Visszatér és ölni készül Várnagy Előd
|
Fehér Richárd után Csillagkút másik rosszfiúja is visszatér több mint félév távollét után a kisvárosba. Várnagy Előd eddig sem finomkodott, de újabb feltűnésével még több feszültségre és izgalomra számíthatnak a Jóban Rosszban nézői.
Titokzatos telefonhívás, hirtelen utazás és egy épp annyira váratlan visszatérés. Várnagy Előd tavaly májusban tűnt el a TV2 képernyőjéről, de a Jóban Rosszban nézői sejthették, a rosszfiú visszatér még Csillagkútra, hiszen lezáratlan ügyei vannak a kisvárosban.
 
Előd talán még elvakultabb, mint eddig. Egyrészt hajtja a Barbara iránt érzett szerelme és ragaszkodása, képtelen beletörődni a válásába. Másrészt azzal sem árulok el nagy titkot, hogy ő az, aki bármilyen piszkos munkára kapható, ha a megbízónak van elég pénze. Várnagy most nem kis stiklikkel borzolja a kedélyeket, hanem igazán nagyban játszik, de ennél többet nem mondhatok el” – titokzatoskodott az Elődöt alakító Szikszai Rémusz. 
 
Több korábbi titokra is fény derül Várnagy feltűnésével, így bőven számíthatnak izgalomra és fordulatokra a Jóban Rosszban nézői. 
 
A színpadon és a magánéletben is bőven volt feladatom. Rendeztem, több darabban is láthatott a közönség és megszületett a harmadik fiam, így nem unatkoztam, amíg nem forgattam a stábbal. Persze nagyon hiányzott a Jóban Rosszban, a kollégák és Várnagy Előd is. Ráadásul nagyon mozgalmas és feszült jelenetek vártak rám, ami nekem külön öröm” – mondta a Jóban Rosszban színésze. 
 
Várnagy Előd január 27-től gonoszkodik tovább Csillagkúton. 
 
2012.01.17
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.