Idén nyolcadszor rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, de ezúttal a vidék és a főváros programja kettéválik egymástól, lehetőséget adva azoknak is, akik mindkét programban találnak maguknak érdekes kiállításokat. Török Petrával, a rendezvény szakmai szervezőjével beszélgettünk.
- Mi jelenti a fő változást a tavalyi rendezvényekhez képest?
- A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén a Múzeumok Éjszakája eddig példa nélküli lehetőséget nyújt azoknak, akik a korábbi években választásra kényszerültek a több ezer budapesti és vidéki program közül. 2011-ben ugyanis június 18-án szombaton a vidéki, június 24-én pénteken pedig a budapesti múzeumok várják a látogatókat. Így 2011-ben az esemény szlogenje is változott némileg: „Az első két éjszakás kaland”-ra invitáljuk a látogatókat két egymást követő héten.
- A Múzeumok nyári vagy őszi éjszakája számít népszerűbbnek a közönség körében?
- A Múzeumok Éjszakáját 2011-ben – önálló programként – Budapesten kilencedik, vidéken pedig hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya és Sajtóosztálya, valamint az adminisztratív és pénzügyi lebonyolítással megbízott Szabadtéri Néprajzi Múzeum, míg a Múzeumok Őszi Éjszakájának megrendezésére csak egyszer, 2009-ben került sor. A nyári Múzeumi Éjszaka így messze ismertebb, mint az őszi, így az összehasonlításuk nagyon nehéz. Nagyon fontos azonban megemlíteni, hogy az őszi éjszaka megrendezését a látogatói felméréseinkben az a nagyon hangsúlyozottan megfogalmazott igény indokolta, hogy nem tartják elegendőnek a múzeumok efajta megnyilatkozásait csupán egyszer egy évben, és több hasonló alkalmat szívesen látnának. Reméljük, hogy ebben az évben lehetőségünk lesz az őszi éjszaka megrendezésére is.
- Mi jelenti a legnagyobb problémát egy ekkora rendezvénysorozat megszervezésénél?
- Részben éppen a siker egyik meghatározó fokmérője – a résztvevő múzeumok száma – válhat a legnagyobb nehézséggé. Idén Budapesten 92 intézmény és helyszín, míg vidéken 185 intézmény és helyszín vesz részt a programokban. Ez azt jelenti, hogy a szervezőknek összesen 277 partner ügyeit kell kézben tartani, és rendkívül eltérő intézményi adottságokkal rendelkező résztvevők, eltérő habitusú kollégák igényeit kell a lehető leggördülékenyebben kielégíteni, kérdéseikre válaszolni, az esetleges problémákat kezelni egy rövid szervezési időszak alatt. Ez mindkét fél részéről pontos együttműködést és türelmet kíván, de egy hajóban evezzük, így a munkát közösen kell elvégeznünk, ám a siker is mindannyiunkat egyaránt örömmel tölt el.
- Van valamilyen statisztika arról, hogy a Múzeumok Éjszakája után csökken vagy növekszik-e a múzeumok látogatottsága?
- Az eseménysorozatot követően statisztikai úton kimutathatóan nem növekszik a muzeális intézmények látogatószáma. A siker más vonatkozásban mérhető: a Múzeumok Éjszakája és egyéb múzeumi nagyrendezvények, pl. a Múzeumok Majálisa nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az intézményrendszer egészéről alkotott kép megváltozzon, módosuljon. A látogatók egy ilyen múzeumi élmény után felszabadultabban, könnyedebben, a bennfentesség érzésével lépnek be a múzeumokba. Alapvető jelentőségű, hogy a múzeumok arculatváltásához, a róluk alkotott képhez az ilyen események muníciót szolgáltassanak.
- Idén hogyan alakulnak a jegyárak?
- Budapesten a látogatók idén is egy jeggyel a programban résztvevő összes múzeum összes programján részt vehetnek, beleértve az állandó és időszaki kiállítások megtekintését is, illetve igénybe vehetik a BKV múzeumbuszait (18.00-02.30 óra között) és menetrendszerinti járatait is (16.00-05.00 között). A belépés 6 éves kor alatt ingyenes, 6-18 éves kor között kedvezményes 600 Ft-os jegy vásárolható; 18 éves kor felett a belépés 1400 Ft. Az esti programok folyamán a nyugdíjas kedvezmény nem érvényesíthető. A jegyek megvásárolhatók a résztvevő múzeumokban és a BKV kiemelt jegypénztáraiban. A vidéki intézményekben a programok a szokásos belépőjegyekkel látogathatók.
- Ugyan ez éjszakai rendezvénysorozat, de attól még vannak benne gyerekprogramok?
- A Múzeumok Éjszakája az elmúlt években egyre inkább családi programmá vált, és ez a tendencia folytatódik. Sok helyütt a programok már 16.00 órakor vagy még korábban elkezdődnek, amelyekre egyre több család érkezik gyerekekkel, és ők meglepően sokáig is maradnak. A legtöbb intézmény emellett törekszik arra, hogy az est folyamán kiegyensúlyozottan kapjanak helyet különböző programok annak érdekében, hogy a több generációt képviselő családok minden tagja megtalálhassa a számára érdekes és izgalmas szórakozást. Felméréseink szerint a látogatók átlagéletkora 32 év, de a válaszolók a gyerekektől a 88 éves korig megtalálhatóak voltak.
- Személyes ajánlata és kedvencei az idei programból?
- Én magam is a bőség zavarával küszködök, hogy a két hétvégén hová és mely programokra látogassak el, így nem is vállalkoznék arra, hogy kiemeljek néhány programot. A választék zavarba ejtő, és bizonyos, hogy mindenki megtalálja a saját ízlésének és habitusának megfelelő programot, amelyekről naprakész tájékoztatást lehet kapni a www.muzeumokejszaka.hu központi honlapon, a Pesti Est különszámában és a magyar múzeumi portálon www.museum.hu-n olvashatók.
- Mi számít idén a rendezvénysorozat legkülönlegesebb programjának?
- Minden, ami új. Az első csatlakozók mindig vérfrissítést hoznak magukkal. A nagyobbak közül idén csatlakozott hozzánk a Nagytétényi Kastélymúzeum, az Óbudai Múzeumok most összefogva, közös programmal készülnek és újdonság még a Törpék a Gödörben is. A Gödör Klub otthont ad azoknak a külső kerületekben található kisebb kiállítóhelyeknek, melyek a távolság miatt nem vonzanának sok látogatót, de így Budapest belvárosában ezekre a többségében helytörténeti kiállításokra is komoly figyelem irányul.
- Meddig tud terjeszkedni egy ilyen hatalmas rendezvénysorozat?
- Minőségi szempontból a fővárosban már most a határokat feszegetjük, mivel a helyek befogadóképessége vagy a múzeumjáratokon lévő emberek tömege már tavaly is rendkívül sűrű volt. A város befogadóképessége is fontos szempont, mivel idén, a magyar EU elnökség miatt kiemelkedően sok rendezvény volt Budapesten, és a fővárosnak is vannak határai. Vidéken ez a telítettség még nem észlelhető. A fővárosban ugyan még lehet néhány csatlakozó új intézmény, de a legfőbb fejlődési lehetőséget én abban látom, hogy tematizált útvonalakat és ehhez tartozó járatokat (pl. kiállítások gyerekeknek, műszaki kiállítások…) alakítsunk ki a közönségnek.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek