Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Négy évre ítélték Michael Jackson orvosát
|
A maximálisan kiszabható négy év börtönbüntetésre ítélte Michael Jackson háziorvosát, Conrad Murrayt kedden egy Los Angeles-i bíróság.
Az ítélet három héttel az után született meg, hogy Murrayt bűnösnek találták gondatlanságból elkövetett emberölésben. Az ügyészség a legsúlyosabb kiszabható büntetést kérte a kardiológus ügyében, arra hivatkozva, hogy Murray orvosi felügyelete alatt a popsztár erős műtéti altatót kapott, ami véget vetett életének, és így három gyermeke is apa nélkül maradt.

A bíró hanyagnak minősítette Murrayt, és mint kiemelte, "az orvosi hivatás megcsúfolása" volt az, amit tett.

Murray beletörődve hallgatta végig, amint Michael Pastor, a Legfelsőbb Bíróság bírója fejére olvasta, hogy amit Jackson kezelése során elkövetett az "a bizalom szörnyű megsértése" volt.

Mint mondta: Murray a propofol alkalmazásával megszegte orvosi esküjét. Hangsúlyozta, hogy az ügy legborzasztóbb része az orvos mobilján talált felvétel volt, amelyen a sztár elmosódott hangja hallatszik. Pastor szerint a felvétel volt Murray "biztosítéka", arra szolgált, hogy alattomban rögzítse a rossz állapotban lévő Jackson hangját.

Bár Murray védőinek a büntetés felfüggesztésére irányuló kérelmét a bíróság elvetette, és az adható legszigorúbb börtönbüntetést szabta ki, a fegyintézetek zsúfoltsága miatt meglehet, hogy az orvos két év után szabadul. Murray-nek anyagilag is kárpótolnia kell Jackson családját, mintegy 100 millió dolláros kártérítés kifizetésére ítélték.

Jackson családja a bírónak elmondta: nem akarnak bosszút állni, mert már senki sem adhatja vissza Jacksont, azt azonban el akarták érni, hogy a szupersztárt megölő orvos kemény büntetést kapjon, ami figyelmeztetésül szolgálhat a megalkuvó doktorok számára.

"A Biblia azt mondja, az ember nem tehet igazságot, csak keresheti azt. Ez minden, amit mint család kérhetünk, és ez minden, amit itt kérünk" - olvasta fel a bíró a Jackson család közleményét.

Az ítélethirdetést követően az elhunyt családja azt nyilatkozta: elégedett a döntéssel.

A család folytatja az életét - mondta a néhai sztár fivére, Jermaine Jackson. "Turnézunk, zenélünk, és nagyon fog nekünk hiányozni" - tette hozzá.

Murray a hathetes tárgyalás alatt nem volt hajlandó tanúskodni, és az ítélethirdetéskor sem szólalt meg. Csupán annyit üzent hangtalanul, a szájával formálva a szavakat a tárgyalóteremben ülő édesanyjának és barátnőjének, hogy "szeretlek".

Michael Jackson 2009 nyarán bekövetkezett halála mélyen megrázta az egész világot. Orvosát 2010 februárjában vádolták meg gondatlanságból okozott vétlen emberöléssel, miután beismerte, hogy az énekesnek a műtéti altatásnál használatos propofolt adott be esténként, hogy az álmatlanságban szenvedő sztár pihenni tudjon.
2011.11.30
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.