Lisa hamarosan Föld körüli pályára áll, ugyanis egy 11 éves magyar kislányról nevezik el az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség Galileo-programjának egyik műholdját. A tavaly 9 és 11 év közötti gyerekek számára meghirdetett Galileo rajzpályázat hazai fordulóján Kraaijvanger Lisa Viktória, a Fillér utcai általános iskola ifjú rajztehetségének munkája bizonyult a legjobbnak.
A gyerekeknek egy olyan pályaművet kellett elkészíteniük, amely a világűrt vagy az űrrepülést mutatja be. A beküldött kép ábrázolhatta például a Földet más bolygókkal és műholdakkal együtt, vagy a Galileo műhold rakétáinak elindítását. A rajzok bármilyen technikával készülhettek, filctollal, festékkel, ceruzával, szénnel, vagy csillámmal.
A magyar bírálóbizottság tagjai között volt Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára mellett Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kar elnöke, Farkas Bertalan űrhajós és Süveges Gergő újságíró-műsorvezető.
Európa saját műholdas navigációs rendszert épít ki, melynek neve Galileo program. Ez lesz az unió első globális lefedettséget biztosító, polgári felügyelet alatt álló helymeghatározó rendszere. A program során legalább 27 műholdat lőnek fel a világűrbe, amelyek a Földtől több mint 20 ezer kilométer távolságra keringő rendszert fognak majd alkotni.
A rajzverseny kiértékelése során mind a 27 EU-tagállamból kiválasztottak egy-egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében elneveznek egy műholdat a flottából, így hazánkat Lisa képviseli majd az űrben.
Forrás: MTI
A magyar bírálóbizottság tagjai között volt Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára mellett Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kar elnöke, Farkas Bertalan űrhajós és Süveges Gergő újságíró-műsorvezető.

A rajzverseny kiértékelése során mind a 27 EU-tagállamból kiválasztottak egy-egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében elneveznek egy műholdat a flottából, így hazánkat Lisa képviseli majd az űrben.
Forrás: MTI
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek








