- Elkészült a sokak által sorsdöntőnek tartott harmadik lemezetek. Volt bennetek ezzel kapcsolatban valamilyen drukk? 
 
- Valamennyire minden lemeznél van az emberben egy kis izgalom, mert nyilván szeretné megvalósítani azt, ami akkor a fejében van, amikor hozzákezd egy lemezhez. Volt egy fajta elképzelésem, arról, hogyan kéne, hogy szóljon, és milyen dalok legyenek rajta, és szerintem ez sikerült is. 
 
- Még a lemez megjelenés előtt, de már annak címéhez kapcsolódóan, októberben szerveztetek egy tüntetést a nőkért. Ennek pontosan mi volt a célja? 
 
- A tüntetés elsődleges célja a borító elkészítése volt. Sokáig nem akartam, hogy Néniket a bácsiknak! legyen az album címe, mert egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogyan lehetne ezt vizuálisan megjeleníteni. Aztán megálmodtam, hogy rendezni kell egy tüntetést és ebből majd biztos meríthet a borító fotóanyaga is és mi is jól elszórakozunk. Így is lett. Nekiálltunk megszervezni, oda bolondítottunk 20-30 embert, és jól éreztük magunkat. „Nőt akarok”, „Néniket a bácsiknak!”, „Mamas for papas” és egyéb feliratú transzparensekkel vonultunk végig Pécs belvárosában, miközben a turistáknak fogalma sem volt arról, hogy mi ez, sőt volt, aki komolyan vette a dolgot és hálás volt, hogy kiállunk az egyedülállók jogaikért.  
 
- Könnyen jöttek a dalok? 
 
- Általában úgy alakulnak a dalok, hogy van egy gitáron megírt alap, és mindenki hozzátesz hangszerelési ötleteket. Sokszor előfordul, hogy elakadunk, és mivel többnyire az én stúdiómban dolgozunk, én éjszakánként egyedül még molyolok a többiek által felvett hangsávokon, kitalálom, mi lenne a jó megoldás, és legközelebb már úgy vesszük fel együtt. Ha mondjuk ellentétbe akarnánk állítani a Kispállal – ha már úgy is mindenki párhuzamba állítja – ott nagyon sokszor az első megoldásokat fogadtuk el, és a koncerteken alakultak ki a végleges verziók. Ehhez képest a Kiscsillag egy valamivel tudatosabb zenekar, elég sok verziót csinálunk egy dalból, mire mindenki számára elfogadható lesz. 
 
- Melyik számmal kellett sokat molyolni? 
 
- A Bánat például – ami már 2009 vége felé megvolt – megélt három-négy verziót is, és bár egy tök egyszerű számnak tűnik, elég sokat kínlódtunk vele. Már játszottuk a koncerteken, amikor először felgyorsítottuk, aztán átírtuk a dob és a basszus dolgokat – főleg az alapokon variáltunk, a gitárok nagyjából maradtak. Ezzel szemben az Elég a maradék egy viszonylag bonyolultabb hangszerelésű számnak tűnik, mégis könnyen született meg. Egy nap alatt vettük fel, illetve még egy nap volt, míg a vonósokat hozzáhangszereltük. 
 
- Ha jól tudom, elsőként a Bánat című számot akartátok kihozni a lemezről. 
 
- Igen, először tényleg a Bánatot akartuk megjelentetni, de aztán az utolsó pillanatban a megkevert verzióra azt mondtuk, hogy az nem jó, és visszavontuk. A Sirály volt a vésztartalék, mert ez volt az első két szám, ami készen volt. 
 
- Megszavaztattátok a rajongókkal, hogy a Sirály felkerüljön-e a lemezre. Ez miért volt kérdés számotokra? 
 
- Pont azért, mert kislemezként jelent meg, de aztán toronymagasan győzött a szavazáson, és végül is a lemezt nagyon jól lezárja. Az Elég a maradék után, aminek elég szélessávú a hangképe, jól esik egy ilyen szellős dal. 
 
- Bár nem készült hozzá hivatalos videóklip, a Merényi Dávid által készített tengeres felvétel nagyon jól passzol hozzá. 
 
- Az egy érdekes történet volt. Ahogy készült a dal, mondtam Dávidnak, hogy „figyelj, most nincs pénzünk egy komolyabb videoklipre, de itt ez a szám, tegyünk már alá valami tengeres dolgot”. Kiderült, hogy pont akkor tesztelt egy kamerát Portugáliában, és ilyen felvételeket csinált. Mondta, hogy szívesen összevág egy kisfilmet belőle, mi meg mondtuk, hogy hurrá! 
 
- Az Olajoshordó viszont egy videóval kijött dal, aminek klipje a Zenével a gyerekekért kampány keretében készült, és már látható a Mini- és a Megamaxon. Már maga a dal is ennek gyerekeket segítő jótékonysági kezdeményezés kapcsán született? 
 
- Amikor megkerestek minket a kezdeményezéssel kapcsolatban, akkor már megvolt a zene és a szövegből is voltak már részletek. Ilyenkor az embernek két választása van: vagy gyorsan ír egy számot, vagy megnézi a készülő számokat, hogy melyiket lehet ilyen irányba tolni. Amikor már tudtuk, hogy lesz ez a kampány, akkor megpróbáltuk tudatosan úgy alakítani a szöveget is és a hangzást is, hogy valamilyen módon a gyerekek is szeressék. 
 
- Erről jut eszembe, most, hogy ennyire divatos lett gyereklemezt készíteni, te még nem gondoltál rá? 
 
- Nem, én nem szeretnék. Én nem érzem magam túl erősnek ebben a műfajban, illetve ez így nem igaz, mert például a korai Kispál lemezeket nagyon szerették a gyerekek anno, a saját gyerekeim is és a környezetünkben levők is. A Föld kaland ilyesmi például szerintem pont úgy szól, mint egy Kaláka lemez. De nem szeretnék kifejezetten a gyerek piacot megcélozva lemezt készíteni. 
 
- Az első két Kiscsillag lemez producere Tövisházi Ambrus volt. Most is vele dolgoztatok? 
 
- Nem, és nem is volt igazán producere ennek a lemeznek, vagy ha igen, akkor inkább én és a zenekar voltunk azok. Persze rajtunk kívül dolgozott még rajta két mixer, akik megalkották a végleges hangképet és óhatatlanul kicsit belenyúltak, de ennél a lemeznél picit pont azt akartuk, hogy ne legyen egy nagyon erőteljes produceri hatás. Most már nagyjából ugyanis tudtuk, hogy mit akarunk.  
 
- Ezt kifejtenéd? 
 
- Azt gondolom, hogy a magyar rocklemezeknek nem tesz túl jót, ha nagyon túl vannak produce-álva, és itt most nem a poplemezekre, hanem kifejezetten a gitárzenékre gondolok. Ennél az albumnál arra törekedtünk, hogy a hangszerelési-, hangkép problémákat, amiket a két gitár együtt játéka ad, mi magunk oldjuk meg a próbák alatt. Utána már csak az volt a célunk, hogy egy viszonylag egészséges, természetes hangkép legyen és ehhez már nem kellett producer. 
 
- Rátgéber László kosárlabdaedző szerepel a lemez borítóján, a Megjöttünk a Nőkért című számban, többször fel is lépett már veletek, és aktívan részt vesz a csapat életében. Honnan jött az ismeretség? 
 
- Valamikor 1997 táján ismerkedtünk össze, rengeteget dumáltunk, aztán jött a barátság. Kiderült, hogy szereti a rockzenét, amit mi is szeretünk, és az is, hogy neki van az egyik legnagyobb bakelitgyűjteménye a megyében, úgy hogy innentől tiszteletbeli Kiscsillag tag lett. 
 
- Próbálni is szokott veletek? 
 
- Nem igazán, mert attól csak még jobban izgul. Az ő titka a spontaneitás. Amikor ráér, akkor időnként eljön velünk koncertezni. Az öltözőben meg a háttérben nagyszerű hangulatot tud csinálni. Igazán úgy viselkedik, mint egy edző. 
 
- Szeptemberben felléptetek Londonban. Ott játszottátok már az új számokat? 
 
- Teljesen tudatosan nem játszottunk új számokat, azért, mert nem szerettük volna, hogy mindenféle felvételt feltegyenek róla a youtube-ra, és mire megjelenik a lemez, már mindenki ismerje a számokat. Ilyen értelemben visszafogtuk magunkat, mert már régóta szerettük volna játszani őket. Egyébként ahogy megjelent a lemez, mi magunk minden dalt feltettünk a youtube-ra, a saját csatornánkra, dalszövegekkel együtt, pont azért, hogy valamilyen módon irányíthassuk, mit hallgatnak tőlünk az emberek, ha már a hagyományos CD inkább mára csak szimbolikus jelentőséggel bír. 
 
- Azt olvastam, hogy Lévai Balázs építette fel a nemrég indult turné koncertjeinek dramaturgiáját. Ez pontosan mit jelent? 
 
- Ilyet még mi sem nagyon csináltunk, hogy a klubokba dramaturgiailag felépített műsorral megyünk, és nem csak az van, hogy lejátsszuk egymás után a dalokat. Koreográfiát, gegeket építettünk be a műsorba, díszletettel érkezünk, de többet nem árulnék el a dologról azok kedvéért, akik majd eljönnek a koncertre.  
 
- Sokáig nem lehetett tudni, hol és mikor lesz koncert Budapesten, végül a Barba Negra Music Clubban lesz december 10-én. Miért jött ennyire nehezen össze a budapesti állomás? 
 
- Szerettünk volna csinálni a Pecsában egy koncertet, de aztán nem jött össze. Egyrészt nincs meg az engedélyük, amiről nyilván nem ők tehetnek, hanem valamelyik éppen aktuális bürokratikus akadály, a másik oka pedig az volt, hogy nem akartunk olyan borsos jegyárakat kérni, amik mostanában kezdenek elterjedni, emiatt viszont kockázatosabb lett volna. Nagyjából ugyanis úgy van kitalálva, hogy a bevétel 80%-át gyakorlatilag elviszik a működési költségek, és nem láttuk értelmét, hogy azon kelljen idegeskednünk, hogy koncertezünk és a végén még mi fizetünk – mert ugye ilyen is előfordul néha – és akkor arra gondoltunk, inkább elmegyünk egy kisebb helyre, csinálunk egy jó koncertet, aztán szevasz.