Csoda dolgok történtek a múlt héten; a Való Világ végével az RTL Klub egy kicsit megbicsaklott, már ami a heti átlagos közönségarányokat illeti a fiatalok körében; a múlt hetet megelőző héten még 35,5 százalékon állt a csatorna, míg múlt héten ez a szám már csak 29,7 százalék lett, ami igen jelentős csökkenésnek számít.
Az is említésre méltó, hogy a TV2 141 nap RTL-győzelem után végre javítani tudott, és megszerezte magának a vasárnap estét. Az M1 is tudott villantani, köszönhetően az Eurovíziós Dalfesztiválnak és természetesen Wolf Katinak. A közszolgálati csatorna keddi és szombati közönségaránya mindenképpen figyelemreméltó; az előbbi napon 14,1 százalékot ért el a fiatalok körében, főműsoridőben, míg az utóbbin 17,6 százalékra ugrott a közönségarány. Csak összehasonlításképpen; az M1 hétfői közönségaránya 3,9 százalék volt, ehhez képest a két nap eredménye hatalmas sikernek számít. A szombati nap egyébként olyan rosszul sikerült a TV2-nek, ahol aznap semmi figyelemreméltó nem történt, hogy még az M1 is megelőzte közönségarányok tekintetében – természetesen az Eurovíziós dalfesztivál döntőjével; míg a TV2 13,4 százalékot ért el, addig az M1 a maga 17,6 százalékával szépen túlszárnyalta a kereskedelmi csatornát. A dalfesztivál olyannyira „hájpolva” volt, hogy még az RTL Klubot is megverte adott idősávban.
És akkor lássuk, mi történt az RTL Klub háza táján, be tudja-e tölteni a Való Világ megszűnésével keletkező űrt Alekosz és az ő vadont új párkereső műsora. A teljes lakosság körében a vasárnapi adás lett a legnézettebb 1 355 250 nézővel és 28,7 százalékos közönségaránnyal. Ez az eredmény a tizennegyedik helyre volt elegendő, a többi adás ennél rosszabb helyezéseket ért el. A legszerényebb helyezés a szombati Alekosz-adásé lett, amihez azonban hozzá kell tenni, hogy nem a megszokott időpontban volt, hanem egy kicsit később, hiszen az RTL Klub összekuszálta szombati műsorrendjét, hogy a nézőknek ne kelljen kínok között vergődniük, amikor az Eurovíziós Dalfesztivál és a Csillag születik között kell dönteniük; elegánsan átadták a lehetőséget az M1-nek, és a Csillag születiket 19 órára tették. De maradjunk még Alekosznál; a szombati adás a negyvenegyedik helyre ért be 1 080 493 nézővel és 25,3 százalékos közönségaránnyal.
A Csillag születik a teljes lakosság körében a harmadik helyet szerezte meg, 1 578 440 néző és 39,6 százalékos közönségarány az eredmény. Az Eurovíziós Dalfesztivál, ami miatt az RTL Klub módosította műsorbeosztását, a negyvenkettedik helyet érte el 1 048 610 nézővel és 30,2 százalékos közönségaránnyal. Ezzel verte az RTL Klubot és a TV2-t is; minden harmadik ember Wolf Katit és a többi versenyzőt figyelte.
A fiatalok körében a Fókusz hétfői adása lett az első helyezett 728 726 nézővel és 39,7 százalékos közönségaránnyal. És itt jön a következő meglepetés; a TV2 olyannyira betalált a vasárnapi filmmel, hogy az a második helyen végzett; a Szupersuli 693 166 nézőt vonzott és 32,2 százalékos közönségarányt produkált. Harmadik-negyedik helyen egy-egy Barátok közt epizód szerepel, ötödik lett a Való Világ – A szembesítés, mely hétfőn volt az RTL Klubon, és 42,6 százalékos közönségarányt produkált, ami igen magas arány. A Csillag születik a kilencedik helyen ért célba 590 419 nézővel és 40,7 százalékos közönségaránnyal. Alekosz menyasszonykereső műsora kicsit halványabb lett; 33,9 százalékos volt az átlagos közönségarány a fiatalok körében, amiben azért benne van a szombati gyengébb nézettség is.
Az Eurovíziós dalfesztivál ebben a korcsoportban a huszadik helyezést érte el 500 639 nézővel és 32,1 százalékos közönségaránnyal.
Kíváncsian várjuk, hova fejlődik Alekosz műsora, hiszen a Való Világnak is kellett egy-két hét, amíg felpörög. Igaz, hogy ebben az esetben az egész sorozat csak 3 hétig tart, meglátjuk, hogy a második héten hogyan muzsikál a műsor.

8 komment|Szólj hozzá!
Ezaz mardjá csak a szarban inkább onnan próbáljál kimászni az rtl el együt NÉV !
Petaaa
|
2011-06-03 18:38:38
Szerinted egy csatorna be küld egy félmeztelen nőt élő adásba, hogy aztán százmilliós büntetést fizessen?? Hmm... Látni hogy nem igazán vagy te képben... Maradj csak az RTL-nél az való neked!
hassann
|
2011-05-26 23:19:43
A tv2 egy nagy rakás ürülék! Semmi eredményt nem tud felmutatni! Az RTL Klub viszon több, mint 140 napig verhetetlen volt főmüsoridőben! Ja és az is elég szánalmas, hogy a nagy duett című műsorban beküldtek egy félmeztelen nőt a színpadra, mert én abban is biztos vagyok, hogy ez nem a véletlen műve volt és akkor a liptai klaudiáról ne is beszéljünk.....
név
|
2011-05-24 20:02:08
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek