A Barátok közt háza táján nagyon izgalmas dolgok történhetnek, ugyanis mind a fiatalok, mind a teljes lakosság körében a keddi epizód lett a legnézettebb műsor a héten. Csak ezután következnek a Való Világ epizódjai, élükön persze a szombati párbajjal.
A TV2 ismét nem brillírozott a héten; a 18 és 49 év közöttiek körében kialakult top 50-es listán egészen a huszonhetedik helyig csak és kizárólag RTL-es műsorokat találunk, csupán a huszonnyolcadik helyre tudott felkerülni a legnézettebb TV2-es adás, ami a héten az Irigy Hónaljmirigy Show volt. 496 149 néző követte figyelemmel az ominózus szórakoztató produkciót, mely 25,4 százalékos közönségarányt jelentett a csatornának. Közvetlenül utána, a huszonkilencedik helyen ért célba a TV2 egykori jolly jokere, a Dr. House, ami mostanában már nem tudja maga mögé utasítani az RTL Klubon azonos időben sugárzott műsort. Ami jelen esetben a Való Világ – Kihívás volt. Míg az RTL-t az éppen tévé előtt ülő fiatalok 33,2 százaléka figyelte, addig a TV2-t 26,1 százalékuk nézte; a különbség látható, de nem jelentős. A lista második felében több TV2-s műsor is helyet kapott; a Tények négy adása, a Jóban rosszban epizódjai, egy Aktív és egy 40 milliós játszma is fel tudta küzdeni magát; a vetélkedő legnézettebb adása a negyvennegyedik helyet foglalja el 416 030 nézővel és 23,2 százalékos közönségaránnyal. Ez az első alkalom a műsor újraindulása óta, hogy fel tudott kerülni az 50 legnézettebb műsor listájára. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e ennél jobb is az eredmény.
A fiatalok körében a lista első felében a szokásos műsorok kaptak helyet; az első helyezett BK-epizódot (821 868 néző; 41,1% SHR) követi a Való Világ – Párbaj (812 200 néző; 43,1% SHR), majd a harmadik helyen a VV szerdai kiadása áll (767 416 néző; 43,2% SHR). De itt vannak a Bk-epizódok, Fókusz-adások, Dr. Csont és a vasárnap esti RTL-es film, a Narnia krónikái, mely a huszonötödik helyen végzett 519 290 nézővel és 27,9 százalékos közönségaránnyal.
A teljes lakosság körében a Barátok közt keddi epizódja 1 963 318 nézővel lett az első helyezett 39,3 százalékos közönségaránnyal, második a VV – Párbaj 1 903 873 nézővel és 39,7 százalékos közönségaránnyal. A harmadik helyet szintén egy VV-adás szerezte meg; a csütörtöki epizód 1 725 595 nézőt vonzott, ez pedig 35,4 százalékos közönségarányt hozott a csatornának. Ezután a kilencedik helyig RTL-es műsorok következnek (Fókusz, VV, Bk.), a tízedik helyen szerepel a legnézettebb TV2-es műsor, ami a hétfői Tények lett 1 647 423 nézővel és 37,4 százalékos közönségaránnyal. Felkerült a 40 milliós játszma is az ötvenes listára, igaz, hogy a teljes lakosság körében is csak egy adással; harmincnyolcadik helyen végzett a hétfői műsor 1 268 747 nézővel és 25,4 százalékos közönségaránnyal.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek