VV Eszter hazaküldte VV Shadit is
|
VV Eszter második párbajgyőzelmét aratta vasárnap este a ValóVilág5-ben. A villa karrieristáját egymás után másodszor küldték társai párbajozni, és Dya után most Shadi is elvérzett ellene. Eszter a szavazatok 79%-át szerezte meg.
A párbaj előtt azonban mé élőben megtartották a Szombati Esti láz döntőjét a villalakók, ezzel lezárva az egy hétig tartó táncos feladatot. A döntőbe a zsűri döntése alapján eredetileg Veronika és Shadi, Seherezádé és Gergő, valamint Kinga és Attila jutott, ám ez utóbbi páros motiváció hiányában visszalépett a versenytől, így helyettük a nézők által korábban legszimpatikusabbnak talált, ám döntőbe nem jutott páros, Annamari és Csaba indulhatott a főnyereményért, mely nem volt más, minthogy a páros találkozhat egyikük családjával és barátaival.
 
Attila a kezdeti ellenállás után végül csak Kinga miatt vett erőn magán, és teljesítette a táncpróbákat, hiszen elmondása szerint neki nincs családja. Éppen ezért Attila különösen rosszul élte meg, hogy Kinga tudtára adta, hogy szégyelli őt a szülei előtt. Mivel nem tudták eldönteni, kinek a családját látogassák meg, ha nyernek, ehelyett Kinga hisztirohamot kapott, inkább visszaléptek a versenytől. A döntőbe jutott párosok, valamint Attila és Kinga versenyen kívül bemutatott produkcióját látva, lehet, nem kellett volna nagyjelenetet rendezniük, hiszen esélyesek lehettek volna a győzelemre. A nézők szavazatai alapján végül azonban az inkább vicces, semmint látványos előadást bemutató Annamária és Csaba diadalmaskodott, így Annamária találkozhat majd a családjával.
 
A táncolás után kezdetét vette a párbaj is, ahol Eszter lehengerlő győzelmet aratott Shadi felett, aki csalódottságában és Eszter visszatérése után Attila kitörő örömét látva, elég dühösen búcsúzott volt villatársaitól. Shadi név szerint Attilához intézte szavait, jelezve, hogy mindent elkövet majd adzért, hogy Attilát megismerjék a nézők. Ám Attila sem fogta vissza magát, s továbbra sem titkolva Shadi kiesése felett érzett örömét, és visszaszólogatott a párbaj vesztesének. A búcsú tehát ezúttal nem könnyesre, sokkal inkább dühösre sikerült, legalábbis Shadi részéről, akinek azt is nehéz lehet feldolgozni, hogy Eszter, aki nőgyűlölőnek nevezte őt, hihetetlen arányban, a szavazatok 79% százalékát megkaparintva ejtette ki őt a játékból. 
 
2011.11.21
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
20:00
Gyilkosság nagyvonalakban 2.
amerikai filmdráma, 1995
20:00
Gyilkosságok péntek este
angol thriller, 1974 (feliratos)
20:00
A dolgok állása
amerikai krimi, 2009
20:15
Tökéletes bűnözők
amerikai akciófilm, 2010
20:30
Terhes társaság
amerikai vígjáték, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.