Sumach Ecks rapjével kábé húsz éven át hiába próbált betörni, aztán tavaly kiadott egy olyan lemezt, amivel többek szerint egészen egyszerűen nem lehetett mit kezdeni. Általános volt az értetlenség, de aztán az A Sufi And A Killer mégiscsak közmegegyezéses mesterműként lett elkönyvelve. Pedig a kétgyermekes jógaoktató Fyling Lotus-szal és Gaslamp Killerrel készített és a Warpnál (Autechre, Aphex Twin) kiadott albuma befogadhatóságát tekintve egyáltalán nem volt egy fáklyás menet.

Keszekusza pszichedelikus tényzene, olyan vezérfonalakkal, mint a szintén sokak által fenntartással kezelt, ettől még persze zsigerien zseniális Captain Beefheart, George Clinton, a hatvanas évek végének bluesból, folkból szőtt, álomszerű, sejtelmes "utazós" zenéje és a hiphopos szerkesztettség. Underground mixtape hullámvasút, stílus csiki-csuki meg persze misztika és mágia. Az elsőre koordinált káosznak, sőt szedett-vedettnek ható, mégis páratlanul egységes, közel egy órás albumnak Gonjasufi reszelős torokhangja adott keretet, mi pedig hipnózisba estünk. A Las Vegas-ban élő jógaoktató továbbra is megnyerő és furcsa, de továbbra is ragyogóan közérthetetlen.

A MU.ZZ.LE egy kinyilatkoztatás, szabad ötletek jegyzéke - a világ, ahogy Gonjasufi látja. És hogy milyen is ez az univerzum: burjánzó, ködös, betépett, szürreális, pszichotikus, de tele van tiszta gondolatokkal. Az alig félórás mű rövidsége okán is letisztultabb képet ad az egyedülálló szerzőről, mint a bemutatkozó korong. Gonjasufi és társa, a San Diego-i, noise-breakben utazó Psychopop közös kísérlete leginkább olyan hatást kelt, mintha lassított filmet néznénk.

Az elúszó, elektromos zongora által vezérelt White Picket Fence blues-, a lo-fi gitáros, szétcsúszó Feedin' Birds pedig - főként a női ének miatt - downtempo hatású, mégis mindkettő szerepelhetne akár a korai Pink Floyd repertoárjában is. A recsegő, elidegenített és félelmetes, puffogó kísérleti hiphopütemre húzott, meg-megbicsakló Nikels and Dimes a végtelen térbe veszik, csakúgy, mint a lüktető basszus, és percegő ütősök által életre hívott Venom. A Skin ezzel szemben leginkább egy rég elfeledett afrikai törzs himnusza lehetne. A leghagyományosabb szám a lemezen a The Blame, mely egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző hiphoppjával kissé ki is lóg.

A MU.ZZ.LE nehezen adja meg magát, idő és türelem kell hozzá, de pont ezekre tanít a Kelet, így a korong végső soron egy katartikus meditációs gyakorlatként is felfogható.