertünkön pedig ottani népviseletbe öltözött fiatalok jelentek meg fakardokkal. De a legviccesebb az volt, hogy miután leszálltunk a repülőről, az első ember, akivel találkoztunk, elkezdett Kádár János-hangon magyarul beszélni, hogy „elvtársak!”, meg hogy a „magyar lányok, legszebb lányok”. Kiderült róla, hogy Magyarországon volt katona a Kádár-korszakban. Az is jó sztori volt, amikor Dél-Olaszországban, Bari közelében egy elektronikus zenei utcai fesztiválon léptünk fel, és egy hétig egy félig kész masseriában, egy tanyán laktunk az olívaföld közepén.