Azon morfondíroztam, hogy már mindent fontosat megírtam-e a Colombre Bandről. Arra jutottam, hogy talán nem mindent. Bár szívem szerint most is csak annyit írnék, hogy „Emberek, január 27-én Colombre koncert lesz a Vogue-ban!”
Hitem szerint ennek már bőven elégnek kellene lennie egy jó hangulatú telt házhoz, most mégis kihasználom azt a párszáz karakternyi helyet, melyet kaptam, és kicsit Colombrézok. Ihletforrásnak háttérbe jöhet a Tánc az ördöggel album, és már jönnek is a kérdések, gondolatok. Több ajánlóban is idézik egy rajongójuk sorát, miszerint „néhány Colombre Band dalszöveg olyan, mint egy jól nevelt pitbull – kitépi a szívedet, de végül visszahozza”.
Színes-szagos az idézet képvilága, de valahogy nekem más képek ugranak be mindig az együttesről. Leginkább az a végtelen nagy szerénység és alázat, amivel színpadra lépnek, és az a meglepetés, ami minden egyes alkalommal levesz a lábamról, mikor a húrokba csapnak. Jó zenét játszanak, nagyon jót. Ahogy Váray Laci mondaná, akusztikus pornót játszanak. Olyat, amire éppúgy szeretek állva csápolni, mint éppen egy pohár borral mélázni. S igen, ott van még a szöveg. Gyakran nehéz, ólomnehéz, de soha nem erőltetett. Finom szarkazmussal átszínezve. Pitbullosan? Úgy is.

1 komment|Szólj hozzá!
. . . Jók vagytok ! - Ne hagyjátok abba !
Váray Tamás
|
2012-01-27 20:55:05
Új hozzászólás
Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
III. Szeged - Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál Szeged, 2012. május 21 - 27.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek