Nagy várakozás előzte meg az állatkerti mackófesztivál tegnapi nyitóeseményét, a medvejósdát. A népi hagyomány szerint, ha február másodikán a barlangjából kikukucskáló mackó meglátja az árnyékát, akkor nyomban vissza is bújik durmolni, a jó idő pedig még várat magára.
A népi meteorológia nagy jelentőséget tulajdonít Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának, amely február másodikára esik. A régi megfigyelések szerint ugyanis ennek a napnak az időjárása alapján következtetni lehet a tél hosszára, illetve a tavasz beköszöntének idejére. A hagyomány ráadásul ezt a megfigyelést a medvékkel kapcsolja össze, hiszen úgy tartják, a téli álom után a medve ezen a napon jön elő a barlangjából, hogy megnézze, milyen időjárás van.
A folklór ezen jellegzetes hagyománya természettudományos szempontból persze nem minden tekintetben állja meg a helyét. A medvék ugyanis nem alszanak téli álmot a szó valódi értelmében, csak csökkentett üzemmódra kapcsolnak ilyenkor a táplálékforrások szűkössége miatt.
Az állatkerti medvék persze télen sem szenvednek hiányt a finomabbnál finomabb falatokban, tehát nekik eszük ágában sincs hónapokra bevackolódni egy szűkös odúba még a legzimankósabb idő esetén sem. Ebből a szempontból talán nem a legmegbízhatóbb időjósok, mindenesetre az állatkertben évről évre nagy tömeg csődül össze, hogy drukkoljon nekik az árnyéklesen.
A tegnapi fesztiválnyitó eseményen a három bundás jószág, Vali, Nóra és Defoe – a városligeti barnamedve kolónia – nemcsak a kitüntetett figyelemben, de a napfényben is fürdőzött, méretes árnyékot vetve, így a népi megfigyelések alapján sajnos arra kell számítanunk, hogy jóideig elkel még a télikabát és a bundabugyi.

Az állatkerti medvék persze télen sem szenvednek hiányt a finomabbnál finomabb falatokban, tehát nekik eszük ágában sincs hónapokra bevackolódni egy szűkös odúba még a legzimankósabb idő esetén sem. Ebből a szempontból talán nem a legmegbízhatóbb időjósok, mindenesetre az állatkertben évről évre nagy tömeg csődül össze, hogy drukkoljon nekik az árnyéklesen.
Fotók: Bagosi Zoltán

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek








