Aretha Franklin még nem érzi öregnek magát a házassághoz, harmadszorra is oltár elé áll. Külön kiemelte: gyerek nem szerepel a tervekben.
Aretha Franklin először 1961-ben ment férjhez, akkor Ted White, későbbi menedzsere lett a férje. A házasság nyolc évig tartott, majd 1978-ban Glynn Turman filmszínésznek esküdött örök hűséget, de ez a frigy is véget ért néhány év után. A négy gyermekes soul díva az utóbbi időben sokat betegeskedett, de ez nem akadályozza meg abban, hogy harmadszor is eljegyezze magát: ezúttal régi barátja, William Wilkerson vezeti oltár elé.
A Soul Királynője a hét elején közleményt is kiadott a nyárra tervezett esküvőről, ebben azzal viccelődött, hogy nem terhessége miatt házasodik meg. Aretha Franklint 2010-ben megoperálták, de azóta sem derült ki, miféle betegsége volt, a hírekben leggyakrabban rákról lehetett olvasni. Ő maga cáfolta ezt, és tavaly azt nyilatkozta, hogy tökéletes egészségnek örvend, közel 40 kilót leadott, és remek formában érzi magát.
(NME)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek