Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Egy tehetségkutató során a zsűri olyan talentumokat keres, akik az énektudás mellett a színpadi megjelenéssel és tánccal is jól állnak. Az énekeseket és együtteseket kereső X-Faktor zenei tehetségkutatót nem is kell bemutatni.
Kocsis Tibor lett a nyertese a 2011-es versenynek és ezzel átlépte a siker kapuját, szinte alig alszik, mert minden meghívásnak próbál eleget tenni, márpedig abból akad elég a nagy szakmai siker miatt. Muri Enikő a versenyen és azután is nagy sikereket ért el, maga Nagy Feró volt a mentora, és ő lett a producere is. Az ezüstérmet nyert lány a számos koncertfellépés mellett színpadi főszerepet is kapott a Madách Színházban. Tarány Tamás, a mackós biztonsági őr is sokáig kitartott, végül Enikővel kellett párbajt vívnia a dobogós helyért, amelyben egy apróbb baki miatt végül alul maradt, ám népszerűségén ez mit sem csorbított.
 
A verseny során mindannyian bizonyították, hogy akár hosszútávon is megállják helyüket a magyar popéletben, legyen szó, rockos vagy érzelmes dalokról, csapatban vagy egyedül, épp ezért sorra hívják őket koncertezni, alig marad idejük másra. Február elején Gyulán hallgathatjuk meg hármójukat, a közönség legkedvencebb előadóit. 
hédi
2012.01.27
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 22., szerda

Gerzson

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.

Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.

Tagok: túl az 1 millión