- 2009-ben azt nyilatkoztad, hogy már 1997 óta dolgozol egy albumon. A Black And White America lenne hát az a legendás „Funk” album, csak más néven? 
 
- Nem, ez a Black And White America. Eredetileg valóban azért mentem a stúdióba, hogy azt a másik albumot készítsem el. De ahogy megérkeztem ebbe a gyönyörű, hihetetlen környezetbe a Bahamákon, azon kaptam magam, hogy mást csinálok. Úgy voltam vele, hogy rendben, tudom, hogy mást kéne fölvennem, de hadd játsszam egy kicsit ezt a számot, ami a fejemben szól, és majd aztán visszatérek. Aztán egyszer csak készen volt három dal, és láttam, hogy teljesen más irányt vett az album. Így hát föltettem magamnak a kérdést, hogy hallgatok-e a belső hangra, vagy azt teszem, amit eredetileg elhatároztam. Hallgattam rá, hallgattam a szívemre, és így a felvételekből a Black And White America lett. A legnagyobb örömömre. 
 
- Ami egy dupla lemez, igaz? 
 
- Az az igazság, hogy én a mai napig bakelit-lemezekben gondolkodom. Valahányszor egy lemezen dolgozom, egyik és másik oldal jár a fejemben, hogy mekkora a szünet a számok közt, ilyenek. Amikor elkezdtem a Black And White Americát, tudtam, hogy dupla lemezt akarok csinálni. 16 szám, ami két lemezen 4-4 szám oldalanként. És készül egy gyönyörű gatefold-tokos bakelit kiadás is, ami nekem nagyon fontos volt, bár tudom, hogy már csak három embernek van lemezjátszója a világon. (Nevet.) 
 
- Mit mondanál, hogyan illeszkedik ez az album az életművedbe? Mit mutat meg belőled? 
 
- Mindent. Ezért is nem volt elég tíz szám, több kellett, nagyobb tér, hogy mindent, a teljes zenei ízlésemet be tudjam mutatni. 
 
- Ez igaz a szövegekre is: van pár igazán agresszív rész, mint a Come On Get It, ami a szexről szól, aztán ott van a Superlove, amiben meg az igaz szerelmet keresed, és persze az I Can't Be Without You... Olyan a lemez, mint egy érzelmi hullámvasút. 
 
- Így igaz. Hiszen ilyen az élet, egy hullámvasút, egyszer fenn, máskor lenn. Én ezt élvezem, és szerintem addig nincs gond, amíg a „lentekből” képesek vagyunk tanulni. 
 
- Mit keresel egy nőben? Mi tesz egy nőt vonzóvá számodra?
 
- Hát... legyen erős. Erős, humoros... Az igazság az, hogy erős nők közt nőttem föl. Az anyám, a nagynénéim, a nagyanyám, mind erős nők voltak. És humorosak! Szépek kívül-belül. Ezt keresem. 
 
- A Black And White Americának van egy politikai oldala is? Vagy inkább arra utal, amit a kiadók a karriered elején mondtak neked, hogy nem vagy sem elég fekete, sem elég fehér a zenéléshez? 
 
- Igen, valóban ezt mondták. 
 
- Míg Obama a „fekete” és a „fehér” Amerikát is képviseli? 
 
- Nos, persze, ez is benne van. Ahogy nekem, neki is rálátása van mindkét oldalra, és meg is érti mindkettőt. De a legnagyobb inspirációt nem ez adta, hanem egy dokumentumfilm, amit láttam. A filmben amerikaiak egy csoportja az ellen tiltakozott, hogy afroamerikai az elnök. És követelték vissza az ő Amerikájukat, bármi áron. Ez, hogy ma ilyesmi lehet az emberek fejében, ez nagyon megdöbbentett. Nem tudom, hogy erre mi a megoldás, vagy hogy mitől gyökerezhet ilyen mély gyűlölet emberekben, de ez a tény ihletett a szám megírására. 
És amúgy ez az egész világra igaz, mindennek van egy világos meg egy sötét oldala, mindenhol. A mi dolgunk az, hogy a jóra törekedjünk – én legalábbis arra törekszem. 
 
- Hogy jött, hogy megint Jay Z-vel dolgozz? Régi barátok vagyok? 
 
- Igen, és Jay Z egy nagyszerű zenész. Miközben a Boongie Drop járt a fejemben, valahogy mindig mintha az ő hangját hallottam volna. Így hát fölhívtam, megkértem, és ő vállalta. 
 
- Úgy tudni, hogy nagy Jackson 5 rajongó vagy, hogy az ő koncertjük volt az első, amit megnéztél. Milyen volt Michael Jacksonnal dolgozni? Vagy Jacksonnak? 
 
- Vele. Nagyszerű volt. Ő egy nagyon szerény ember volt. Egy közös barátunk ismertetett össze minket, és rögtön megkedveltük egymást. Amit a legjobban szerettem, az a humora, Michael az egyik legviccesebb ember, akit ismertem, és rengeteget nevettünk. Az ember azt gondolná, hogy valaki, aki, nem is tudom, a hatvanas évek óta zenél, már biztos unja, és ő mégis olyan volt, mint egy gyerek, lelkes, odaadó. Fantasztikus volt vele dolgozni, nagyon hálás vagyok azért a lehetőségért. 
 
- Két dalt írtál vele az Invincible című albumára. 
 
- Így van. Aztán úgy döntöttek, hogy a számok túl rockosak az Invincible-re, így végül az új albumon, a Michaelön lesz az egyik rajta. 
 
- A doboknál Dave Grohllal. 
 
- Igen. Változtattam pár dolgot a számon, kellettek bele a dobok. Feljátszhattam volna én is a dobokat, de eszembe jutott, hogy mi lenne, ha kivételesen más is játszana. Akkoriban ismertem meg Dave Grohlt, és nagyon megkedveltem. Így hát megkérdeztem, mit szól hozzá, és ő igent mondott. 
 
- Novemberben öt alkalommal lépsz majd fel Németországban. Mire számíthatnak a rajongók? 
 
- Rockra, funkra. Számíthatnak rá, hogy lesz jó sok új anyag, kiegészítve pár klasszikussal, meg lesz pár ritkán játszott számom. Szép, kerek egész lesz, én már nagyon várom!