Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Hollywoodi Duettek
|
Debrecen, Kölcsey Központ, február 6. 19:00
A Musical Duettek és a Karácsonyi Duett zajos sikerei után most vadonatúj produkcióval, egy tematikus esttel jelentkezik a Budapesti Operettszínház két nagy népszerűségnek örvendő előadója, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán.
Az előadás különlegessége az új repertoár mellett az is, hogy 100% live műsorról van szó, vagyis a koncert dalait végig élőzenekari kísérettel mutatják be, a művészpárostól megszokott magas színvonal így ezzel a további extrával is bővül. De mire utal a címben a Hollywood szó? Nos, arra, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán ezúttal a filmslágerek legjavából merített közönsége számára, a tematikus est folyamán tehát Hollywood legismertebb filmzenéit hallgathatjuk meg a tolmácsolásukban.
 
Akik szeretnének részt venni a koncerten, február 6-án estére tegyék magukat szabaddá és látogassanak el a debreceni Kölcsey Központba. A sztár páros 19h-kor lép színpadra, hogy rendhagyó előadással kápráztassa el a debreceni közönséget. Jegyek már válthatóak a Fórum Bevásárlóközpontban, a Hajdú-Bihari Napló székházában és az Interticket hálózatában
Xavér
2012.01.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.