Történelmi intimitások - Interjú E. Kovács Péter történésszel
|
E. Kovács Péter történésszel új könyve megjelenése apropóján beszélgettük.
- Sokszor írt már Mátyás királyról, de ez a Magánélet sorozat a könnyed stílusával, a sok képpel és a nem könyvesbolti terjesztéssel különleges. 
 
- Mivel a „mindennapi életről” beszámolni mindig hálás és érdekes, azt gondolom, a téma hozta magával a könnyedséget is. Az „Egri káptalan hiteles helyi tevékenysége az Árpád-korban” tanulmányomat – ez volt a szakdolgozati témám – talán még Hofi Géza sem tudta volna érthető és szórakoztató módon interpretálni. Valójában két út közül választhattam. Vagy a Zolnay László által képviselt „Kincses Magyarország,” vagy a Fügedi Erik által írt „Uram királyom” stílusát és rendszerét választom. Szeretném megjegyezni, hogy fiatal koromban mindkét munka nagy hatással volt rám, Fügedi ráadásul tanított is. Amikor felkértek a könyv megírására, hozzá kell tennem, semmi tudatosság nem volt benne, azonnal egy másik megoldást választottam. Megpróbáltam rengeteg adatot feldolgozni, érthető stílusban. Hozzá kell tennem, hogy a személyiségem is alapvetően meghatározta a szöveg stílusát. Ha nem Olaszországban dolgoztam volna, soha nem tudtam volna ebben a formában szavakba önteni a gondolataimat. Ez egy könnyed világ a saját speciális problémáival, de két dolgot lehet az olaszoktól tanulni: stílust és a jó értelemben vett nagyvonalúságot. Szerintem a könyv ilyen. 
 
- Kellett-e hozzá külön kutatnia, vagy most végre meg lehetett írni azokat a történelmi intimitásokat, amelyeket egy „komoly” történelmi munka esetleg nem tűr meg? 
 
- Szovák Kornél történész barátom és kollégám szavaival élve vannak „kasszadarabok.” Ezeket mindenki ismeri és használja, mivel sajnos nem maradt fent, csak egy beszámoló róla. Ilyen például Mátyás esküvője, de még sorolhatnám. Külön kutatásra nem sok idő maradt, ez a munka valójában nem csak az én könyvem, hanem azoké a kollégáimé is, akik adatokkal segítettek, vagy már írtak hasonló témában, és én azokat felhasználtam. Azt gondolom, nincsen komolytalan történelmi munka. Valami vagy rossz, vagy jó. Ennyi. 
 
- Ön történészként most a Római Magyar Akadémia igazgatója. Lehet, hogy már ez a könyv is Rómában született? 
 
- Így van. A könyvet Rómában írtam, gyakorlatilag három hónap alatt, esténként. A figyelmes olvasó azonnal rájöhet, hiszen számtalan itáliai adatot dolgoztam be a kéziratba. 
 
- Mennyire volt történészi munka, ami Rómában várta?  
 
- A Római Magyar Akadémia egy kulturális és – tudományos háttérintézmény. Semmi köze a klasszikus történészi munkához, de mivel a szabad időben azt csinálhattam, amit akartam, számos levéltárat és könyvtárat végigjártam. Mivel most szeptember 1-el visszamegyek eredeti munkahelyemre az MTA Történettudományi Intézetébe, lesz időm az itt gyűjtött adatokat rendszerbe foglalnom és megírnom. Jelenleg Zsigmond király itáliai politikájával foglalkozom, és óriási szerencsének tartom, hogy az olasz levéltárakban nem csak politikai, hanem számos magyar vonatkozású művelődéstörténeti adatot is őriznek.  
2011.08.18
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.