A negyedik kiválasztáson Vera kapta a zöld kendőt
|
Újabb kiválasztáshoz érkezett a ValóVilág 5. szériája, ahol ezúttal Eszter érezhette magát biztonságban, hiszen legutóbb az Arénában neki sikerült védettséget szereznie, még ha véletlenül is, hiszen csapattársaival Veronikáért küzdöttek.
Eszter végül egy rossznak szánt, ám jól sikerült fúvócsöves lövéssel mégis megnyerte a versenyt annak ellenére, hogy döntőben jutott csapattársaival, Péterrel és Attilával Veronikát igyekeztek volna győzelemre segíteni. Eszter tehát védettséget szerzett, így biztos, hogy ezúttal - harmadszor egymás után - nem kell kimennie párbajozni.
 
A kiválasztás ez alkalommal nem a taktikázásról szólt. Az első részében Kinga feldúlt állapotban válaszolt, amikor Lilu Attiláról és az ő kapcsolatukról kérdezte a cselszövő lányt. Először indulatosan, majd elcsukló hangon próbált a feltett kérdések elől kibújni és nem válaszolni azokra. A hasonló kérdéskört Péter és Veronika sem úszta meg. A válaszadások sokkal mosolygósabbak voltak az előzőnél, bár Péter mondatai ennek köszönhetően kevésbé is tűntek őszintének. Ezután elérkezett az idő, hogy mindenki felfedje, kinek a nevét írta a lezárt borítékba a ceremónia legelső pillanataiban. 
 
A negyedik kiválasztáson jelet kapott Veronika (2), Vera (3), Seherezadé, Kinga, Attila (2) és Annamária (2). Talán a legmeglepőbb döntés Fecóé volt, aki azért tette Veronikára a jelet, mert úgy véli, hogy Péterrel való kapcsolata kizárólag taktikára alapul. 
 
Legvégül az eredményt a lila kendős Eszter döntötte el, akire ezen a kiválasztáson nem rakhattak jelet a villalakók. A két Párbajt megjárt jogász lány úgy érezte, Vera az, akivel nem szeretne tovább együtt élni a villában, ezzel az addig egyaránt két-két jellel álló Veronika Vera, Annamária és Attila közül Vera kapta meg a legtöbb jelet, így tehát az érzékeny lelkű lány lesz az, aki jövő hét szerdán, a kihíváson megnevezheti párbajellenfelét. 
 
2011.11.28
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
20:00
Gyilkosság nagyvonalakban 2.
amerikai filmdráma, 1995
20:00
Gyilkosságok péntek este
angol thriller, 1974 (feliratos)
20:00
A dolgok állása
amerikai krimi, 2009
20:15
Tökéletes bűnözők
amerikai akciófilm, 2010
20:30
Terhes társaság
amerikai vígjáték, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.