A tánc felszabadító ereje, megújuló Győri Biennálé - Kiss János
|
Nagy a sürgés-forgás a Győri Balettnél, a táncosok a soron következő premierre készülnek, míg a csapat a III. Táncművészeti Biennálé előkészületein dolgozik. Kiss János igazgatót is csak egy röpke percre sikerült elérni, hogy faggassuk a programról.
- A tavalyi Táncfesztivál után, idén nyáron ismét Biennálét rendez a Győri Balett. Mivel készültök?
  
- Mint,minden rendezvénynek, nekünk is fő célunk a megújulás. Munkatársaimmal azon dolgozunk, hogy hogyan tudjuk újra és újra meglepni közönségünket. Minden korosztályt szeretnénk megszólítani, de idén nagyobb hangsúlyt fektettünk a fiatalokra. Szeretnénk nekik megmutatni a tánc, a mozgás szépségét. Éppen ezért sokszínű repertoárt állítottunk össze, mely a klasszikustól a kortársig, a néptánctól a balettig mindent felölel. Rögtön a Biennálé elején fellép a Szlovák Nemzeti Balett, a balett irodalom leghíresebb darabjával, a Hattyúk tavával. Külön érdekesség, hogy a Hattyúk tavát utoljára tizenöt éve láthatta a győri közönség, akkor vendégünk, a Koreai Balett vitte színpadra. Kiterjedt nemzetközi kapcsolataink vannak, s ezt a Biennálé programjában is meg akartuk mutatni, hiszen a tánc nemzetközi nyelv, értjük egymást, mindegy, honnan jöttünk, vagy milyen nyelvet beszélünk. S természetesen, ha már a külföldi társulatokról beszélek, itt a helye a Lengyel Táncszínháznak is, akik a Mínusz2 című darabjukkal mutatkoznak be. Meghívásuknak külön apropója az EU-elnökség is, hiszen utánunk Lengyelország veszi át az elnökséget, s jelképesen, a táncon és a zászlón keresztül mi is átadjuk a művészeknek ezt a tisztet. 
 
- Hol találkozhatunk a Biennálé programjaival?  
 
- A szokásos helyszíneken túl – Nagyszínpad, Kisfaludy-terem, színház előtti tér – a Széchenyi térrel kiegészülve, idén négy fő helyszíne van a Biennálénak. Különösen fontosnak tartjuk a szabadtéri megjelenésünket, hiszen nem titok, hogy egyre kevesebb pénz jut a kultúrára, de a célunk, hogy senki ne maradjon ki! Így például az ingyenes programok között szerepel a határontúli Maros Művészegyüttes Kőmíves Kelemen című rockballadája, Novák Ferenc „Tata” koreográfiájával. Érdemes június 24-én fél nyolckor a Széchenyi tér felé is sétálni, mert fiataljaink egy táncos – flash mob - meglepetéssel készülnek, s pár percre biztosan megmozdul az egész tér. Ne feledkezzünk meg a kísérő programokról és programhelyszínekről sem. A kiállítások és a tánckurzus mellett, a Rómer Ház megrendezi az I. Győri Táncfilm Napokat, ahol többek között a Győri Balett korábbi nagysikerű előadásait is bemutatják. Idén a Carmen és a Purim kerül vetítésre. 
 
- Ha már a saját darabokról mesélsz, mit lehet tudni az új premierről? 
 
- Legújabb premierünk a Magyar Rapszódia, aminek ősbemutatóját, a Biennálé előestéjére, június 22-re terveztük. A darabválasztásban természetesen megkerülhetetlen volt az idei Liszt-évforduló. Liszt nem csak a zenére, de a táncra is nagy hatással volt, ami érzékelhető a 21. században is. A Győri Filharmonikusokkal közös előadásunk két részből áll, és egy nagy ívet jár be. Kezdünk egy opusszal, a Búcsúval, a Muzsikás együttes és Sebestyén Márta zenéjére. Majd fokozatosan átlépünk a 21. századba. Az Exit, a fiatalok bemutatkozása, a zenét Burkali Teodor szerezte, koreográfusa pedig Kulcsár Noémi. Az est végül a címadó darabbal, a Magyar Rapszódiával zárul. 
 
- Modern est lesz? 
 
- Nagyon. Abszolút kortárs nyelvezetű, meglepő néhol népies fordulatokkal. Hiába, a Queen után adta magát a kortárs.  
 
- Végigtekintetve a Biennálé programján, az előestétől a fesztiválzárásig, a Széchenyi tértől a Kisfaludy-teremig, mi a fesztivál üzenete?  
 
- Egy mondatban? … Terhelt világban élünk, s ma még inkább igaz, hogy a tánc felszabadítja a lelket. Hiszen táncolunk örömünkben, bánatunkban – sírva vigad a magyar - lakodalmon és buliban egyaránt. Erről szól a Biennálé is. A tánc felszabadító erejéről. 

III. Győri Táncművészeti Biennálé
2011. június 23-27.

 
kv
2011.06.15
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.