Gyerekszíndarabok

Gyerekfilmek

Strandok, uszodák

Varró Dániel: Akinek a foga kijött - Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak
|
Akinek a lába nemrég még éppen csak hatos volt, annak most a foga bújik, és ha már ilyen szépen sorakoznak a babaszájban azok a fogak, vétek lenne nem használni őket, hiszen annyi mindenre jók – például megcsócsálni apa laptopkábelét.
Vagy nagyot lehet harapni a homokba és a pénztárcából akkurátusan előbányászott fémérmékbe is, ezek remek mókák. De akinek a foga kijött, az nemcsak rágcsálni tud már, hanem tud mászogatni, gügyörészni, pakolászni, bömbölni és rosszalkodni is.
 
Varró Dániel tavalyi Szép Magyar Könyv-díjjal jutalmazott legapróbb apróságokhoz szóló mondókás kötete után most itt a folytatás. A rímekbe szedett pelusos kalandok főszereplője ezúttal is Miska baba, aki igazi kis legénykévé cseperedve nekilódul felfedezni a nagyvilágot. Apa laptopjával és a konnektorral kezdi, de közben megcibálja egy kicsit a cica farkát, kipakolja a szekrényt és elmondja a véleményét is. 
 
A leleményes kis költemények a kúszó-mászó csöppségeket éppúgy felvidítják és megnyugtatják, mint a szülők szétcincált idegeit. Az egyes hétköznapi szituációkhoz kötődő, rengeteg szeretettel és iróniával megpakolt versikékhez ez alkalommal is jár instrukció; van, amit csücsörítve, van, amit nótáskedvűen és van, amit bűnös élvezettel kell mondogatni.  
 
Az unatkozó babákhoz, a karácsonyi hangulathoz vagy az eltűnt zoknikhoz szóló még korszerűbb mondókákat most is Maros Krisztina vidám szemléltető rajzai kísérik. 
 
 
Manó Könyvek, 1990 Ft
 
 
macsek
2011.10.21
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
19:00
T-Rex Expressz
Rajzfilmsorozat, 12. rész
19:00
Batman: A bátor és a vakmerő
19:00
Anti-szörny különítmény
Rajzfilmsorozat, 20. rész
19:25
Parkműsor
19:30
Vudlik
Rajzfilmsorozat, 16. rész: Béka, hopp!
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.