Elképesztő, ahogy az apróságok ügyeskednek a soproni Lővér Kalandparkban. Míg én remegő lábakkal küzdöttem magam végig a gyerekpályán, addig a gyerkőcök brillíroztak a felnőtt pályákon. Na, azokra én nem merészkedtem…
Linkek
A soproni parkerdő legújabb büszkesége az igényesen kivitelezett, a környezetbe simuló, európai színvonalú kalandpark. Élmény a család minden tagjának, de remek szórakozást nyújt baráti társaságoknak, sőt a hozzám hasonló kétballábasoknak is.
A 120 akadállyal felszerelt kötélpályán mindenki tesztelheti bátorságát, a legkellemesebb pedig átsuhanni az erdő fái között a csúszópályán. A legkisebbek sem maradnak ki a mókából! A bébipálya könnyen teljesíthető, kalandos akadályokkal várja a három- és hatéves kor közötti gyerkőcöket. Mindez szakemberek szerint is remek készségfejlesztő és mozgáskoordinációt javító hatással bír. A nagyobbak három különböző nehézségű gyerekpályát is kipróbálhatnak, míg a felnőttek szintén három különböző nehézségű pálya közül választhatnak. A kalandozást képzett szakemberek felügyelik.
Akik azonban semmi pénzért nem vennének magukra beülőt, azokat kikapcsolhatja a kalandparkban való barangolás, vagy éppen a lengőteke, az ugróasztal, a ping-pong. Ügyesebbeknek kár lenne kihagyni a mászófalakat vagy éppen a mászófát.
A kalandpark az árnyas fák ölelésében a nyári nagy hőségben is élvezetes időtöltést kínál…
Lővér Kalandpark
Sopron, Lővérek
Károly kilátói parkoló
Ny.: H–P: 10–19h | 70/396-7080
www.loverkalandpark.hu

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek